Kapcsolódó Nevelés Fábián Dórival

Jelentem a gyerekeim a nagykönyv szerint működnek! :D   Tegnap a lányomnál megvolt az óriás kiborulás, amikor a családi karácsonyozásból haza kellett indulni. Részben volt aktuális oka is, mert az unokatesójával sajnos nagyon ritkán tud találkozni. De a hangszínből lehetett sejteni, hogy itt más is van. Ez itt bizony a felgyülemlett stressz kidolgozása. Szerencsére számítottam rá, és elég jól is voltam ahhoz, hogy az apukájával felváltva meg tudjuk hallgatni. Aztán amikor kezd ett megnyugodni, egy pici viccelődéssel már el tudtunk indulni, aztán ahogy lenni szokott, az autóban már minden rendben volt. Otthon pedig játszottunk négyen az új játékokkal, végre, nagyon hiányzott már ez. A fiam még előző nap este borult ki azon, hogy valamin nagyon nem tudott megegyezni a húgával. Akkor is, amellett, hogy a végén már kezdtem elveszíteni a türelmemet, mert nagyon késő volt, és szerettem volna, ha kialusszák magukat, mert még mindig kicsit betegek, tudtam arra is gondolni,

Érdekes cikk, az egyik részével nagyon egyetértek, válaszokat, és valódi megoldásokat viszont nem találok benne. Maximálisan egyetértek azzal, hogy a babaipar nagyrészt a szülők szorongására épül. Szinte bármit el lehet adni, ami azt ígéri, hogy a gyerek ettől ügyesebb, okosabb, egészségesebb, jobban alvó, szófogadóbb lesz, mi pedig összességében jobb szülők. Igaz ez a gyereknevelési könyvekre is, elég egy hatásos cím, és a szülők meg fogják venni, hátha végre megtalálják benne a bölcsek kövét. Engem is szorongat ez a hatalmas könyvválaszték, pedig úgy érzem, hogy az utóbbi években megtaláltam az utam, már csak finomodik a tudásom, mégis nagyon szeretném tudni, hogy mi van ebben a sok-sok könyvben. Én is azt gondolom, hogy egy-egy nem éppen ideális történés, vagy megoldás még nem végzetes, mindig lehet javítani, gyógyulni, és amúgy is, az ember személyiségének alakulása soktényezős dolog. És igen, ez a szorongás bizony nem igazán segíti a kreativitást, hogy szülői öszt

Amikor a legnagyobb gyerekünk még pici volt, és eljött az ideje, hogy eldöntsük, hogyan alakítjuk a családunkban az ünnepeket, ki hozza az ajándékot, úgy éreztem, nem szeretném bevezetni a mágikus lényeket az életünkbe, nem szeretnék hazudni. Aztán úgy alakult, hogy Mikulás és Húsvéti nyúl mégiscsak lett (Bővebben itt és itt olvashattok erről.) és később karácsonyi manónk is (akiről amúgy nem szőttem semmilyen történetet, rájuk bíztam, hogy kitalálják.) Decemberben sok szülőt foglalkoztat, hogy legyen-e Mikulás és Jézuska, vagy sem, illetve ha már bevezettük, mi lesz, ha a gyerek gyanút fog, rákérdez, rájön, illetve mikor és hogyan mondjuk el, hogy valójában mi vettük az ajándékot. Most én is újra átgondoltam ezt a kérdést. A legtöbb cikkben, amit találtam, azt olvastam, hogy a gyerekeknek szükségük van a csodára, és az a jó, ha minél tovább sikerül őket megtartani abban a hitükben, hogy a Mikulás hoz nekik ajándékot. Nekem ezzel továbbra is gondom van, bár látom, hogy a lányo

Mit kezdjünk magunkkal és a gyerekeinkkel a hosszú, hideg téli napokon? (Különösen ha kisgyerekekkel vagyunk otthon.) A tél sokunknak nem a kedvenc évszaka, legalábbis mióta felnőttek vagyunk. Nekem biztosan nem, bár mióta gyerekeim vannak, és néha-néha esik a hó, vagy befagy a tó, újra élvezem. De a hideg, meg a korai sötétedés azért továbbra sem a barátom. Sokszor gondolok arra este 6 körül, hogy nyáron ilyenkor még elindulunk a strandra, vagy a játszótérre, most meg legszívesebben már lefeküdnék aludni. A gyerekeknek viszont ezekben a hónapokban is szükségük van a sok mozgásra, és játékra – és igazából nekünk is. Mit tehetünk? Menjünk ki! Először is próbáljuk meg magunkat valahogy mégis rávenni, hogy kimozduljunk. Sokszor észre sem vesszük, hogy igazából a bezártság van rossz hatással ránk. Én sokszor tapasztalom, hogy amint kilépek az utcára, szó szerint és átvitt értelemben is új perspektívák nyílnak előttem. Reménykedjünk benne, hogy a hidegtől n

8 nap van még Karácsonyig, nagyjából már összeállt, hogy milyen ajándékokat kapnak a gyerekek, egy része már beszerezve, megrendelve, a többi megtervezve, hogy hol vesszük meg, illetve miből és mikor fogom elkészíteni. A korábbi években már hamarabb megvoltam ezzel, és általában az utolsó pillanatokban még hozzácsaptam egy-két dolgot, ami megtetszett, amivel még mindenképpen szerettem volna megajándékozni a gyerekeimet. Hiába fogadtam meg mindig, hogy most nem lesz annyi aján dék, hiszen nem is tudnak befogadni ennyi mindent, helyünk is alig van már, és egyre inkább előtérbe kerülő szempont, hogy a felesleges hulladék mennyiségét sem szeretném növelni. Idén az ajándékok listáján szerepelt a lányomnak egy lepkeszárny. Aztán ezt kihúztam, mert úgy éreztem, hogy túl sok lesz. Aztán olvastam Emilie Leeks, egy szuper oktatótársam oldalán egy cikket, amiben ajándékötletek vannak: többet között egy lepkeszárny. Akkor úgy éreztem, hogy mégiscsak nagyon szeretném ezt a lány