Kapcsolódó Nevelés Fábián Dórival

A gyerekek tükröt tartanak elénk, szoktuk mondani, és ezt valóban számtalanszor meg is tapasztalom.  Egyik este a fiam valamiért nem a szokásos helyére ült le az asztalhoz vacsoránál, úgyhogy én meg leültem az ő helyére. És elkezdtem játszani, hogy én vagyok ő. Bevetettem mindent, amit ő szokott csinálni: kalimpál a kezével össze-vissza (merthogy ő varázsló), ha egy picit abba is tudja hagyni, pár másodperc múlva már kezdi is újra; alkudozik, hogy nem kell fürödni vacsora után, hiszen tegnap már fürdött; kijelenti, hogy a tej, vagy bármi rossz ízű, másikat kér (igazából semmi baja); mindenféle bonyolult kérdést tesz fel, amire este 9-kor már nincs kapacitásunk válaszolni, meg amúgy is szeretnénk mi is egymással beszélgetni az apjukkal. A fiam meg persze felvette az én szerepemet, a lányom pedig apáét. Hát, csak félig volt vicces magunkat kívülről látni. A fiam először engedékenységgel próbálkozott: na jó, nem kell fürödni. Aztán bevetette a fenyegetőzést: jó, a

Egyszer egy másik anyukával és a gyerekeivel időztünk egy kisgyerekes családok körében népszerű bútoráruházban. Nekik menni kellett, elbúcsúztak, mi meg bóklásztunk tovább a bútorok között. A kisfiam hirtelen nekilódult, és amikor már jó messze volt, utánakiabáltam, hogy álljon meg. Az anyuka még ott volt, megfordult, és hideg hangon valami olyasmit mondott: Valami gond van? Azt hitte, hogy neki s zólok, én meg hirtelen rádöbbentem, hogy nem éppen olyan hangnemben kiáltottam a fiamnak, ahogyan azt egy felnőttnek tettem volna. Igyekszem erre odafigyelni, de bizony számtalan eset előfordul nap mint nap, amikor ez nem sikerül. Ha sikerül rajtakapnunk magunkat, semmi baj, fordíthatunk egyet a dolgon, és belebújhatunk valamilyen vicces karakter bőrébe, és úgy puffogjunk tovább a gyereknek, hogy mennyire lassú, vagy már megint kiöntött valamit. A cél, hogy a nevetés erejével űzzük el a rossz érzést, amit a félresikerült mondatunk okozott. Később pedig ha hasonló "ro

Mióta először olvastam ezt a cikket, szerettem volna kipróbálni, hogy a gyerekeim milyen összeállításba öltöztetnének, ha szabad kezet kapnának. Ma reggel spontán adódott az alkalom Az úgy kezdődött, hogy készültünk vásárolni, lezuhanyoztam őket, és amíg a kicsinek segítettem felöltözni, a nagy elkezdett bújkálni a hátam mögött, közölte, hogy ő most elmegy vécére. Akárhogy forgolódtam, nem vett em észre. Időnként kiabáltam neki, hogy készen van-e már a vécézéssel. Közben mindenféle tárgyakat dobált a fejemre, én csodálkoztam, hogy vajon ezek meg honnan jönnek. Persze egyre nagyobb nevetés. Amikor a kicsi készen volt az öltözéssel, ő is be akart szállni a játékba, így már ketten kuncogtak a hátam mögött. Forgolódtam, próbáltam megkeresni a nevetés forrását, de sehogy sem találtam. Végigjártam a lakást, hogy talán a tévé szól, vagy a rádió, vagy a mosógép? De a nevetés csak nem szűnt, én pedig nem értettem az egészet. Aztán végül hirtelen hátrafordultam és jól megdögöny

Fogorvosnál voltam a minap, amíg várakoztam, bejött egy anyuka három gyerekkel: ránézésre egy kisiskolással, egy ovissal és egy 8 hónap körüli babával. Az anyuka próbálta a picit szórakoztatni, a nagyok unatkoztak, elővettek egy zacskó rágcsát, amit jól szét is szórtak a rendelőben. Ahogy néztem őket, végig azon gondolkodtam, hogyan tudnék nekik segíteni, hogy az ne legyen bántó, és valódi segítsé g legyen. Ha pl. segítek összeszedni a pufit, akkor esetleg belerondítok abba a nevelési elvbe, hogy a gyereknek kell rendbehozni a kárt. Aztán a pici bukott, az anyuka pedig leejtette a zsebkendőt, amivel le akarta törölgetni. Akkor azt felvettem és odaadtam neki, mire ő: Hagyd csak, majd én felveszem. Egy másik esetben, amire nagyon emlékszem: egy anyuka kettő babakocsit próbált egyedül feltolni a lejtőn, amikor felajánlottam a segítségemet, ő is azt mondta, hogy köszi, megoldom. Sajnos arra vagyunk szocializálva, hogy mindent egyedül oldjunk meg, ne kérjünk segítséget.

    Ennek a kislánynak mindig van valami jó ötlete, aztán a dolog elsőre mégsem úgy sül el, ahogyan szerette volna. A vége viszont nem a szokásos "tanulság", miszerint szót kell fogadni a felnőtteknek, különben pórul jársz, hanem sokszor még a felnőttek válnak nevetségessé, Szutyoksári ügyetlenkedéséről pedig kiderül, hogy nagyonis hasznos és jó dolgot tett

Április 1-je van, bolondok napja! Remek alkalom, hogy játszunk, bolondozzunk a gyerekeinkkel, és hogy átadjuk nekik az irányítást. Ha nem is egész napra, de legalább 1 órára, vagy akár csak 10 percre. Amikor elsős voltam, az iskolában fordított napot szerveztek, engem kértek meg, hogy tartsak órát a tanároknak. Mindenféle vicces feladatokat találtunk ki szüleimmel, pl. hogy le fogom diktálni az Alíz Tükörországban c. meséből a Gruffacsór c. verset. A fordított nap valamiért mégsem valósult meg, és én nagyon csalódott voltam. Olvastam egy iskola honlapján, hogy fordított nap keretében a kiváló magatartású tanulók pályázhatnak arra, hogy iskolaigazgatók legyenek. Sajnálom ezt a korlátozást, szerintem ez szuper lehetőség lenne a "rossz" gyerekeknek is, hogy megmutassák magukat, figyelmet, és elismerést kapjanak. Bízni kellene benne, hogy jól használnák ezt a lehetőséget. Otthon mindenesetre akár minden nap megadhatjuk gyerekeinknek a lehetőséget, hogy ado