Tegnap a kislányom nagyon kiborult valamin. Én igyekeztem meghallgatni, de mivel indulnunk kellett volna, meg hát ez amúgy is nehéz, kezdtem elveszíteni a türelmemet. De valahogy mégis kitartottam, és lassan ellazult a teste, majd szorosan átölelt. És akkor az jutott eszembe, hogy ez kicsit olyan, mint egy szülés (nekem legalábbis két ilyen szüléshez volt szerencsém). Eljön az a pont, amikor azt érzed, ezt már nem bírod tovább, nem tudod végigcsinálni. Aztán mégis. És amikor ott van, és átöleled, hirtelen kiesik minden nehézség és fájdalom, ami odáig vezetett.