A Kapcsolódó Nevelés híveiként fontosnak tartjuk gyakran hangsúlyozni, hogy a gyereknevelés egy nagyon nehéz feladat, amit nem szabadna egyedül, támogatás nélkül végezni. Ha nem teljesítünk elvárásainknak megfelelően ezen a téren, akkor hajlamosak vagyunk magunkat hibáztatni, pedig ez nem a mi, és nem is a gyerekek hibája. Én most egy olyan élethelyzetben vagyok, ahol egy kicsit más szemszögből is megtapasztalom ennek az igazságát. Szinte egyetlen feladatom most a pocakbaba növesztése, emellett egy-két apróság, amit éppen meg tudok csinálni, ha jobban vagyok. Férjem dolgozik, bevásárol, mos-főz-takarít, viszi a gyerekeket ide-oda, játszik velük. És bizony néha olyan dolgokon is szakad nála a cérna, ami így kívülről nézve kicsit még viccesnek is tűnik. És akkor mond olyanokat kétségbeesésében, amiket nyilván valahol maga sem gondol komolyan. Pl. "Mostantól nem legózhattok." Csak mert a legózás azzal jár, hogy szét van szórva a lego a szobában. Én ennek kí