Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2018

A kényelem nem önzőség

Tegnap a babaklubban arról beszélgettünk 5 csodás anyukával, hogy mit is kezdjünk magunkkal és a gyerekeinkkel a hosszú, hideg téli napokon. Végső ötletként bedobtam, hogy adott esetben akár a tévé, vagy a számítógép elé is leültethetjük a gyereket. Tudom, hogy számtalan olyan cikket lehet olvasni, hogy a kütyük mennyire károsak, és ha 12 éves kora előtt a gyerek képernyőt lát, tuti agyhalott lesz. Én ezt nem így látom, de most nem is ebbe az irányba akarok elmenni. Délután teregettem, közben a legkisebb, 1,5 éves a laptopomon gyerekdalokat nézett. (A Baa baa black sheep az egyik nagy kedvenc, a középsőmnek is ez volt, nem tudom mi a titka ennek a dalnak. ) Többször oda kellett mennem hozzá, mert valamit elnyomkodott. Arra gondoltam, hogy jaj de jó lesz, amikor már kicsit jobban ért hozzá, mennyivel kényelmesebb lesz nekem mondjuk kiteregetni. És akkor erről a kényelem szóról beugrott, hogy mennyire vádlóan tudják ezt mondani a szülőknek: kényelmes a gyereket leült

Minden szó számít?

Olvasok most egy könyvet (Naomi Aldort: Gyermekeink kibontakozása, önmagunk kibontakozása - ha a végére értem, beszámolok róla, eddig alapvetően tetszik), van benne egy rész, ahol azt írja a szerző, hogy ha határt szabunk, akkor ne mondjuk, hogy sajnálom. Pl. ne mondjuk, hogy "Sajnálom, nem kaphatod meg azt az édességet". Mert a gyerek ezt nem érzi őszintének, hiszen mege ngednék, ha komolyan sajnálnánk. Hanem mondjuk inkább helyette, hogy "Nem szeretném, hogy megedd ezt az édességet, mert nem egészséges." Mi szoktuk mondani az előzőt, amivel azt fejezzük ki, hogy sajnálom, hogy ilyen rosszul érzed magad miatta. De nem is ez a lényeg, hanem hogy ebbe bele lehet zavarodni, folyton elemezni minden egyes szavunkat, hogy akkor most ennek milyen hosszútávú hatása lesz a kapcsolatunkra és a gyerek személyiségfejlődésére nézve.  Egyrészt hiszek abban, hogy jó, ha próbálunk odafigyelni a kommunikációnkra és gyakoroljuk ezeket a mondatokat, amik nem

Semmi baj!

"Semmi baj!" - sokan nem szeretjük, amikor a gyerekünknek ezt mondják és igyekszünk, hogy ne csússzon ki a szánkon ez a mondat, amikor valami baleset, szomorúság éri. Mert ezzel elbagatellizáljuk a történteket, azt sugallja, hogy ez egy jelentéktelen dolog, amiért nem érdemes sírni, kiakadni, főleg nem ennyire. Öntudatosabb gyerekek gyakran ki is kérik maguknak: De igenis baj van! Ez igenis nekem nagyon rossz!  Én is így gondolom, de az utóbbi időben picit engedékenyebb lette m ezzel a mondattal: lehet ezt úgy is mondani, hogy "itt vagyok, minden rendben lesz". Érthetjük úgy is, hogy igen, most úgy érzed, hogy nagy baj van, de tudom, hogy a világ rendje hamarosan újra helyreáll, mert itt vagyok veled, segítek, és én is éltem már át hasonlót, az is elmúlt, jobbra fordult. Csak ez így túl hosszú, nem jó ilyen sokat beszélni, amikor meghallgatjuk a másikat (gyereket, vagy felnőttet).  Tegnap volt egy másik érdekes tapasztalásom is ezzel a mo