Kapcsolódó Nevelés Fábián Dórival

102 kiskutya. Tegnap este megnéztük a gyerekekkel, pontosabban engem annyira nem kötött le, hogy nem tudtam végig figyelni. Sok kritika is érte a filmet, mennyire szegényesek az alakítások, nincs semmi új a történetben, stb. Nekem még egy bajom volt vele. Az első részben ugye Szörnyella egyértelműen gonosz. Ebben a másodikban a börtönben egy kezelés hatására gyökeresen megváltozik, imádja az állat okat, a bundákra rá sem bír nézni. Csakhogy a Big Ben hangjára (??? ide most legszívesebben írnék egy hárombetűs rövidítést) visszaváltozik és innentől a sztori ugyanaz, mint az első. De az igazi ok a visszaváltozásra szerintem az, hogy a pártfogó tisztje, akinek pont az lenne a dolga, hogy támogassa, nem bízik benne. Így elég nehéz bizonyítani. Nagyon nem tetszik nekem az az üzenet, hogy aki rosszat tett, onnantól bármilyen jónak is mutatkozik, eleve gyanús. És aztán lám igazunk is lett. A gyerekek nevetgéltek, amikor Szörnyella a végén pórul jár, de a fiam megjegyezte,

Nagyon várjuk már harmadik babánk érkezését (a nehéz terhesség okán is, meg amúgy is). Elképzelem, milyen lesz majd, ha itt lesz, és persze az is eszembe jut, hogy mit fogok tenni, ha sírni fog. Vajon képes leszek-e a sírás meghallgatására egy újszülött, egy csecsemő esetében. Mondják, hogy nagyon nehéz, és ezt el is tudom képzelni. Amikor a nagyok születtek, még nem ismertem a kapcsolódó nevelést . A kötődő nevelés szellemében igyekeztem velük lenni, ha sírtak, azt minél előbb valahogy megszüntetni. Mert úgy tudtam, a sírás, a sírni hagyás nem jó, illetve hogy a válaszkészen gondozott babák gyakorlatilag nem is sírnak. (Aztán más gyakorló anyukák tapasztalataiból egyre világosabbá vált, hogy ez nem így van, vagy ha mégis, akkor az anyuka beledöglik a mondjuk éjjel-nappal 15 percenkénti szoptatásba.) Ha elsőszülöttem sírt, mindent megpróbáltam: szoptatás, víz, ringatás, lassú séta, gyors séta, hordozás, tornáztatás, bohóckodás, cumi, éneklés, hinta, kicsit letenni

Nagyjából egy hónapja a cicánkat elütötte egy autó. A fiam különösen kötődött hozzá, leginkább emiatt viselt meg minket az apukájával a dolog, hogy hogyan fogjuk ezt vele közölni. Ő azt javasolta, hogy ne mondjuk meg, mondjuk azt, hogy elkóborolt. Én ezt nem akartam, hazudni sem akartam, másrészt a bizonytalanság sem könnyebben elviselhető, hogy vajon visszajön-e még, mikor jön vissza. De abban a pillanatban én sem éreztem erőt arra, hogy elmondjam. Elolvastam egy pár cikket, ami megerősített abban, amit gondoltam, illetve voltak benne ötletek is, hogyan mondjuk el. Rossz éjszakánk volt, mindketten csak forgolódtunk. Én sokat gondolkodtam, jól jött volna egy meghallgatás, de az időpont nem igazán volt alkalmas erre. Arra jutottam, hogy ez a halál azért különösen nehéz nekem, mert kiszámíthatatlan volt. Amikor a hörcsögeink pusztultak el, az úgymond benne volt a pakliban, tudtuk, hogy csak 1-2 évig élnek. De a cica halálára se felkészülni, se ellene tenni nem t