102 kiskutya. Tegnap este megnéztük a gyerekekkel, pontosabban engem
annyira nem kötött le, hogy nem tudtam végig figyelni. Sok kritika is
érte a filmet, mennyire szegényesek az alakítások, nincs semmi új a
történetben, stb. Nekem még egy bajom volt vele. Az első részben ugye
Szörnyella egyértelműen gonosz. Ebben a másodikban a börtönben egy
kezelés hatására gyökeresen megváltozik, imádja az állatokat,
a bundákra rá sem bír nézni. Csakhogy a Big Ben hangjára (??? ide most
legszívesebben írnék egy hárombetűs rövidítést) visszaváltozik és
innentől a sztori ugyanaz, mint az első. De az igazi ok a
visszaváltozásra szerintem az, hogy a pártfogó tisztje, akinek pont az
lenne a dolga, hogy támogassa, nem bízik benne. Így elég nehéz
bizonyítani. Nagyon nem tetszik nekem az az üzenet, hogy aki rosszat
tett, onnantól bármilyen jónak is mutatkozik, eleve gyanús. És aztán lám
igazunk is lett. A gyerekek nevetgéltek, amikor Szörnyella a végén
pórul jár, de a fiam megjegyezte, hogy azért sajnálja is. Az első rész
végén is sajnálta. Remélem örökre megmarad benne ez az együttérzés.
Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése