Kapcsolódó Nevelés Fábián Dórival

Egy hete kivették a fiam karjából a tűződrótokat. Már megint azt hittem, hogy micsoda megkönnyebbülés lesz, hogy ettől is megszabadul végre, de tévedtem, mint ahogy a gipsz levételénél is inkább megijedt először, nem erre számított, és én sem. (Azóta láttam, hogy más gyerek is hasonlóan reagál, igazán felkészíthetnének erre.)  Szóval felébredt az altatásból, és sírni kezdett, hogy nagyon fáj a keze, szoros a kötés. Kiderült, hogy direkt szoros, 2 órát muszáj, hogy rajta legyen, utána leveszik. Kibírhatónak tűnik, de amikor a gyerek az altatástól még félkómásan egy órán keresztül mantrázza, hogy nagyon fáj, hát az nagyon kemény. Szólhattak volna erről is, és a fiam is azt mondta, hogy miért nem mondták el ezt előre, akkor felkészült volna. Aztán végre elmúlt a fájdalom, ehetett, ihatott, egész vidáman teltek a következő órák. Leszámítva a kis intermezzót, hogy egy másik ágyon fekvő gyerekkel a gyógytornász olyan minősíthetetlen hangnemben beszélt, hogy már nem b

Letöltöttem egy alkalmazást a telefonomra, ami minden nap ad nekem 3 kis játékot/feladatot, amivel elvileg a kognitív képességeimet tudom edzeni: figyelem, memória, tervezés, döntéshozatal, ilyesmi. Nem gondolom, hogy hasznosabb lenne ezeknek a képességeknek az edzésére, mint maga a való élet, különösen a kisgyerekes, munkával, háztartással, egyebekkel. De jó móka, én szeretem.  Tegnap este, ahogy feküdtem az ágyban, már nagyon álmos voltam, de nem tudtam elaludni. Eszembe jut ott, hogy aznap még nem tréningeztem, gondoltam ezt most pótlom. Hát, jóval a szokásos átlagom alatt teljesítettem. Olyan is van, hogy közben még a gyerekekre is figyelek, olyankor sem szoktam rekordot dönteni. Az jutott eszembe, hogy ha valakinek ezt elmesélném, hogy képzeld, este hullafáradtan, vagy miközben még más dolgokra is kellett figyelnem, annyira rosszul mentek ezek a feladatok, biztosan hülyének nézne Hát persze, mint gondoltál, még jó, hogy fáradtan nem tudsz úgy figyelni, pr

Mostanában a 8 éves fiammal gyerekidőben egy kooperatív számítógépes játékot szoktunk játszani. Egyik nap nem működött az internet, ezért erre nem volt lehetőségünk. Amikor mondtam, hogy kezdhetjük a gyerekidőt, nyafogott, hogy neki semmi más ötlete nincsen, nem tudja, hogy mit csináljunk. Én kitartottam, hogy akkor is szeretnék vele lenni, és ajánlottam néhány ötletet. Természetesen egyik sem volt jó, elég sokáig duzzogott, majd egyszercsak megvilágosodott: kézműveskedni fogunk! Előszedett egy nagy kartondobozt, abból fog játékkonzolt készíteni. Nekem csak asszisztálnom kellett: kérem az ollót, kérem a barna filcet, stb. Amikor a képernyőt rajzolta, hirtelen kiborult: rajzolt rá egy kört, amit igazából nem is akart, tök béna lett. Ott a gyerekidő keretén belül nem tettem javaslatokat, csak igyekeztem meghallgatni a sírását. Valahogy vártam is már, hogy ez lesz, szinte látszik ilyenkor a mozdulataiból, hogy ez nem fog sikerülni, és ezen aztán jól ki lehet borulni.

Ez a fotó azon a családi hétvégén készült, amiről nemrég írtam nektek, hogy a fiam nehezen oldódott fel. Itt úgy nagyjából a harmadik kiboruláson voltunk túl, amikor a lányom, aki addig úgy tűnt, hogy szuperjól érzi magát, hirtelen és váratlanul sírni kezdett. Na, itt nálam is elszakadt a cérna. Ha valahol máshol lettünk volna, lehet, hogy még üvöltözök is. Azért osztom most meg veletek ezt a képet, mert a hétvégén tartottam egy műhelymunkát, ahol elhangzott, hogy milyen jó, hogy mi Kapcsolódó Nevelés oktatók nem vagyunk tökéletesek. Bizony nem. Mi is folyamatosan tanulunk a gyerekeinktől és egymástól, rendszeresen választunk nem épp ideális megoldásokat, és időnként hosszabb időre is hullámvölgybe kerülhetünk. Talán annyi a különbség azokhoz a szülőkhöz képest, akik még nem részesültek a Kapcsolódó Nevelés (vagy más hasonló módszer) áldásából, hogy tudjuk, hogy ez így normális, rendben van, nem a mi hibánk. Egyszerűen nem megfelelőek a körülmények a "tökéletes