Ugrás a fő tartalomra

Maximalista szülők



Letöltöttem egy alkalmazást a telefonomra, ami minden nap ad nekem 3 kis játékot/feladatot, amivel elvileg a kognitív képességeimet tudom edzeni: figyelem, memória, tervezés, döntéshozatal, ilyesmi. Nem gondolom, hogy hasznosabb lenne ezeknek a képességeknek az edzésére, mint maga a való élet, különösen a kisgyerekes, munkával, háztartással, egyebekkel. De jó móka, én szeretem. 

Tegnap este, ahogy feküdtem az ágyban, már nagyon álmos voltam, de nem tudtam elaludni. Eszembe jutott, hogy aznap még nem tréningeztem, gondoltam ezt most pótlom. Hát, jóval a szokásos átlagom alatt teljesítettem. Olyan is van, hogy közben még a gyerekekre is figyelek, olyankor sem szoktam rekordot dönteni. Az jutott eszembe, hogy ha valakinek ezt elmesélném, hogy képzeld, este hullafáradtan, vagy miközben még más dolgokra is kellett figyelnem, annyira rosszul mentek ezek a feladatok, biztosan hülyének nézne Hát persze, mint gondoltál, még jó, hogy fáradtan nem tudsz úgy figyelni, problémákat megoldani! 

Mégis, szülőként gyakran elvárjuk magunktól, hogy minden területen a maximumot hozzuk, és ha nem sikerül, kudarcként éljük meg. Persze a gyerekeink érdekében képesek vagyunk extra tartalékokat mozgósítani, a kapacitásunk akkor is véges. Naná, hogy türelmetlenek leszünk, nem ugrik be semmi játékötlet, elfelejtjük, hogy palacsintát ígértünk vacsorára, és nem tudjuk eldönteni, hogy melyik oviba írassuk. Egyszerűen túl van terhelve az agyunk, és akkor az érzelmi túlterhelésről még nem is beszéltem. Nem biztos, hogy tudunk ezen egyik pillanatról a másikra változtatni, de legalább jó tudatosítani, hogy nem a mi hibánk.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk