Kapcsolódó Nevelés Fábián Dórival

  Határszabás: nem könnyű eldönteni, hogy mikor van rá szükség, mikor miről szól a gyerek kívánsága. Bementünk ma a játékboltba, a nagynak kellett egy karúszó, a kicsinek meg akartam venni valami csörgős játékot a hordozóra. A középső egy plüsst szeretett volna. Odáig rendben van, hogy neki is veszek valamit, meg amúgy is, ha bárhol meglátnak valamit, amit nagyon szeretnének, meggyőzhető vagyok (per sze árfüggő). De plüsst nagyon nem akartam venni. Mondtam neki, hogy de hát annyi plüssötök van, és nem is játszotok vele, és különben is drága. De ő azt szeretne. De nézd meg mennyi érdekes játék van itt. Nem, ő plüsst szeretne. És csak hajtottuk mindketten a magunkét, majd pityeregni kezdett. Olyan tipikus határszabós helyzetnek tűnt és egy darabig nagyon tartottam is magam ahhoz, hogy márpedig plüsst nem veszek, bár nem sikerült olyan szeretettel, ahogy kellett volna. Kicsit mérges voltam, hogy a 40 fokban játsszuk ezt, a kicsi is biztos mindjárt elkezd üvölteni, haladju

A minap egy gyerek leesett a játszótéren a mászókáról, és valószínűleg eltörött a karja. Mindenesetre nagyon fájlalta, elég furán nézett ki, rohanni kellett vele az orvoshoz. Nagy volt az ijedelem, az anyuka, és a barátnője is, aki próbált segíteni, nagyon ideges volt. Azt hiszem minden szereplőnek és nézőnek jól jött volna akkor egy meghallgatás. Én is erőteljesen rászóltam a fiamra, hogy nem, mo st nem ugorhat le sehonnan. Pedig a megmaradt racionális agyammal tisztában voltam vele, hogy nem sok esélye van, hogy pont ő is leesik és komolyabb baja lesz. A gyerekek tudták, hogyan dolgozzák ezt fel. Egyrészt megbeszéltük, hogy a kisfiúval mi fog most történni, és mit érezhet, de szükségük volt a helyzet játékos feldolgozására is. Még az eset előtt valami csodás véletlen egybeesés folytán pont ezt játszották: ültek a hintán, éppen csak hajtva, majd közölték, hogy onnan le fognak ugrani (a fiam nemrég tanulta meg nagyon magasra hajtani magát). Én meg eljátszottam, hogy

Tegnap a legkisebb csodálatos módon átaludta az egész délelőttöt és még a délutánból is egy kicsit. Ezt persze sosem lehet előre tudni. Először megcsináltam néhány "nagyon fontos" dolgot, reggeli teendők, e-mailek, kis fórumozás, chat-elés. Időnként ránéztem a babára, hogy nincs-e valami baja, hogy még mindig alszik, de nem, és csak aludt és aludt. A nagyok, 5 és 7 évesek, hallhatóan jól szórakozt ak a szobájukban, úgy gondoltam, onnan nem hiányzom. De mégis benéztem hozzájuk és ott ragadtam. Egy számítógépes játékot játszottak, aminek az a lényege, hogy meg kell építeni egy tárgyat, élőlényt vagy valami elvont dolgot pár perc alatt, aztán a játékosok pontozzák egymás alkotásait, ez alapján alakul ki a sorrend. Igyekeztem elhessegetni az időnként felbukkanó olyan gondolataimat, mint hogy betehetnék egy mosást, vagy főzhetnék valami ebédet. Szuper játék, szívesen játszottam volna én is, de esélyem nem lett volna Csak néztem őket, és próbáltam értelmes kérdé

Tegnap szuper napunk volt. Délelőtt játszottam a fiammal, amíg a baba aludt rajtam egy nagyot, délután pedig játszótérre mentünk. A pici evett, aludt, nézelődött, közben tudtam lökni a hintát, segíteni leugrani, homokvár építés után terepet rendezni, olvastunk állatokról. Igazán hatékony és kompetens anyukának éreztem magam. Egy másik anyuka meg is kérdezte, hogy hogy bírom a hárommal . Mondtam, kezdek belejönni. Ehhez képest a ma délelőtt kisebb katasztrófa volt. Nem értettem, hogy miért. Oké a reggeliig 11-ig még nem jutottam el, a pelenkák folyton kiáztak, a lányomat meg kísérgetni kell, mert fél a macskától, de ez eddig is volt. Most miért bosszant annyira, miért borultam ki? Aztán beugrott, hogy reggel a cica szopizni szeretett volna. Nagyon pici még, néhány hetesen rakta ki valaki, barátaink befogadták, onnan hoztuk el pár napja. Vagány kismacska, de úgy látszik hiányzik még neki az anyukája és ez olyan szomorú látvány volt. Nem sok időm volt akkor lamentálni r

7 hete része egy újabb tesó a csapatnak, amihez újra bevetettem egy kis játékot, amit még a középsőm születésekor találtam ki. Nevezetesen azt, hogy beszéltetem a babát A gyerekek ugyanis kezdettől szeretnék felvenni a kapcsolatot a testvérükkel, aki az elején még nem sok reakcióra képes. Annak idején emiatt a legnagyobb eléggé csalódott és elkeseredett volt. Így hát beszéltem a baba helyett, ami szuperül bevált akkor. Azt hittem, hogy most már ehhez túl nagyok, de nem, imádják Így a pici baba még akár a kitalálós játékban is részt tud velünk venni