Ugrás a fő tartalomra

Baleset


A minap egy gyerek leesett a játszótéren a mászókáról, és valószínűleg eltörött a karja. Mindenesetre nagyon fájlalta, elég furán nézett ki, rohanni kellett vele az orvoshoz. Nagy volt az ijedelem, az anyuka, és a barátnője is, aki próbált segíteni, nagyon ideges volt. Azt hiszem minden szereplőnek és nézőnek jól jött volna akkor egy meghallgatás. Én is erőteljesen rászóltam a fiamra, hogy nem, most nem ugorhat le sehonnan. Pedig a megmaradt racionális agyammal tisztában voltam vele, hogy nem sok esélye van, hogy pont ő is leesik és komolyabb baja lesz. A gyerekek tudták, hogyan dolgozzák ezt fel. Egyrészt megbeszéltük, hogy a kisfiúval mi fog most történni, és mit érezhet, de szükségük volt a helyzet játékos feldolgozására is. Még az eset előtt valami csodás véletlen egybeesés folytán pont ezt játszották: ültek a hintán, éppen csak hajtva, majd közölték, hogy onnan le fognak ugrani (a fiam nemrég tanulta meg nagyon magasra hajtani magát). Én meg eljátszottam, hogy megijedek, és ilyeneket mondtam: jaj, ne, az nagyon magas, nagyon veszélyes, oda se bírok nézni, stb. Ők pedig kajánul: de, leugrok! És leugrottak. Én pedig aggódva: nem esett bajod, nem törted ki a lábad? És ezt egymást után nagyon sokszor. Aztán folytatták ezt a játékot a baleset után is, és még másnap is. Ezzel oldva a feszültséget, amit az esemény keltett bennük, másrészt azt, hogy én sokszor nem túl jól reagálok arra, amikor úgy érzem, hogy túl magasra másztak. Nem akarom őket korlátozni a mozgásban, játékban, és ésszel tudom, hogy az a dolog igazából annyira nem veszélyes, de egy idő után egyszerűen nem bírom tovább a feszültséget, és rájuk kiabálok, hogy most már aztán jöjjenek le onnan. Szóval erre a játékra nekem is szükségem van
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzés küldése
További információk

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a
Megjegyzés küldése
További információk

Szupertesók

Mire képes 10 perc gyerekidő ? Arra törekszem, hogy hétvégén tudjak a gyerekeimmel 30-30 percet gyerekidőzni, ez az a rendszer, amit többé-kevésbé tartani tudunk. De mostanában sűrű napokat, heteket élünk, én is fáradtabb, türelmetlenebb vagyok a szokásosnál. Ez meg is látszik középső gyermekem viselkedésén. Tegnap reggel nem akart elengedni a dolgomra, ami már jó régen nem fordult elő. Rászántam az időt, hogy egy darabig még vele legyek (erről írok majd külön), majd megígérte m neki, hogy este gyerekidőzünk. Ezt természetesen nem felejtette el, és be is akarta hajtani, én viszont mire odáig jutottunk, már nagyon fáradt voltam, majd leragadt a szemem. Úgyhogy a szokásos 30 perc helyett 10-et ajánlottam neki, ami először nem igazán tetszett neki, de aztán belement. És aztán olyan különösebb nem történt ebben a 10 percben, legalábbis látszólag, játszottunk, kapcsolódtunk. Ezután volt még egy közös kiabálós feszültséglevezetős játék a tesójával, aki szintén nem volt a
Megjegyzés küldése
További információk