Ugrás a fő tartalomra

Anya, vegyél egy plüsst!

 
Határszabás: nem könnyű eldönteni, hogy mikor van rá szükség, mikor miről szól a gyerek kívánsága. Bementünk ma a játékboltba, a nagynak kellett egy karúszó, a kicsinek meg akartam venni valami csörgős játékot a hordozóra. A középső egy plüsst szeretett volna. Odáig rendben van, hogy neki is veszek valamit, meg amúgy is, ha bárhol meglátnak valamit, amit nagyon szeretnének, meggyőzhető vagyok (persze árfüggő). De plüsst nagyon nem akartam venni. Mondtam neki, hogy de hát annyi plüssötök van, és nem is játszotok vele, és különben is drága. De ő azt szeretne. De nézd meg mennyi érdekes játék van itt. Nem, ő plüsst szeretne. És csak hajtottuk mindketten a magunkét, majd pityeregni kezdett. Olyan tipikus határszabós helyzetnek tűnt és egy darabig nagyon tartottam is magam ahhoz, hogy márpedig plüsst nem veszek, bár nem sikerült olyan szeretettel, ahogy kellett volna. Kicsit mérges voltam, hogy a 40 fokban játsszuk ezt, a kicsi is biztos mindjárt elkezd üvölteni, haladjunk már. Aztán beugrott, hogy mégis mit győzködöm, hogy ez meg az hú de érdekes és értelmes játék. Nekem. Neki nem, ő most egy plüssre vágyik. Szóval elkezdtünk keresgélni, hogy melyik tetszene neki és mi mennyibe kerül, és nagyon hamar kiegyeztünk egy 250 Ft-os delfinben Nyilván nem ez lesz az örök kedvenc játéka, de most boldog vele.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk