Ugrás a fő tartalomra

Baba sírásának meghallgatása vol.0



Nagyon várjuk már harmadik babánk érkezését (a nehéz terhesség okán is, meg amúgy is). Elképzelem, milyen lesz majd, ha itt lesz, és persze az is eszembe jut, hogy mit fogok tenni, ha sírni fog. Vajon képes leszek-e a sírás meghallgatására egy újszülött, egy csecsemő esetében. Mondják, hogy nagyon nehéz, és ezt el is tudom képzelni. Amikor a nagyok születtek, még nem ismertem a kapcsolódó nevelést. A kötődő nevelés szellemében igyekeztem velük lenni, ha sírtak, azt minél előbb valahogy megszüntetni. Mert úgy tudtam, a sírás, a sírni hagyás nem jó, illetve hogy a válaszkészen gondozott babák gyakorlatilag nem is sírnak. (Aztán más gyakorló anyukák tapasztalataiból egyre világosabbá vált, hogy ez nem így van, vagy ha mégis, akkor az anyuka beledöglik a mondjuk éjjel-nappal 15 percenkénti szoptatásba.) Ha elsőszülöttem sírt, mindent megpróbáltam: szoptatás, víz, ringatás, lassú séta, gyors séta, hordozás, tornáztatás, bohóckodás, cumi, éneklés, hinta, kicsit letenni, pelenkacsere, több inger, kevesebb inger. Nem is tudom, kihagytam valamit? Aztán valahogy a huszadik-harmincadik próbálkozás bevált, akkor is, ha előtte 5 perccel ugyanaz még nem volt jó. Lányommal más volt a helyzet, különösen este sokszor előfordult, hogy kitartó próbálkozásom ellenére semmi se használt. És akkor volt, hogy feladtam, csak feküdtünk egymás mellett az ágyon. Úgy éreztem, hogy ez nem jó, most "sírni hagyom", de kifogytam az ötletekből és az energiából. És aztán valahogy észrevétlenül elaludtunk mindketten. Most már tudom, hogy ez nem volt rossz értelemben "sírni hagyás", de az a nyugalom és magabiztosság, hogy ez így jó, hiányzott belőlem. Később, úgy 8 hónapos kora körül kezembe akadt a Bölcs baba c. könyv, ami kapcsán elgondolkodtam, hogy talán az a baj, hogy sosem adunk neki igazán lehetőséget arra, hogy kisírja magát. De akkor még hiányzott az a támogatás, amit később az egyesületnél megkaptam, ahhoz, hogy ezt egyáltalán kipróbáljam. Hát most kíváncsi vagyok, hogy az új információk és a támogatás birtokában ez hogyan fog menni (mert azért még a nagyokkal is nehéz sokszor), mindenképp beszámolok majd róla!
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk