Ugrás a fő tartalomra

Semmi baj!



"Semmi baj!" - sokan nem szeretjük, amikor a gyerekünknek ezt mondják és igyekszünk, hogy ne csússzon ki a szánkon ez a mondat, amikor valami baleset, szomorúság éri. Mert ezzel elbagatellizáljuk a történteket, azt sugallja, hogy ez egy jelentéktelen dolog, amiért nem érdemes sírni, kiakadni, főleg nem ennyire. Öntudatosabb gyerekek gyakran ki is kérik maguknak: De igenis baj van! Ez igenis nekem nagyon rossz! 

Én is így gondolom, de az utóbbi időben picit engedékenyebb lettem ezzel a mondattal: lehet ezt úgy is mondani, hogy "itt vagyok, minden rendben lesz". Érthetjük úgy is, hogy igen, most úgy érzed, hogy nagy baj van, de tudom, hogy a világ rendje hamarosan újra helyreáll, mert itt vagyok veled, segítek, és én is éltem már át hasonlót, az is elmúlt, jobbra fordult. Csak ez így túl hosszú, nem jó ilyen sokat beszélni, amikor meghallgatjuk a másikat (gyereket, vagy felnőttet). 

Tegnap volt egy másik érdekes tapasztalásom is ezzel a mondattal. A temetőben a másfél éves legkisebb rohangált fel-alá a betonon, majd egy nagyot esett pont az arcár. Az első pillanatban még nem lehetett megállapítani, hogy mennyire sérült meg. Én a szokásos módon leguggoltam hozzá, gyorsan ellenőriztem a sérülést, megállapítottam, hogy nincs nagy vész, nem vérzik, még csak nem is horzsolódott le. Átöleltem, és hagytam, hogy sírjon. Mellettünk néhány néni éppen szemtanúja volt az esetnek, és kórusban elkezdték neki mondogatni, hogy semmi baj, nem kell sírni, stb, a szokásos. A fiam néha egy kicsit megállt a sírásban és figyelte őket, aztán szerencsére folytatta. De nem tartott sokáig az egész, talán 1-2 percig, és már jól is volt, szaladt tovább. Picit később, amikor újra a nénik felé jártunk, az egyikük igazi aggodalommal a hangjában megkérdezte, hogy ugye nincs nagy baj? Akkor esett le, hogy egyáltalán nem azért mondták azt, hogy nincs semmi baj, mert tényleg azt gondolták, hanem éppen ellenkezőleg, aggódtak, hogy valami nagy baj van, és valahogy talán azt gondolták, hogy ha sikerül ilyen módon megnyugtatni a gyereket, akkor azzal elűzik a bajt.

Természetesen továbbra is azt gondolom, hogy az ilyen balesetek kezelésének legjobb módja, ha gyors ellenőrzés után, hogy kell-e azonnali beavatkozás (akkor sem kell feltétlenül, ha vérzik), egyszerűen csak meghallgatjuk a gyerek sírását, együttérzünk vele, hogy ilyen igazságtalanság történt. De azt hiszem megértőbb tudok lenni azzal, ha valaki azt mondja ilyenkor, hogy semmi baj.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzés küldése
További információk

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a
Megjegyzés küldése
További információk

Szupertesók

Mire képes 10 perc gyerekidő ? Arra törekszem, hogy hétvégén tudjak a gyerekeimmel 30-30 percet gyerekidőzni, ez az a rendszer, amit többé-kevésbé tartani tudunk. De mostanában sűrű napokat, heteket élünk, én is fáradtabb, türelmetlenebb vagyok a szokásosnál. Ez meg is látszik középső gyermekem viselkedésén. Tegnap reggel nem akart elengedni a dolgomra, ami már jó régen nem fordult elő. Rászántam az időt, hogy egy darabig még vele legyek (erről írok majd külön), majd megígérte m neki, hogy este gyerekidőzünk. Ezt természetesen nem felejtette el, és be is akarta hajtani, én viszont mire odáig jutottunk, már nagyon fáradt voltam, majd leragadt a szemem. Úgyhogy a szokásos 30 perc helyett 10-et ajánlottam neki, ami először nem igazán tetszett neki, de aztán belement. És aztán olyan különösebb nem történt ebben a 10 percben, legalábbis látszólag, játszottunk, kapcsolódtunk. Ezután volt még egy közös kiabálós feszültséglevezetős játék a tesójával, aki szintén nem volt a
Megjegyzés küldése
További információk