Ugrás a fő tartalomra

Elegem van!



A Kapcsolódó Nevelés híveiként fontosnak tartjuk gyakran hangsúlyozni, hogy a gyereknevelés egy nagyon nehéz feladat, amit nem szabadna egyedül, támogatás nélkül végezni. Ha nem teljesítünk elvárásainknak megfelelően ezen a téren, akkor hajlamosak vagyunk magunkat hibáztatni, pedig ez nem a mi, és nem is a gyerekek hibája. Én most egy olyan élethelyzetben vagyok, ahol egy kicsit más szemszögből is megtapasztalom ennek az igazságát. Szinte egyetlen feladatom most a pocakbaba növesztése, emellett egy-két apróság, amit éppen meg tudok csinálni, ha jobban vagyok. Férjem dolgozik, bevásárol, mos-főz-takarít, viszi a gyerekeket ide-oda, játszik velük. És bizony néha olyan dolgokon is szakad nála a cérna, ami így kívülről nézve kicsit még viccesnek is tűnik. És akkor mond olyanokat kétségbeesésében, amiket nyilván valahol maga sem gondol komolyan. Pl. "Mostantól nem legózhattok." Csak mert a legózás azzal jár, hogy szét van szórva a lego a szobában. Én ennek kívülről örülök, mert eddig csak porosodtak a polcon, most végre játszanak vele. Ő most csak egy újabb elpakolnivalót lát benne. "Mostantól bevezetjük azt a szabályt, hogy...". Az ilyesmi nálunk azért sem működik, mert sem betartatni, se mi magunk betartani nem tudjuk, és igazán nem is hiszünk benne, hogy hasznosak lennének a merev szabályok. "Úgy látszik mégis szigorúbbnak kell lennem." Megkérdőjelezi ilyenkor az egész eddigi nevelésünket, azokat az alapelveket, amik szerint élünk, mert éppen a szokásosnál kevésbé együttműködőek. Óriási teher nehezedik rá mind fizikailag, mind lelkileg, teljesen érthető, hogy megváltozott a nézőpontja. Korábban ő volt a türelmes, amikor én fogadtam azzal, hogy már megint ez meg az volt, ilyenek meg olyanok voltak a gyerekek. Szóval a tanulság, kedves szülők, anyukák, apukák, ha úgy érzitek, a nevelésetek csődöt mondott, a gyerekek pedig kezelhetetlenek, az nem a ti hibátok, és nem is a gyerekeké, hanem azé a helyzeté, hogy ezt nehéz és felelősségteljes munkát sokszor túl kevés segítséggel és támogatással végezzük.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk