Week of the young child - kisgyermekek hete: ilyen is van, teljesen
jogosan. Ebből az alkalomból íródott a következő cikk, amit hevenyészve
le is fordítottam nektek. Teljesen rendben van, ha gyermekünk
viselkedésével, kéréseivel kapcsolatban időnként azt érezzük, hogy na
ne, ezt már ne. De ha tudunk, érdemes picit megállni, és elgondolkodni
azon, hogy nekik milyen lehet az a helyzet.
Nekik is nehéz
Hosszú este volt, és már éppen majdnem elaludtam, amikor az utolsó altatódal utolsó versszaka közben felemelted a fejed: „Víz?” Én kutatva körülnéztem a szobában, de tudtam, hogy nem lesz ott az itatópohár. „Nincs itt fönt víz. Nem kell az most.” „Víz?” „Nem, kicsim.” „Víz!” - ezúttal még jobban követelőzve. És akkor a haragom felszínre tört: gyorsan és vörösen és forrón és tüzesen. Vettem egy nagy levegőt. A testem megfeszült, a fogamat összeszorítottam. És persze te ezt érezted. Hiába fojtottam el gyorsan, olyan tisztán érezted, mint én, belémolvadtál. Apró testedet rázta a zokogás, mert az az ember, akit a legjobban szeretsz a világon, akitől függsz, hirtelen szörnnyé változott, mert te vizet akartál. Mert lefekvés előtt szomjas voltál és magadtól még nem tudod megoldani a problémáidat.
Képzeld el, milyen lenne az élet, ha ennyire nem tudnád irányítani. Sokat beszélünk arról, hogy milyen nehéz anyának lenni – teljesen jogosan – hiszen ez minden, csak nem könnyű. De április második hete a Kisgyermekek hete, és ennek tiszteletére szeretném felhívni a figyelmet, hogy milyen nehéz kisgyereknek lenni.
Terapeutaként mindig próbálom beleképzelni magam a gyerekek helyzetébe. Ha szeretnék segíteni egy problémás viselkedéssel kapcsolatban, először meg kell próbálnom megérteni. És minden alkalommal, amikor próbálom felvenni egy kisgyerek cipőjét, mindig ugyanarra a következtetésre jutok: egyetlen felnőtt sem lenne képes megküzdeni azokkal a dolgokkal, amikkel nekik kell megküzdeni.
Először is gondolj bele: megmondják mit csinálj, mikor csináld, és hogyan csináld – állandóan. Edd meg azt az ételt, amit még sosem láttál előtte. Ne grimaszolj. (Egyáltalán mit jelent az, hogy grimaszol?) Ideje indulni valahova, ahova nem akarsz, gyorsan, gyorsan, gyorsan, hogy teljesítsünk egy önkényes napirendet, ami semmit nem jelent nekünk.
Képzeld el, hogy olyan gyakran vallasz kudarcot, mint egy kisgyerek. Még egy papír elvágásához sem tudod megfelelően mozgatni a kezedet, elesel, ahogy átszaladsz a parkon, kiöntöd a tejet, amit annyira kétségbeesetten akartál a pohárba tölteni (és én már megint csak rontok a helyzetén.)
Egy újabb esti példa:
„Apa, mondd meg, hogy került oda az a bácsi?” „Felmászott.” „NEM, mondd meg, hogy került oda!” Újra, és újra, és a fiunk egyre frusztráltabbá válik, amíg rá nem jövök, hogy valójában ezt akarta mondani: „Kérdezd meg, hogy hogy került oda!”
Egy rossz szó megváltoztatja az egész mondat értelmét és ilyen frusztrációt okoz. Képzeld el, hogy folyamatosan nem sikerül hatékonyan kommunikálnod az életed szereplőivel. Nap mint nap küzdesz, hogy megtaláld a megfelelő szavakat, mondasz valamit, miközben valami másra gondolsz, annyira rosszul ejted a szavakat, hogy senki nem érti, mire gondolsz. És aztán az emberek miattad idegesek, miattad veszítik el a türelmüket. Az egyik kedvenc könyvem, amit a gyerekeknek szoktam olvasni: „Babák mindenhol” Az utolsó oldalon ez áll: „A babákat mindig, mindenhol szerették. Amiért annyira keményen próbálkoznak, olyan messzire eljutnak, annyira csodálatosak.” Majdnem mindig sírnom kell, amikor ezt olvasom, mert ez annyira igaz. Mindezek ellenére újra és újra próbálkoznak. Minden egyes napot mosollyal, lelkesedéssel és izgalommal köszöntenek. Megbocsájtják a hibáinkat, a dühkitöréseinket, az igazságtalan haragunkat. A türelmetlenségünkre türelemmel válaszolnak (legalábbis néha), nevetnek, élnek, szeretnek fáradhatatlanul.
Szóval amikor végképp kiakasztanak bennünket, próbáljunk emlékezni rá, hogy mi ugyanezt tesszük velük.
Tracy Slater
http://boston.citymomsblog.com/
Nekik is nehéz
Hosszú este volt, és már éppen majdnem elaludtam, amikor az utolsó altatódal utolsó versszaka közben felemelted a fejed: „Víz?” Én kutatva körülnéztem a szobában, de tudtam, hogy nem lesz ott az itatópohár. „Nincs itt fönt víz. Nem kell az most.” „Víz?” „Nem, kicsim.” „Víz!” - ezúttal még jobban követelőzve. És akkor a haragom felszínre tört: gyorsan és vörösen és forrón és tüzesen. Vettem egy nagy levegőt. A testem megfeszült, a fogamat összeszorítottam. És persze te ezt érezted. Hiába fojtottam el gyorsan, olyan tisztán érezted, mint én, belémolvadtál. Apró testedet rázta a zokogás, mert az az ember, akit a legjobban szeretsz a világon, akitől függsz, hirtelen szörnnyé változott, mert te vizet akartál. Mert lefekvés előtt szomjas voltál és magadtól még nem tudod megoldani a problémáidat.
Képzeld el, milyen lenne az élet, ha ennyire nem tudnád irányítani. Sokat beszélünk arról, hogy milyen nehéz anyának lenni – teljesen jogosan – hiszen ez minden, csak nem könnyű. De április második hete a Kisgyermekek hete, és ennek tiszteletére szeretném felhívni a figyelmet, hogy milyen nehéz kisgyereknek lenni.
Terapeutaként mindig próbálom beleképzelni magam a gyerekek helyzetébe. Ha szeretnék segíteni egy problémás viselkedéssel kapcsolatban, először meg kell próbálnom megérteni. És minden alkalommal, amikor próbálom felvenni egy kisgyerek cipőjét, mindig ugyanarra a következtetésre jutok: egyetlen felnőtt sem lenne képes megküzdeni azokkal a dolgokkal, amikkel nekik kell megküzdeni.
Először is gondolj bele: megmondják mit csinálj, mikor csináld, és hogyan csináld – állandóan. Edd meg azt az ételt, amit még sosem láttál előtte. Ne grimaszolj. (Egyáltalán mit jelent az, hogy grimaszol?) Ideje indulni valahova, ahova nem akarsz, gyorsan, gyorsan, gyorsan, hogy teljesítsünk egy önkényes napirendet, ami semmit nem jelent nekünk.
Képzeld el, hogy olyan gyakran vallasz kudarcot, mint egy kisgyerek. Még egy papír elvágásához sem tudod megfelelően mozgatni a kezedet, elesel, ahogy átszaladsz a parkon, kiöntöd a tejet, amit annyira kétségbeesetten akartál a pohárba tölteni (és én már megint csak rontok a helyzetén.)
Egy újabb esti példa:
„Apa, mondd meg, hogy került oda az a bácsi?” „Felmászott.” „NEM, mondd meg, hogy került oda!” Újra, és újra, és a fiunk egyre frusztráltabbá válik, amíg rá nem jövök, hogy valójában ezt akarta mondani: „Kérdezd meg, hogy hogy került oda!”
Egy rossz szó megváltoztatja az egész mondat értelmét és ilyen frusztrációt okoz. Képzeld el, hogy folyamatosan nem sikerül hatékonyan kommunikálnod az életed szereplőivel. Nap mint nap küzdesz, hogy megtaláld a megfelelő szavakat, mondasz valamit, miközben valami másra gondolsz, annyira rosszul ejted a szavakat, hogy senki nem érti, mire gondolsz. És aztán az emberek miattad idegesek, miattad veszítik el a türelmüket. Az egyik kedvenc könyvem, amit a gyerekeknek szoktam olvasni: „Babák mindenhol” Az utolsó oldalon ez áll: „A babákat mindig, mindenhol szerették. Amiért annyira keményen próbálkoznak, olyan messzire eljutnak, annyira csodálatosak.” Majdnem mindig sírnom kell, amikor ezt olvasom, mert ez annyira igaz. Mindezek ellenére újra és újra próbálkoznak. Minden egyes napot mosollyal, lelkesedéssel és izgalommal köszöntenek. Megbocsájtják a hibáinkat, a dühkitöréseinket, az igazságtalan haragunkat. A türelmetlenségünkre türelemmel válaszolnak (legalábbis néha), nevetnek, élnek, szeretnek fáradhatatlanul.
Szóval amikor végképp kiakasztanak bennünket, próbáljunk emlékezni rá, hogy mi ugyanezt tesszük velük.
Tracy Slater
http://boston.citymomsblog.com/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése