Ugrás a fő tartalomra

Szerepcsere



A gyerekek tükröt tartanak elénk, szoktuk mondani, és ezt valóban számtalanszor meg is tapasztalom. 

Egyik este a fiam valamiért nem a szokásos helyére ült le az asztalhoz vacsoránál, úgyhogy én meg leültem az ő helyére. És elkezdtem játszani, hogy én vagyok ő. Bevetettem mindent, amit ő szokott csinálni: kalimpál a kezével össze-vissza (merthogy ő varázsló), ha egy picit abba is tudja hagyni, pár másodperc múlva már kezdi is újra; alkudozik, hogy nem kell fürödni vacsora után, hiszen tegnap már fürdött; kijelenti, hogy a tej, vagy bármi rossz ízű, másikat kér (igazából semmi baja); mindenféle bonyolult kérdést tesz fel, amire este 9-kor már nincs kapacitásunk válaszolni, meg amúgy is szeretnénk mi is egymással beszélgetni az apjukkal. A fiam meg persze felvette az én szerepemet, a lányom pedig apáét. Hát, csak félig volt vicces magunkat kívülről látni. A fiam először engedékenységgel próbálkozott: na jó, nem kell fürödni. Aztán bevetette a fenyegetőzést: jó, akkor máris hívom a papát, hogy ne vigyen el titeket a játszótérre. A kislányom pedig az apja szerepében mérgesen járkált fel-alá és ilyeneket mondott: nincs időm, dolgoznom kell, idegesnek kell lennem. Megnyugtató volt, amikor egy idő után váltottak, játszottak velem, mesét olvastak, és kiderült, hogy nekem valami betegségem van, amit meggyógyítottak. Persze nem tudunk mindig a topon lenni, főleg nem este egy fárasztó nap után, ez teljesen rendben is van. Mégis jó egy ilyen játék keretében ránézni, hogy hogyan is látnak minket a gyerekeink, illetve megélni az ő helyzetüket belülről. Ami nekünk kívülről olykor idegesítőnek, érthetetlennek tűnik, az belülről nagyon is természetes, szükségszerű és vicces. Nekik pedig felszabadító, ha ők lehetnek a felnőttek, a szigorúak, a mérgesek, ha eljátszhatják, ami nekik a másik oldalról nem volt jó. Szóval szerepcserére fel!
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzés küldése
További információk

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a
Megjegyzés küldése
További információk

Szupertesók

Mire képes 10 perc gyerekidő ? Arra törekszem, hogy hétvégén tudjak a gyerekeimmel 30-30 percet gyerekidőzni, ez az a rendszer, amit többé-kevésbé tartani tudunk. De mostanában sűrű napokat, heteket élünk, én is fáradtabb, türelmetlenebb vagyok a szokásosnál. Ez meg is látszik középső gyermekem viselkedésén. Tegnap reggel nem akart elengedni a dolgomra, ami már jó régen nem fordult elő. Rászántam az időt, hogy egy darabig még vele legyek (erről írok majd külön), majd megígérte m neki, hogy este gyerekidőzünk. Ezt természetesen nem felejtette el, és be is akarta hajtani, én viszont mire odáig jutottunk, már nagyon fáradt voltam, majd leragadt a szemem. Úgyhogy a szokásos 30 perc helyett 10-et ajánlottam neki, ami először nem igazán tetszett neki, de aztán belement. És aztán olyan különösebb nem történt ebben a 10 percben, legalábbis látszólag, játszottunk, kapcsolódtunk. Ezután volt még egy közös kiabálós feszültséglevezetős játék a tesójával, aki szintén nem volt a
Megjegyzés küldése
További információk