Egyszer egy másik anyukával és a gyerekeivel időztünk egy kisgyerekes
családok körében népszerű bútoráruházban. Nekik menni kellett,
elbúcsúztak, mi meg bóklásztunk tovább a bútorok között. A kisfiam
hirtelen nekilódult, és amikor már jó messze volt, utánakiabáltam, hogy
álljon meg. Az anyuka még ott volt, megfordult, és hideg hangon valami
olyasmit mondott: Valami gond van? Azt hitte, hogy neki szólok,
én meg hirtelen rádöbbentem, hogy nem éppen olyan hangnemben kiáltottam
a fiamnak, ahogyan azt egy felnőttnek tettem volna. Igyekszem erre
odafigyelni, de bizony számtalan eset előfordul nap mint nap, amikor ez
nem sikerül. Ha sikerül rajtakapnunk magunkat, semmi baj, fordíthatunk
egyet a dolgon, és belebújhatunk valamilyen vicces karakter bőrébe, és
úgy puffogjunk tovább a gyereknek, hogy mennyire lassú, vagy már megint
kiöntött valamit. A cél, hogy a nevetés erejével űzzük el a rossz
érzést, amit a félresikerült mondatunk okozott. Később pedig ha hasonló
"rosszaságot" csinálunk, magunkat is megdorgálhatjuk hasonló stílusban.
Tegnap reggel pl. a fiam kávéját is vízzel csináltam, mint a sajátomat,
nem tejjel, ahogy ő szereti, és elkezdtem dohogni: Hát ezt nem hiszem
el, már megint összekevertem és vízzel csináltam a kávédat, most
kezdhetem elölről. Remélem nem rontom el megint. A fiam nevetett a
bénázásomon, a napunk pedig bosszúság helyett vidámsággal indult.
Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzések
Megjegyzés küldése