Ugrás a fő tartalomra

A gyerekeknek is jár a tisztelet!



Egyszer egy másik anyukával és a gyerekeivel időztünk egy kisgyerekes családok körében népszerű bútoráruházban. Nekik menni kellett, elbúcsúztak, mi meg bóklásztunk tovább a bútorok között. A kisfiam hirtelen nekilódult, és amikor már jó messze volt, utánakiabáltam, hogy álljon meg. Az anyuka még ott volt, megfordult, és hideg hangon valami olyasmit mondott: Valami gond van? Azt hitte, hogy neki szólok, én meg hirtelen rádöbbentem, hogy nem éppen olyan hangnemben kiáltottam a fiamnak, ahogyan azt egy felnőttnek tettem volna. Igyekszem erre odafigyelni, de bizony számtalan eset előfordul nap mint nap, amikor ez nem sikerül. Ha sikerül rajtakapnunk magunkat, semmi baj, fordíthatunk egyet a dolgon, és belebújhatunk valamilyen vicces karakter bőrébe, és úgy puffogjunk tovább a gyereknek, hogy mennyire lassú, vagy már megint kiöntött valamit. A cél, hogy a nevetés erejével űzzük el a rossz érzést, amit a félresikerült mondatunk okozott. Később pedig ha hasonló "rosszaságot" csinálunk, magunkat is megdorgálhatjuk hasonló stílusban. Tegnap reggel pl. a fiam kávéját is vízzel csináltam, mint a sajátomat, nem tejjel, ahogy ő szereti, és elkezdtem dohogni: Hát ezt nem hiszem el, már megint összekevertem és vízzel csináltam a kávédat, most kezdhetem elölről. Remélem nem rontom el megint. A fiam nevetett a bénázásomon, a napunk pedig bosszúság helyett vidámsággal indult.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Érzelmi projekt - vécégondok

Alább egy cikk (nyers)fordítását találjátok: egy gyönyörű történet, hogyan segített egy anyuka a fiának a Kapcsolódó Nevelés összes eszközével legyőzni a vécézéstől való félelmét. És a  végén nem csak a kakiügy oldódott meg, hanem valami sokkal több történt. Néha a gyerekeink olyan nagy érzelmeket tartogatnak, amit nem lehet kisebb meghallgatásokkal kiengedni. Ezeket „érzelmi projektek”-nek hívjuk. Alább egy anyuka története, hogyan használta a Kapcsolódó Nevelés összes eszközét a sírás meghallgatás ától a páros meghallgatás ig, hogy segítsen a fiának legyőzni a vécétől való hirtelen fellépő félelmét. Egy nagy tengerentúli utazás után a fiam egyszer csak nem akart többet kakilni. Olyan sokáig visszatartotta, ameddig csak bírta, ezért egész nap kényelmetlenül érezte magát, és amikor kakilnia kellett, összeszorította a fenekét, lábujjhegyen járkált, félelemmel a szemében és a testében. Gyakran kijött egy kis kaki, úgyhogy naponta többször át kellett öltözte...
Megjegyzés küldése
További információk