Ugrás a fő tartalomra

Békés ünnepek?

Jelentem a gyerekeim a nagykönyv szerint működnek!

Tegnap a lányomnál megvolt az óriás kiborulás, amikor a családi karácsonyozásból haza kellett indulni. Részben volt aktuális oka is, mert az unokatesójával sajnos nagyon ritkán tud találkozni. De a hangszínből lehetett sejteni, hogy itt más is van. Ez itt bizony a felgyülemlett stressz kidolgozása. Szerencsére számítottam rá, és elég jól is voltam ahhoz, hogy az apukájával felváltva meg tudjuk hallgatni. Aztán amikor kezdett megnyugodni, egy pici viccelődéssel már el tudtunk indulni, aztán ahogy lenni szokott, az autóban már minden rendben volt. Otthon pedig játszottunk négyen az új játékokkal, végre, nagyon hiányzott már ez. A fiam még előző nap este borult ki azon, hogy valamin nagyon nem tudott megegyezni a húgával. Akkor is, amellett, hogy a végén már kezdtem elveszíteni a türelmemet, mert nagyon késő volt, és szerettem volna, ha kialusszák magukat, mert még mindig kicsit betegek, tudtam arra is gondolni, hogy azért milyen jól megfogalmazzák egymásnak az érzéseiket, sérelmeiket.

És hogy sikerült ilyen viszonylag nyugodtnak maradnom? Szerintem amiatt, hogy az utóbbi hetekben többször sírtam és dühöngtem azon, hogy mennyire nem úgy alakul idén az adventi időszak, ahogy szeretném, mindennel csúszunk, a gyerekek is megbetegedtek. Páros meghallgatásban, és a férjemnek is. Karácsony előtt 2 nappal egy óriáskiborulás után egészen lenyugodtam, és végül elkészült minden időben, amit fontosnak tartottam. A végső megnyugvás mondjuk akkor jött el, amikor készen lettem a pusheen párnákkal - ezeket mindenképpen szerettem volna elkészíteni, mert nagyon vágytak rá, de túl drágának találtam, megvenni nem akartam, és megígértem, hogy megvarrom. Viszont varrni nem igazán tudok, és izgultam, hogy sikerül-e. Végül nagyon örültek neki, és minden másnak, és ahhoz képest, hogy mennyire nem úgy sikerült most a készülődés, ahogy szerettem volna, maga a Karácsony végül mindennel együtt mégis szuper lett.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk