Ugrás a fő tartalomra

Hogyan készült el Demóna botja



Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni.

Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem nagyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az érzéssel. Amikor lejárt az idő, mondtam neki, hogy az apukájának biztosan lesz majd valami jó ötlete, hogy hogyan lehetne megcsinálni. Na ezen még jobban kiborult, hogy na persze, majd megint jön a dumával, hogy fáradt. Ezt is meghallgattam. Egy másik napon, amikor este dolgoztam, arra értem haza, hogy az apukájával elkészítették a botot: pontosan ugyanúgy nézett ki, mint korábban, amivel annyira elégedetlen volt. És boldogan újságolta, hogy készen van a Demóna-szettjének a 90%-a. Ilyen százalékszámítást nem hallottam még tőle előtte.

A tanulság az, hogy sokszor nem a problémát kell megoldanunk, hanem a feltörő érzéseket meghallgatnunk. Utána megtalálják a megoldásukat, vagy el tudják fogadni ami van. Hiába álltam volna elő a világ legjobb ötletével, hogy hogyan csináljuk meg a varázslóbotot, nem lett volna jó, hiszen az igazi probléma nem ez volt, hanem az, hogy hiányzik neki az apukája, mostanában sosem ér rá, és igazából vele szeretett volna barkácsolni. A gyerekidő és a nagy sírás után pedig még ilyen fejlődési ugrás is megtörténhetett, hogy előáll egy ilyen százalékszámítással.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a

Szupertesók

Mire képes 10 perc gyerekidő ? Arra törekszem, hogy hétvégén tudjak a gyerekeimmel 30-30 percet gyerekidőzni, ez az a rendszer, amit többé-kevésbé tartani tudunk. De mostanában sűrű napokat, heteket élünk, én is fáradtabb, türelmetlenebb vagyok a szokásosnál. Ez meg is látszik középső gyermekem viselkedésén. Tegnap reggel nem akart elengedni a dolgomra, ami már jó régen nem fordult elő. Rászántam az időt, hogy egy darabig még vele legyek (erről írok majd külön), majd megígérte m neki, hogy este gyerekidőzünk. Ezt természetesen nem felejtette el, és be is akarta hajtani, én viszont mire odáig jutottunk, már nagyon fáradt voltam, majd leragadt a szemem. Úgyhogy a szokásos 30 perc helyett 10-et ajánlottam neki, ami először nem igazán tetszett neki, de aztán belement. És aztán olyan különösebb nem történt ebben a 10 percben, legalábbis látszólag, játszottunk, kapcsolódtunk. Ezután volt még egy közös kiabálós feszültséglevezetős játék a tesójával, aki szintén nem volt a