Kitöltöttem egy szakdolgozati kérdőívet, ami arról szólt, hogy a
gyermekeink születése hogyan változtatta meg a kompetenciáinkat.
Kreativitás, problémamegoldás, konfliktuskezelés, empátia, ilyesmi. A
kitöltés után olyan jó érzésem lett, mert egy sem volt köztük, amiben
úgy érezném, hogy romlottam. Mind javult, vagy nem változott! Az okok
között nyilván szerepel az is, hogy az ember idősebb lesz, több
tapasztalattal rendelkezik, de ez önmagában biztosan nem lenne elég. Az
anyaság, szülőség egy nagy önismereti
út, ez nyilvánvaló volt eddig is számomra, de jó volt ránézni, hogy
milyen sok területen fejlődtem. Persze amikor ki vagyunk merülve,
alváshiánnyal küzdünk, amikor a felét sem sikerül elvégezni egy nap
annak, amit szeretnénk, amit elterveztünk, akkor épp nem érezzük
magunkat a toppon, sokszor egyáltalán nem érezzük magunkat kreatívnak,
de még a legegyszerűbb problémák megoldása is nehézségbe ütközhet. De
fontos tudni, hogy ez csak a pillanatnyi helyzetünk, energiaszintünk
miatt van így, maga a képesség ott van, és sokmindenben egészen biztosan
fejlődünk a gyerekeink által! Ti hogy érzitek?
Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok! Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése