Hihetetlen, hogy még 6 évesen is beválik ez az apró trükk
Megkértem a lányomat, hogy vigyen ki egy tányért a konyhába. Ő hátrébb
húzódott, mintha félne tőle, és közölte, hogy harap a tányér. Több se
kellett nekem, a tányér tényleg harapni kezdte, és mondta, hogy ha nem
viszi ki, akkor megharapja. Már vitte is ki nevetve a tányért, a tányér
pedig megszelídült és szépen megköszönte. Nem kell hegyi beszédet
tartani, fenyegetőzni, megsértődni, hogy ennyit se vagy képes segíteni,
csak ennyi 
Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok! Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése