Csokis süti volt reggelire, ami szokás szerint nyomott hagyott 5,5 éves
lányom arcán. Maszatos az arcod, mondtam. Nem!!! Naná, hogy nem, neki
sosem maszatos az arca, sosem fázik és pisilnie sem kell
Sokszor ilyenkor vitába szállok vele, aminek a végén vagy kelletlenül
megcsinálja amit kértem, vagy ráhagyom. Most bevetettem egy játékot. Nem
maszatos az arcod! - mondtam szigorúan. Nehogy megmosd, mert maszatos
leszel! Azonnal felcsillant a szeme és kaján vigyorral már indult
is a fürdőszobába. Én próbáltam megakadályozni, és mondogattam, hogy
micsoda, nem megmondtam, hogy nem moshatod meg az arcodat? De nevetve
kitolt az ajtón, és még be is zárkózott. Fél perc múlva huncutul
mutatta, hogy milyen tiszta lett az arca.
(Megjegyzés: hozzáteszem ma ügyeltem arra is, hogy eleve nem azt
mondtam neki, hogy menj és mosd meg az arcod, csak megjegyeztem, hogy
maszatos. Sokszor már ennyi is elég, egyszerűen csak információt
nyújtunk: kint maradt a tej az asztalon, a földön van a kabátod, és
maguktól helyreteszik a dolgot, hiszen ők is tudják, hogy az úgy nincsen
rendben, lehet, hogy egyszerűen csak elfelejtették vagy nem vették
észre.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése