Ugrás a fő tartalomra

Hagyjál békén!




Zaklatott délelőttünk volt, rossz hírt kaptunk, ami sajnos a gyerekeken is csattant, elég katonásan viselkedtünk velük, hogy most ne legyenek zavaróak. Ebben a hangulatban mentünk délután családi összejövetelre, ami már önmagában is stresszforrás, még ha nagy része pozitív is. Nem csoda, ha a két nagyobbom egy idő után veszekedni kezdett, sőt, a nagy odaütött a középsőnek. Majd zavarában húzkodni, nyújtogatni kezdte a ruháját, amit igyekeztem leállítani, miközben érdeklődtem, hogy mi történt. "Semmi!"- kiabálta, hangjából persze nagyon is éreztem, hogy valami van. Átöleltem, és már nem is tudom mit mondtam neki, ő hajtogatni kezdte, hogy hagyjam békén. Láttam, hogy küszködik a sírással és próbált kibújni. Nem adtam fel, bár kissé bizonytalan voltam, hogy ezt most tényleg jól teszem-e. Volt már sokszor ilyen, hogy elutasítottak, de közben egyértelmű volt, hogy kapcsolódásra vágynak. Most annyira makacsul hajtogatta, hogy hagyjál békén, arra gondoltam, talán a vendégek előtt szégyelli a sírást, de közben valahogy mégis képtelen voltam mozdulni mellőle. Időnként felajánlottam, hogy menjünk át egy másik szobába, vagy játszunk valamit, de nem akart. Aztán egy időre meg kellett szakítanom a meghallgatást, hogy átvegyem a legkisebbet. Mikor visszatértem hozzá, már nem volt olyan elutasító, egy ismerős játék következett: ő egy ijedt kis állat, én pedig próbáltam nagyon óvatosan hozzáérni, ha visított, visszahúztam a kezem. Aztán elkezdett egy babajátékkal játszani, én pedig belementem abba a játékba, hogy ő most egy pici baba, és hú de ügyes, hogy ezt meg azt csinálja. (Hát igen, imádja a kistesóját, de mostanában elég nagy figyelem került rá: elkezdett lépegetni, szótagokat utánozni, meg hát amúgy is iszonyú cuki.) Aztán a számítógépen mutatott nekem egy játékot még mindig ebben a babás stílusban, majd fokozatosan visszatért a saját hangjához. Végül sajnálkozott, amikor nekem el kellett mennem és nem tudtam tovább figyelni, amit csinál. Akkor bizonyosodott be számomra végleg, hogy jól tettem, hogy mellette maradtam és nem vettem szó szerint, hogy hagyjam békén. 

(Ez a cikk segítségetekre lehet hasonló szituációban: https://kapcsolodoneveles.hu/mit-jelent-igazabol-hagyj-bek…/)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzés küldése
További információk

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a
Megjegyzés küldése
További információk

Szupertesók

Mire képes 10 perc gyerekidő ? Arra törekszem, hogy hétvégén tudjak a gyerekeimmel 30-30 percet gyerekidőzni, ez az a rendszer, amit többé-kevésbé tartani tudunk. De mostanában sűrű napokat, heteket élünk, én is fáradtabb, türelmetlenebb vagyok a szokásosnál. Ez meg is látszik középső gyermekem viselkedésén. Tegnap reggel nem akart elengedni a dolgomra, ami már jó régen nem fordult elő. Rászántam az időt, hogy egy darabig még vele legyek (erről írok majd külön), majd megígérte m neki, hogy este gyerekidőzünk. Ezt természetesen nem felejtette el, és be is akarta hajtani, én viszont mire odáig jutottunk, már nagyon fáradt voltam, majd leragadt a szemem. Úgyhogy a szokásos 30 perc helyett 10-et ajánlottam neki, ami először nem igazán tetszett neki, de aztán belement. És aztán olyan különösebb nem történt ebben a 10 percben, legalábbis látszólag, játszottunk, kapcsolódtunk. Ezután volt még egy közös kiabálós feszültséglevezetős játék a tesójával, aki szintén nem volt a
Megjegyzés küldése
További információk