Ugrás a fő tartalomra

Mire van szüksége a babáknak?




Ha Lőrinc lenne az egyetlen gyerekem, lehet, hogy azt gondolnám, hogy a babák számára természetes a 3-4 óránkénti etetési rend, hiszen maguktól is erre állnak be. És hogy a babakocsi felesleges találmány, legfeljebb az akaratukat megtörve lehet a babákat beleszoktatni. Ha Villő lenne az egyetlen gyerekem, lehet, hogy azt gondolnám, hogy a babák imádják magukban nézegetni a fejük fölötti bigyókat, nem kell őket ebben megzavarni és még a vécére is magunkkal vinni őket. És hogy kiságyra 1 éves korig semmi szükség, addig úgyis csak az anyukájuk mellett, vagy rájuk kötözve tudnak nyugodtan aludni. Ha Regő lenne az egyetlen gyerekem, akkor lehet, hogy azt gondolnám, hogy a babák imádnak babakocsiból nézelődni, nem kell őket magunkra kötözve hurcibálni, így nem tudnak rendesen mozogni és nem is látnak rendesen. És hogy a pépes ételekkel egyáltalán nem tudnak mit kezdeni, és a darabos étellel is hónapokig csak ismerkednek. De mivel 3 gyerekem van, tudom, hogy a babák igényei változatosak lehetnek. 3 gyerek még mindig borzasztó kicsi minta ahhoz, hogy általánosságokat fogalmazzak meg, de néhány egyetemes igényt azért megkockáztatok feltételezni: a babáknak (gyerekeknek) olyan szülőkre van szükségük, akik rendszeres segítséget és támogatást kapnak a szülőséghez. Nem, nem a jótanácsokra és a kritikákra gondolok, hanem arra, hogy megbíznak bennük, hogy a gyereküknek a legjobbat akarják, és ezért nem érzik, hogy folyton magyarázkodni kell a döntéseikért, és ezért eléggé magabiztosak ahhoz, hogy tudják, ha hibáznak is, képesek fejlődni és jó úton járnak. A többi már jön szinte magától
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk