Egy újabb szuper írás, ami segít
megérteni, hogy mit éreznek, és mit gondolnak a gyerekek, amikor
számunkra annyira idegesítően viselkednek. Persze a mi érzéseink is
jogosak. Amikor a kislányomnak antibiotikumot kellett adnom, ami
borzalmasan keserű volt, (erre a gyerekorvos előre figyelmeztetett),
akkor nem tudtam türelmes maradni. Mert féltettem, hogy baj lesz,
ha nem veszi be, mérges voltam az orvosra és az egész orvostudományra,
hogy miért nem gyártanak gyerekeknek elviselhetőbb ízű gyógyszereket, és
egyáltalán miért nekem kell a tájékoztatót silabizálnom idegesen,
aggódva, hogy hány ml vízzel kell kikevernem az adagját. De közben azt
is gondoltam, hogy ez most tényleg akkora ügy, lenyeli, eszik egy csokit
aztán túlvagyunk rajta. De igen, ez tényleg akkora ügy. Tegnap
orvososat játszottak a bátyjával és igen központi kérdés volt, hogy a
gyógyszer keserű (ezt játszották közvetlenül a gyógyszerszedés után is,
és most, hónapokkal később újra). És csak akkor lesz idővel egyre kisebb
ügy, ha meg tudom érteni, hogy ez most nagyon nehéz.
Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése