Hogyan "vegyük rá" a gyerekeket, hogy segítsenek a házimunkában?

Az alábbiakban Joyce Fetteroll cikkének fordítását olvashatjátok. Eredeti cikk itt: https://www.joyfullyrejoycing.com/chorestalk

Házimunka

(Hogyan „vegyük rá” a gyerekeket, hogy segítsenek a házimunkában?)

Szerző: Joyce Fetteroll

Bevezetés

Egyszer olvastam egy cikket: A „szuper-szervezett” 3 gyerekes anya 7 tippje, hogyan tartsd rendben a lakásodat. Így kezdi: „3 gyerekem van. A férjem is, és én is dolgozunk. A házunk mindig tiszta. Megmutatom, hogyan csináljuk: Első lépés: Reggelente beágyazunk, kipakoljuk a mosogatógépet, majd reggeli után leszedjük az asztalt, és elindulunk az iskolába/munkába.”

Ez lenne az első lépés? És hol van a nulladik lépés, amikor ez az anyuka robotgyerekeket vásárolt, akik mindent megcsinálnak, amit ő parancsol. A szülők általában reménykednek, hogy van valami titkos formula, ami ráveszi a gyerekeket a házimunkára. El kell hogy keserítselek. A szabadon tanuló gyerekek szüleinek nincsen titkos formulája. Nincsenek varázsszavak. Nincsen mindenható hangnem. (Kiemelés tőlem.) A szabadon tanuló gyerekek szülei egyetlen dolgot tudnak biztosan: a gyerekek a tapasztalataikból tanulnak. Ha a gyerekek azt tapasztalják, hogy a házimunka haraggal, nehezteléssel, és kényszerítéssel párosul, abból két dolgot tanulnak meg. Hogy rettegjenek a házimunkától. És hogy rendben van valakit olyasmire kényszeríteni, amit nem akar. Ha másoknak segíteni jó érzéssel tölti el a gyerekeket, akkor azt fogják megtanulni, hogy másoknak segíteni örömteli dolog. Ahhoz, hogy a gyerekek segítőkészek legyenek, olyan környezetre van szükségük, ahol azt a következtetést vonhatják le, hogy „Szeretek másoknak segíteni.” Egyszerűen hangzik, igaz?

Most valószínűleg arra gondolsz: „Várjunk csak! Hogyan fog ettől a gyerek házimunkát végezni?” Hogy egy kicsit előrevetítsem a választ: a válasz nagyon hasonlítani fog arra, amit erre a kérdésre adnál: „Hogyan veszed rá egy elfoglalt barátodat, hogy segítsen neked?”

Nem csak két opció van

Gondolj egy feladatra, amit a párod általában megcsinál. Valami, aminek örülsz, hogy megcsinálja. Mondjuk lenyírja a füvet. Megfőzi az ünnepi ebédet. Befizeti az adókat. Kitakarítja az alomtálcát. Először is képzeld el, hogy a párod ezt mondja neked: „Ha esetleg én valamiért nem tudnám megcsinálni, megmutatom, hogyan kell, hogy te is meg tudd csinálni, ha esetleg úgy adódik.” Aztán képzeld el, hogy ezt mondja. „Egyszerűen elegem van abból, hogy ezt egyedül kell csinálnom. Mostantól segítesz nekem. Gyere megmutatom, hogyan kell.” Melyik a jobb? Egy barátságos invitálás? Vagy egy indulatos utasítás? A szüleid melyiket alkalmazták, amikor gyerek voltál? Ha biztos vagy benne, hogy soha nem csináltál volna semmiféle házimunkát, ha valahogyan nem vesznek rá, akkor valószínűleg igazad van. Ha valamit mindig megcsinálsz, nem valószínű, hogy mások kedvet kapnak, hogy segítsenek. Teljesen mindegy, hogy a férjem hányszor vágta le a füvet, vagy hányszor fizette be a csekkeket, soha nem kaptam kedvet, hogy én is csináljam ezeket a dolgokat. De ha valakit megpróbálsz rávenni valamilyen házimunkára, az egy tuti módszer arra, hogy ne legyen kedve hozzá. Emiatt a legtöbb szülő két szélsőség közé ragad: vagy egyáltalán nem kap segítséget, mert soha nem kéri, vagy kényszeríti a gyerekeket, akik végül duzzogva segítenek. De mi van, ha nem csak ez a két lehetőség van? Már eddig is sugalltam egy harmadik lehetőséget, amit most egy kicsit bővebben kifejtek.

Miért kell a gyerekeknek házimunkát végezniük?

Készítettem egy kis felmérést. Megkérdeztem szülőket, hogy miért gondolják azt, hogy a gyerekeknek kell házimunkát végezniük. Nagyjából húsz különböző okot soroltak fel, amik 4 fő kategóriába sorolhatóak:

- a szülőknek segítségre van szüksége

- a gyerekeknek meg kell tanulniuk ezeket dolgokat elvégezni

- a gyerekeknek fegyelmet kell tanulniuk, különben nem fognak megtenni olyan dolgokat, amihez nincs kedvük

- a gyerekeknek meg kell tanulni, hogy nem mindig másoknak kell kiszolgálni őket

Azért szedtem össze ezeket az érveket, mert amit a továbbiakban mondani fogok, lehet, hogy úgy fog hangzani, mint ha én azt gondolnám, hogy fontosabb, hogy kedvesek legyünk a gyerekekkel, mint hogy gondoskodó, segítőkész felnőttekké váljanak. De valójában egyáltalán nem arra szeretném biztatni a szülőket, hogy olyan gyerekeket neveljenek, akikkel nem kellemes együtt lenni.

A szabadon tanuló gyerekek szülei tudják, hogy a gyerekek kellemes, érdeklődés-vezérelt környezetben tanulnak a legjobban. Ez működik az olvasás esetében is, és így válnak leginkább segítőkész felnőttekké is.

Az emlősök szabadon tanulók

Hányan gondolják azt, hogy ha gyerekként nem lettek volna rákényszerítve a házimunkára, akkor most nem lennének képesek rávenni magukat a házimunkára? Lehet, hogy visszatekintve szégyelled magad, milyen durva, felelőtlen, követelőző gyerek voltál. De nem voltál az. Pontosan azt tetted, amit a fiatal emlősöknek tennie kell. A szüleidre hagyatkoztál, hogy gondoskodjanak minden unalmas dologról, mint az étel, a tisztaság és a biztonság, hogy te sokkal fontosabb dolgokkal tudjál foglalkozni: megtanulni, hogyan működik a világ. Ösztönösen tudtad, hogy jó dolog olyasmivel foglalkozni, ami érdekel. És rossz érzéssel töltött el, ha olyasmit csináltál, ami nem érdekelt. Igazad volt. A gyerekeidnek igaza van. Az emlősök így tanulnak. Biztosan láttál már természetfilmet. A puma a szülés előtt először is keres egy biztonságos helyet. Ami nemcsak a ragadozóktól van távol, hanem ami biztonságos a játékhoz. Ösztönösen tudja, hogy ahhoz, hogy a kölykei kompetens felnőttek legyenek, az kell, hogy a gyerekkorukat a játéknak szenteljék, és tudja, hogy veleszületett késztetésük, hogy felfedezzék, ami érdekli őket. Amikor készen állnak, ad nekik egy egeret. Aztán elviszi őket, hogy megnézhessék, hogyan vadászik. Ahogy egyre ügyesednek, ők is csatlakozhatnak. A mama puma megteremti a feltételeket és hagyja, hogy a kíváncsiság elvégezze a dolgát. Gondolkodjunk el ezen egy pillanatra. Az emlősök azért éltek túl 80 millió éven keresztül, mert a szülőknek annyi volt a dolguk, hogy a kölykeiknek biztonságos, ingergazdag környezetet teremtsenek, és megengedjék, hogy a kíváncsiság vezesse őket. A gyerekkoruk végére mindenre rájönnek amit felnőttként tudniuk kell. A játék elengedhetetlen a fejlődéshez, ugyanúgy, ahogy az étel és a biztonság. A szabadon tanulás nem csak egy jópofa elmélet. A természet így alakította az emlősök működését.

Természetesen a mi életünk sokkal komplexebb, mint a pumáké. De a mi gyerekkorunk sokkal hosszabb. A pumák 18 hónapos korukban hagyják el az otthonukat. Az embereknek legalább 18 évük van arra, hogy a kíváncsiság és érdeklődés elvégezze a csodálatos munkáját.

Az anyám nem kényszerített, hogy házimunkát végezzek

Az anyám nem kényszerített engem és a nővéremet, hogy házimunkát végezzünk. Neki gyerekkorában muszáj volt házimunkát végeznie, amit szívből utált. Megesküdött, hogy ő nem fogja ugyanezt tenni a gyerekeivel. És nem is tette. Egyedül csinált mindent. Az ő dolga volt a házimunka. A mienk a játék. Jól hangzik, igaz? Kivéve, hogy mire tinik lettünk, úgy érezte, hogy elég idősek vagyunk már ahhoz, hogy elkezdjünk segíteni. Meglepetésére nem tettük. Egy felnőtt erre azt mondaná, hogy durvák és hálátlanok voltunk. De egy gyerek nézőpontjából ez teljesen érhető reakció volt. Először is, mi azt láttuk, hogy mindig egyedül csinált mindent. Miért volt hirtelen szüksége segítségre? Másodszor az anyánk két külön világot teremtett. Szemben a puma mamával, nem hívott meg minket az ő világába. A házimunka az ő világa volt. Mi a saját világunkban pedig jól szórakoztunk. A nővérem és én tudtuk, hogyan működik a mosógép és a fűnyíró. Jó móka volt, mert tudtunk felnőttes feladatokat végezni, amikor kedvünk volt. Amikor érdekesnek találtuk. De olyankor feladatokat végezni, amikor arra éppen szükség volt, ez idegen terület volt számunkra.

Az anyám eléggé szokványos módon reagált a gyerekkori tapasztalataira. A szülők általában vagy megismétlik, amit a saját szüleik csináltak, vagy igyekeznek szándékosan az ellenkezőjét csinálni.

Valójában egyik sem jó. Mindkettő esetében pusztán szabályokat követünk. Csináld ezt. Csináld az ellenkezőjét. Nem gondoljuk át, és nem választunk tudatosan.

De létezik egy jobb alternatíva. Az, ha megnézzük, hogy valami miért működik. Mi segít. Mi az, ami hátráltat. Majd minden egyes alkalommal meghozzuk a legjobbnak tűnő döntést.

Fogok mondani pár praktikus ötletet is, de a fő gondolat, amit szeretném ha elvinnétek ebből a cikkből az az, hogy a szabadon tanulók miért ezt a hozzáállást képviselik a házimunka tekintetében. Nem azért, hogy „jó fejek” legyünk. Hanem azért, mert a gyerekek egyszerűen ezen a módon tanulnak.

Miért nem érdemes azon aggódni, hogy mit kellene csinálni a gyerekeknek?

A „hogyan vegyük rá a gyereket a házimunkára” megközelítés a hagyományos iskolai tanítást idézi. És pontosan ugyanazok a buktatói is. A gyerekek csak félgőzzel dolgoznak. És a lehető legkevesebbet tanulnak belőle.

Ráadásul még a kapcsolatunkat is rombolja. (Kiemelés tőlem.) Manipuláció. Kényszerítés. Kiabálás. A gyerekek érzéseinek elfojtása. Az viselkedésedben az tükröződik, ahogyan a világról gondolkodsz. Ha a gyerekeiddel így bánsz, az ezt üzeni nekik: „Rendben van másokkal így bánni.”

A szülőknek szükségük van segítségre

Lehet, hogy van a fejedben egy idilli kép a boldog családról, akik boldogan végzik együtt a házimunkát. A valóságban azonban a gyerekek segítsége nem annyira hatékony. Néha csak még több munka keletkezik a segítségük nyomán. És amikor kelletlenül segítenek, az sem az igazi.

A legtöbb szülő tulajdonképpen csak kiosztja a feladatokat. És ez nem a legjobb módja annak, hogy partneri viszonyt alakítsunk ki a gyerekeinkkel.

El fogom mesélni, hogyan tud ez egyszerűbb lenni, és hogyan engedd el az elvárásokat.

A gyerekeknek szüksége van arra, hogy elsajátítsanak bizonyos készségeket

A házimunka valójában nem agysebészet. Nem szükséges 18 évig tanulni, hogyan kell kivinni a szemetet. Amit nem tanulnak meg maguktól, azt is pár perc alatt meg lehet mutatni.

El fogom mondani, hogyan érdemes invitálni a gyerekeket, hogy részt vegyenek a házimunka elvégzésében.

A gyerekeknek fegyelmet kell tanulniuk. Különben nem fogják megcsinálni azokat a dolgokat, amikhez nincs kedvük

Te azért csinálod meg azokat a dolgokat, amiket nem szeretsz, mert muszáj? Vagy azért, hogy elkerüld a negatív következményeket?

A gyerekeket nem különösebben érdekli annak a következménye, ha nincsenek tiszta ruháik. Nem annyira fontos nekik, mint a felnőtteknek. Még nem. De addig is, amíg elég nagyok lesznek ahhoz, hogy érdekelje őket, ne utáltasd meg velük a feladatokat. El fogom mondani, hogyan tudod a házimunkát kellemes élménnyé tenni.

Különben a gyerekek már most fegyelmezettek. Már most is képesek unalmas dolgokat csinálni valami távolabbi cél érdekében. Például egy videójátékban, vagy kosarazás közben. Figyeld őket. Kérdezd meg őket, csináltak-e már valaha olyasmit, amihez nem volt kedvük, de tudták, hogy pozitív következménye lesz.

A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy nincsenek feljogosítva arra, hogy minden munkát másoktól várjanak el

Az emlősök kicsinyei veleszületetten törekszenek arra, hogy egyre kompetensebbek és egyre függetlenebbek legyenek. A saját tempójukban. Akkor, amikor felébred bennük az érdeklődés. Az ember gyerekek sem működnek másképp. A gyerekek előbb-utóbb megtanulnak önállóan enni, öltözködni, és kitörölni a feneküket. A szülők viszont tönkretehetik ezt a természetes folyamatot negatív hozzáállással, kiabálással, kényszerrel, kritikával.

Van pár ötletem, hogyan tudunk kitörni ebből a negatív körből.

Nem tudod egyik napról a másikra elérni, hogy kivigyék a szemetet. De mire tinik lesznek, mondhatsz ilyesmit: „Ki tudnád vinni a szemetet, ha majd ráérsz?” És ők majd így válaszolnak: „Persze, csak hadd fejezzem ezt be.”

Teremtsd meg az együttműködés kultúráját

Remélem, hogy mostanra már sikerült világossá tennem, hogy a szabadon tanuló gyerekek szüleinek az a feladata, hogy megteremtsék a megfelelő környezetet. A gyerek dolga pedig az, hogy kövesse az érdeklődését.

Ha már eddig is szabadon tanultatok, akkor nem vártad el tőlük, hogy olvassanak, hanem olyan körülményeket teremtettél, hogy élvezetes legyen számukra az olvasás. A házimunka tekintetében se legyenek elvárásaid. Hanem teremts olyan légkört, amiben szívesen segítenek.

Teremts olyan légkört, amiben a gyerekek ilyen következtetéseket vonhatnak le:

- jó érzés másoknak segíteni

- képes vagyok rá

- értékelik a segítségemet

- értékes, amit csinálok 

 

A megfelelő környezet 3 összetevője

Fizikai környezet: alakítsd át a környezetet úgy, hogy kevesebb munkára legyen szükség.

A hozzáállásod: A gondolataink nem az érzéseinkből fakadnak. Fordítva, az érzéseink fakadnak a gondolatainkból. Gondolj másképp a házimunkára, így nem fogsz haragot, neheztelést érezni.

Kellemes légkör és pozitív tapasztalatok. Adj lehetőséget a gyerekeidnek arra, hogy részt vegyenek a felnőttek feladataiban, és meg fogják tapasztalni, hogy jó dolog segíteni, és jó érzés, ha valamit sikerül megcsinálni.

Környezet

Majomketrec

Csináljunk egy kis gyakorlatot, képzeld el a következőt: mi lenne, ha majomgondozó lennél egy állatkertben? Mi lenne, ha a majmok felfordulást csinálnának a ketrecükben? Banánhéj mindenhol. Kaki az ivóvízben. Milyen lehetőségeid lennének? Elvárnád a majmoktól, hogy maguktól kitakarítsanak? Bosszankodva takarítanál ki utánuk?

Vagy elfogadnád, hogy a majmok már csak ilyenek, és a te feladatod, hogy úgy alakítsd a környezetet, amiben kevésbé tudnak felfordulást csinálni?

Alakítsd úgy a dolgokat, hogy könnyebb legyen a takarítás. Hogy nehezebb legyen felfordulást csinálni.

Szabadon tanuló gyerekek szüleiként az elsődleges feladatunk – az egyetlen, amit muszáj megcsinálnunk akkor is, ha semmi mást nem teszünk – hogy olyan környezetet teremtsünk a gyerekeinknek, amiben boldogan elfoglalják magukat a legfontosabb feladatukkal: a világ felfedezésével.

A környezetüket tisztán tartjuk, békéssé, és biztonságossá tesszük, hogy bátran felfedezhessenek. Ugyanúgy, ahogy az állatkerti gondozó feladata is az, hogy egy ingergazdag környezetet teremtsen, ami tiszta, nem pedig az, hogy a környezetet tisztán tartsa, ahol a majmok mellesleg nem unatkoznak.

A felfedezés lehetősége a központi elem. Minden más ehhez igazodik. Ha feláldozzuk a felfedezést a tisztaság oltárán, az azt jelenti, hogy a tisztaság fontosabb számunkra, mint a tanulás.

 

Tipp: Hogyan tudom megváltoztatni a környezetemet?

És most mutatok néhány tippet. Végre! De tartsd észben, hogy ezek nem szigorú szabályok. Ezek olyan ötletek, amik bizonyos szabadon tanuló szülőknek beváltak egy felfedezésre ösztönző környezet kialakításában.

Először is tedd fel a kérdést magadnak: Hogyan tudom megváltoztatni a környezetemet?

- hogy kevesebb felfordulás keletkezzen?

- hogy a rendetlenséget könnyebb legyen megszüntetni?

- hogy egyszerűbb legyen?

- hogy kevesebb tennivaló legyen?

Érdemes azzal kezdeni, hogy négy napon keresztül amikor szembesülsz valamilyen problémával, megpróbálod átgondolni: „Hogyan tudnám megváltoztatni a környezetet?” Először persze akadályozd meg, hogy a gyerekek beleöntsék a festéket a legós dobozba. De ahelyett, hogy a gyerekeket próbálnád megváltoztatni, gondold át, hogyan tudnád a környezetet átalakítani úgy, hogy ez ne tudjon újra megtörténni.

Tipp: ÉS

A második eszköz egy mentális gyakorlat, hogy a felfedezés lehetősége továbbra is központi elem maradjon. Ez pedig az ÉS szó.

Hogyan tudok ingergazdag környezetet biztosítani?

ÉS könnyebbé tenni a takarítást?

ÉS békés légkört teremteni?

ÉS biztonságos feltételeket teremteni?

ÉS nem túlvállalni magam?

Ezt már tudod, hogyan kell, hiszen mindig ezt csinálod. Ha valahova el kell jutnod, nem feledkezel meg a biztonságról. De nem is görcsölsz rá annyira a biztonságra, hogy végül nem is mész sehova.A célod, hogy eljuss ahova szeretnél, és kitalálod, hogyan tudod ezt biztonságosan megtenni.

Ugyanez a helyzet a tanulással. A cél a tanulás. És aztán tedd könnyebbé a takarítást.

Tipp: Megelőzés. Ne csak reagálj.

A harmadik tippemet elég nehéz megvalósítani. Ne csak csípőből reagálj. Próbálj proaktívabb lenni.

Emlékszem, amikor arra vágytam, hogy kikapcsolhassam az agyam két feladat között. De aztán rájöttem, hogy az élet sokkal gördülékenyebb, ha időt szánok arra, hogy kitaláljam, hogyan tudnám elkerülni legközelebb ezt a problémát.

Ha szükséged van ehhez extra motivációra, tartsd észben, hogy a gyerekeid figyelnek téged. Látják, hogyan oldasz meg problémákat. Ha azt látják, hogy újra és újra ugyanabba a problémába ütközöl, azt fogják hinni, hogy nincs mit tenni. Ha azt látják, hogy mindig új megoldásokon töröd a fejed, az nekik is inspiráló.

Tipp: Kérdőjelezd meg a szokásokat

Tedd fel a kérdést magadnak: „Miért is ne?”

Gondold át a döntéseidet. Miért kell a gyerekeknek felöltözni, mielőtt beülnek az autóba? Miért kell a tiszta ruhákat gondosan felakasztani vagy fiókba hajtogatni? Miért ne használhatnánk néha papírtányért?

Figyeld meg a belső beszédedet. Vedd észre, amikor ilyeneket mondasz: „Muszáj.” „Ezt nem lehet.”

Gyakran azt hisszük, hogy a döntéseinknek végletes következményei lesznek. (Kiemelés tőlem.) Nem pusztítod ki az esőerdőt, és nem költöd el a gyerekek egyetemi oktatására szánt összes pénzt, ha ma papírtányért használtok.

Tedd fel a kérdést magadnak: „Valakinek a halálát okozom ezzel a döntéssel?”

Eszköz: szőnyeg

Egy praktikus ötlet: tegyél egy szőnyeget, egy nagy textilt, vagy papírt a földre, hogy azon játsszanak a gyerekek. Ez különösen az olyan játékok esetében válik be szuperül, amik pici darabokból állnak, mint pl. a lego. Amikor a gyerekek befejezték a játékot, egyszerűen csak vedd fel a szőnyeget, és söpörd róla a játékokat egy dobozba.

Eszköz: Dobozok, tárolók

Tegyél dobozokat azokra a helyekre, ahol a gyerekek játszani szoktak. Egyszerűen csak dobáld bele a cuccokat.

Csinálj belőle játékot. És mint minden játéknál, itt sem az a cél, hogy befejezzük. Hanem az, hogy élvezzük az együtt töltött időt. (Kiemelés tőlem.)

A játékos hozzáállás óriási változásokat hoz.

Egy anyuka bevezette a 30 másodperces tornádó játékot. Egy másik fogadott a gyerekeivel, hogy nem tudják olyan gyorsan rendbetenni a saját részüket, mint ő a sajátját. Kérd meg őket, hogy szedjék össze az összes kék játékot. Tegyél fel egy pörgős zenét, és takarítsatok, amíg tart. Ismerd meg a gyerekeidet. Vannak gyerekek, akik számára az időzítő túl stresszes. Mások idegesítőnek találják ha bolondozol. Nem a gyerek a hibás, ha nálatok nem válik be, ami más családoknál igen. (Kiemelés tőlem.) Fedezd fel, hogy a te gyerekeid mit szeretnek.

Eszköz: Áthelyezés, alternatívák

Olyan helyen csináljátok a maszatolós dolgokat, ahol könnyű feltakarítani. Mi például a mosogatógép ajtajára festettünk, vagy a fürdőkádban. A szabadban is jó ötlet ilyesmit csinálni. Vagy a garázsban. Alakíts ki egy sarkot, ahol lehet maszatolni.

A hozzáállásod

Vizsgáld felül az elvárásaidat

A következő dolog, amit meg tudsz változtatni, az a nézőpontod és a hozzáállásod.

Akinek gyereke van, tudja, hogyan teljesítsen kellemetlen feladatokat, anélkül, hogy megjátszaná magát, ÉS anélkül, hogy kifejezné az úgyenevett „valódi” érzéseit.

Pelenkák milliói. A popsitörlés senkinek nem a kedvence. Te hogyan csinálod meg ezeket a feladatokat? Úgy teszel, mintha imádnál pelenkát cserélni? Vagy minden egyes pelenkacserénél fetrengsz a szenvedéstől? Vagy rámosolyogsz a babádra, tudván, hogy a pelenkacsere egyszerűen az élet része, ha babánk van?

Amikor azt várjuk, hogy az élet másmilyen legyen, mint amilyen, akkor elkezdjük rosszul érezni magunkat. Mi lett volna, ha azt várod, hogy a babád 6 hónaposan szobatiszta legyen? Mi lett volna, ha elvártad volna a babádtól, hogy segítsen a pelenkacserében? Valószínűleg nem sokáig bírtad volna ép ésszel.

Nyomorúságosnak érezhetjük az életünket, ha nem az elvárásaink szerint alakul.

De ha megváltoztatjuk az elvárásainkat, akkor az érzéseink is megváltoznak. És ha az érzéseink megváltoznak, akkor a cselekedeteink is.

Ha az a célod, hogy a gyerekeket rávedd a takarításra, akkor azon fogsz gondolkodni, hogyan tudnád megváltoztatni a gyerekeidet.

Ha az a célod, hogy egy békés, kellemes légkört teremts, akkor azt fogod keresni, hogyan változtasd meg a környezetedet és magadat.

Adj lehetőséget a gyerekeidnek, hogy lássák, hogyan oldod meg a nem annyira kellemes feladatokat.

A gyerekek mint önkéntesek

Elengedtem azt az elvárást, hogy a családnak egy csapatként kell működni. Most már inkább úgy látom, hogy a feladatok elvégzése az én felelősségem. (Kiemelés tőlem.) A család valójában önkéntesek serege, akik el vannak foglalva a saját fontos dolgaikkal.

Ez nem olyan ütődött gondolat, mint elsőre tűnhet. A való világban a felelősség nem azt jelenti, hogy senki nem segíthet. Hanem azt jelenti, hogy senkinek nem kötelező segíteni.

Ha egy jótékonysági szervezet vezetője lennél, akkor egy csomó potenciális önkéntes segítőből választhatnál. Dönthetnének úgy, hogy segítenek neked. De az is lehet, hogy valami fontosabb dolguk akad, és lelépnek. Szóval, hogyan vennéd rá őket, hogy segítsenek?

Igyekeznél olyan emberré válni, akinek szívesen segítenek az emberek. Igyekeznél a veled töltött időt kellemessé tenni. Ha ezt a célt állítod fel, szívesebben fognak segíteni neked. Békésebb légkört fogsz teremteni. Ráadásul a gyerekek látják, hogy tiszteletben tartjuk a másik idejét.

Mutasd meg a gyerekeidnek, hogy tiszteletben tartjuk, hogy mindenkinek megvannak a saját elfoglaltságai. ÉS hogyan kérjünk magabiztosan segítséget elfoglalt emberektől. ÉS hogyan fogadjuk kedvesen, ha nemet mondanak.

Mutasd meg nekik, hogy elfogadjuk, ha valaki azt mondja, nem ér rá. Teljesen mindegy, hogy a gyerek éppen a számítógépen játszik, vagy könyvet olvas. Ha azt mondja, hogy most nem tud segíteni, a reagálásoddal mutasd meg, hogyan szeretnéd ha veled bánnának, amikor te mondod, hogy nem tudsz segíteni.

Ha elengedhetetlen szükséged van a segítségükre – mondjuk 12 szatyornyi bevásárlást kell kipakolni, és a jégkrém kezd elolvadni – mondd meg nekik. Ne legyen kérdés, hogy segítenek, vagy sem. Ugyanúgy, ahogy egy barátoddal is tennéd. Ha felhagysz azzal, hogy rendszeresen követeled a segítségüket, segíteni fognak, amikor tényleg szükséges.

Ha túl sok teher van rajtad, vizsgáld meg a helyzetet. Ezek a te feladataid. Miért vállaltál magadra annyi feladatot, hogy kénytelen vagy kiszervezni, hogy minden el legyen végezve? Ha a gyereked segítséget kér tőled egy projektjéhez, lehet, hogy szívesen segítesz. És ha a gyereked túl nagy fába vágta a fejszéjét, mert úgy gondolta, hogy majd úgyis segítesz, nem éreznéd, hogy ez nincsen rendben? Ha nem szeretnéd, hogy a gyerekeid ezt tegyék veled, akkor te se tedd velük. Ne közvetítsd a gyerekeidnek azt az üzenetet, hogy rendelkezhetünk bárki idejével.

Mit tettem a gyakorlatban?

Óriási változás történt Danny hozzáállásában, mióta nem követelem, hogy segítsen, hanem hívom. Amikor az utolsó pillanatban láttam neki a takarításnak, mielőtt a vendégek megérkeznek, Danny csak félszívvel segített. Nem volt számára elsődleges, hogy segítsen nekem. Csak azért segített, hogy ne kelljen elviselnie, hogy teljesen ki vagyok borulva. Pontosan úgy viselkedett, mint akit kényszerítenek: akadályozott, panaszkodott, és a lehető legkevesebb energiát tette bele.

Amikor megkérdeztem, hogy segítene-e, és tudta, hogy mondhat nem-et is, ég és föld volt a különbség. Aki nincs kényszerítve, és akinek el van ismerve a hozzájárulása, beleteszi, amire képes. És legközelebb is szívesen segít majd, ha éppen ráér.

Új célok és prioritások

Amikor elkezded kérni a gyerekeidet, ahelyett, hogy utasítgatnád őket, eleinte gyakran fognak visszautasítani. Ez olyan, mintha hitelt vettél volna fel. A gyerekek úgy érzik majd, hogy tartoznak neked egy csomó nemmel. De szerencsére nem fog 6, 9, vagy 15 évig tartani, mire igen-t mondanak.

Ne várd el, hogy igent mondjanak. Fogadd el, hogy ezek a te feladataid. Ha majd igen-t mondanak, az azért lesz, mert szívesen segítenek neked. Ha nem kell kötelezően segíteniük, mire tinik lesznek, könnyen, és szívesen segítenek majd.

Dolgozd meg a feladatokkal kapcsolatos „csomagodat”

Még ha el is fogadtad, hogy a feladatok az élet részei, ugyanúgy, mint a pelenkák, lehet, hogy nehéz érzéseket cipelsz a házimunkával kapcsolatban. Ha folyton zsörtölődsz a házimunka miatt, a gyerekek megtanulják, hogy a házimunka olyasmi, ami miatt zsörtölődni szokás. És végül egy csapat zsémbes ember lesztek, akik folyton zsörtölődnek a rémes házimunka miatt.

Hogyan tudod ezeket a rossz érzéseket elengedni?

Ez most furán fog hangozni, de néha azért ragaszkodunk a haragunkhoz, mert ha elengednénk, úgy éreznénk, hogy veszítettünk. Lehet, hogy a vécé rávesz minket, hogy takarítsuk ki, de a fenébe is, amíg ezt kelletlenül csináljuk, addig nem a vécé nyer.

Őrülten hangzik, igaz?

Természetesen a vécét nem érdekli, hogy kitakarítod-e. Nem állsz háborúban a vécével. Magaddal csatázol. Amikor magaddal csatázol, eleve vesztésre állsz. Nyerhetsz, ha próbálsz békésebb lenni.

Tipp: Mi lenne, ha nem létezne az a dolog, amit utálunk?

Az egyik módja annak, hogy megtörd a bosszankodás spirálját, ha elképzeled, hogy milyen lenne az életed az utálatos dolog nélkül.

Milyen lenne az élet vécék nélkül? Képzeld el, milyen lenne, ha ki kéne mennetek elvégezni a dolgotokat. Az éjszaka közepén. Hóesésben. Mert a gyereked nem akar bilire ülni.

Elképzelhető, hogy a vécé takarítása nem is olyan nagy ár a kényelemért?

Tipp: Társítsd pozitív gondolatokkal a kellemetlen feladatokat

Egy másik módszer, ha valami jó érzéssel társítod ezt kellemetlen dolgot. Egy anya mesélte, hogy amikor mosogat, az első edénynél átérzi az elsőszülött gyerekéért érzett szeretetét. Aztán a második edénynél a második gyereke iránt érzett szeretetét. Minden egyes tányérnál egy újabb kedves emléket idéz fel. Az első lépést. A gyerekek kacaját.

Ez a módszer működik akkor is, amikor haragszol a gyerekeidre, vagy a párodra. Amikor feltörnek a negatív érzéseid, gondolj valamire, amit szeretsz bennük.

Nem vagy az érzéseid rabja. Az érzéseink a gondolatainkból származnak. Változtasd meg a gondolataidat, idővel az érzéseid hozzájuk fognak alakulni.

A lényeg, hogy jó érzéseket társítsunk a feladatokhoz. Törjük meg a negatív spirált.

Mit tapasztalnak a gyerekek?

Hogyan vonjuk be a gyerekeket?

A gyerekeknek pozitív tapasztalatokra van szükségük ahhoz, hogy megtanulják, segíteni jó érzés. Ez a kirakós utolsó darabja.

Ha már elvetetted azt a megközelítést, hogy valahogyan rá kell venned a gyerekeket a házimunkára, akkor a pozitív tapasztalatok tulajdonképpen maguktól fognak jönni.

Valójában lehet, hogy már tudod is, hogyan kell ezt csinálni. Képzeld el, hogy egy barátod beugrik hozzád, amikor éppen vendégek érkezésére készülsz. Szeretnél beszélgeti vele, de muszáj időben kész lenned a takarítással. Hogyan tudnád mindkettőt megtenni? Hogyan beszélgetsz a barátoddal, miközben takarítasz?

Tipp: Csatlakozz hozzájuk, és hívd őket, hogy csatlakozzanak hozzád

Valószínűleg elfogadható lenne számodra, ha a barátod csak ott lenne veled, miközben végzed a feladataidat. Nem várnád el tőle, hogy segítsen. A feladat elvégzése a te dolgod.

Ugyanezt meg tudod tenni a gyerekeiddel is.

Végezd ott a házimunkát, ahol éppen ők vannak. A ruhák hajtogatáság, az étel előkészítését, a játékok válogatását. Csak tedd a dolgod, miközben ők is teszik a saját dolgukat.

Vagy hívd őket oda, ahol te vagy.

Hívd őket, hogy legyenek veled, amíg te végzed a házimunkát. A legtöbb gyerek számára elég vonzó lehetőség, hogy veled legyenek. Érdeklődj, hogy mi a helyzet a barátaikkal, érdeklődj a kedvenc játékaik felől. Kérdezd meg, mi a véleményük a legújabb Star Wars filmről. Mesélj nekik történteket a gyerekkorodból, vagy azokból az időkből, amikor ők babák voltak. Játszatok szójátékokat. Vagy tegyél be egy hangoskönyvet, vagy egy filmet.

Ha eddig negatívan viszonyultál a feladatokhoz, most az legyen az elsődleges célod, hogy szívesen legyenek veled.

Tipp: Úgy kérd őket, ahogy egy barátodat kérnéd

Egy idő után lehet, hogy úgy érzed, megkérheted a barátodat, hogy segítsen neked. Évezredeken keresztül az élet természetes része volt, hogy együtt dolgoztunk, miközben beszélgettünk.

Hívd a gyerekeidet, hogy csatlakozzanak hozzád. Ugyanúgy hívd őket, ahogy sütit sütni hívod őket. Ne feltételezd előre, hogy utálni fogják a feladatot. Egyszerűen megkérdheted őket, hogy hajtogassanak össze egy törölközőt. Vagy kinyithatják a fiókokat, te meg beleteszed a ruhákat. Úgy kezeld a feladatokat, mint az élet természetes részei, ne úgy, mint valami rettenetes dolgokat.

Sokan nem szívesen kérünk segítséget, különösen ha attól félünk, hogy nem-et mondanak. De ez nem valami életrevaló dolog, igaz? Van, hogy tényleg szükségünk lenne segítségre, de a félelem megakadályoz minket, hogy tudjunk segítséget kérni.

Valószínűleg a szüleidtől tanultad, ha furán érzed magad ezekben a helyzetekben. Általában amikor a szülők segítséget kérnek, az valójában nem kérés. Inkább utasítás, még ha udvarias módon is. De ez valójában nem udvarias. Nem szép dolog azt sugallni, hogy van választási lehetőséged, amikor valójában nincsen.

Ez a hozzáállás kialakít bennünk egy elvárást, hogy ha segítséget kérünk, akkor a másiknak igent kell mondani. Szóval inkább nem is kérsz, mert nem akarsz parancsolgatni. És hülyén érzed magad, ha valaki nemet mond.

Nem lenne szuper dolog, ha ezt az örökséget nem adnánk tovább a gyerekeinknek?

Amikor megkéred őket valamire, az tényleg kérés legyen. Adj nekik több választási lehetőséget, hogy el tudják dönteni, akarnak-e segíteni, vagy nem. Fogadd el, ha nemet mondanak. Ezzel azt is megtanítod, hogyan lehet kedvesen fogadni az elutasítást.

A gyerekek nagyon is szeretnék megtanulni a felnőtt feladatokat. Csak lehet, hogy még nem most.

Tipp: Tedd a rendrakást a játék szerves részévé

A rendrakás legyen olyan természetes része a játéknak, mint ahogy a desszert követi a főétkezést. Tedd természetessé, hogy elpakoljuk magunk után a cuccainkat.

Fontos, hogy a kéréseidet konkrétan fogalmazd meg.

„Megtennéd, hogy beteszed az ollókat, ebbe a dobozba, kérlek?”

„Be tudnád tenni ezt a papírt a szelektív gyűjtőbe, kérlek?”

Talán már voltál olyan helyzetben, hogy egy rendezvényen szerettél volna segíteni, de nem tudtad, hogyan. Nem örültél volna, ha konkrét feladatokat kapsz? „Tudnál székeket tenni az asztál másik oldalára?”

Figyeld meg, hogy melyik feladatokat szeretik a gyerekeid. És mik a korlátaik. Ne várj el tőlük többet. Amikor befejezik, gondoskodj róla, hogy jó érzéssel távozzanak. Ha nem fejezték be teljesen a feladatot, te is megcsinálhatod.

Emlékeztesd magad, nem az a célod, hogy rávedd őket a házimunkára. Hanem felajánlod, hogy részt vehetnek a felnőttek dolgaikban. Meghívod őket a világodba. (Kiemelés tőlem.)

Legyél tudatában, hogy az érzéseid is a légkör részét képezik. Az érzéseid által létrehozhatsz egy feszült légkört, vagy sugározhatsz nyugalmat és elfogadást. Ugyanúgy, ahogy fentebb a pelenkák kapcsán beszéltük.

Folyamatosan vizsgáld felül a dolgokat. Ha gyakran történik az, hogy te a lakás egyik helyiségében takarítasz, míg ők a másikban játszanak, találd ki, hogy tudnád a két tevékenységet közelebb hozni egymáshoz.

Tipp: Ne kritizálj!

Tegyük fel jelentkeztél egy önkéntes munkára. Mi történne, ha nem boldogulnál a feladattal? Vagy ha nem tudnád úgy elvégezni, ahogy a főnököd elvárja? Vagy kiderülne, hogy a munka nagyon unalmas.

Segítene, ha a vezető kritizálni kezdene téged? Vagy inkább az segítene, ha feltételeznék, hogy a lehető legjobbat nyújtod amire képes vagy? Ha azt szeretnék, hogy máskor is jelentkezz önkénteskedni, arra törekednének, hogy jó érzéseid legyenek a munkával kapcsolatban.

Ugyanezt meg tudod tenni a gyerekeiddel.

Bocsánatot kérhetsz, elmondhatod, hogy nem gondoltad, hogy ennyire nehéz ez a feladat. Megkérdezheted őket, hogy túl nehéznek találják-e a feladatot. Esetleg túl unalmasnak? Vagy túl sokáig tart? Inkább valami mást szeretnének csinálni? Befejezték, nem szeretnék most tovább csinálni?

Hidd el, a gyerekeid mindent beleadnak!

Ha egy gyerek ügyetlenkedik, megkérdezheted tőle: „Szeretnéd, ha megmutatnám valahogy máshogy?” Ha azt mondják, hogy nem, engedd el. A természetes tanulási folyamat része, hogy próbálgatják a saját megoldásaikat.

Tipp: Köszönd meg!

Ugyanúgy, ahogy egy barátnak, vagy egy önkéntesnek megköszönnéd a segítségét, köszönd meg nekik is. Köszönd meg nekik, mint ahogy egy olyan személynek tennéd, akinek nem muszáj segítenie, de mégis megteszi. Ismerd el, hogy időt szántak arra, hogy megtegyenek valamit a kedvedért.

Összefoglalás

A házimunkára érdemes úgy tekinteni, hogy ez nem olyasmi, amire rá kell venni a gyerekeinket, hanem inkább élvezetessé kell tenni számukra a segítés élményét.

Ha így teszel, akkor a gyerekek jó szívvel fognak segíteni, amikor éppen segítenek. Azért fognak segíteni, mert szívesen segítenek neked. És mert jó érzéssel tölti el őket, hogy hozzá tudtak járulni valami fontos dologhoz.

Ha úgy bánsz velük, ahogy szeretnéd, hogy ők is bánjanak másokkal, természetes módon megtanulják a következőket

• Tisztelettel és magabiztosan segítséget kérni még egy elfoglalt embertől is.

• Kedvesen fogadni az elutasítást.

• Elfogadni, hogy mindenki maga ítéli meg, bele fér-e az elfoglaltságai közé, hogy segítsen neked.

• Őszinte elismeréssel adózni ha valaki az idejét áldozza azért, hogy segítsen nekünk.

Nem az a kérdés, hogy hogyan vegyük rá őket a házimunkára. Hanem az, hogy hogyan teremtsünk olyan környezetet, amiben a gyerekek természetes módon segítőkész, tudatos, kompetens emberekké tudnak válni.

A „hogyan vegyem rá őket” szemlélet helyett teremtsd meg az együttműködés légkörét, amiben a gyerekek szívesen vannak veled.