A koronavírus és a gyerekek

Jelen pillanatban úgy tűnik elkerülhetetlen szembenéznünk azzal, hogy nagy baj van – még akkor is, ha látjuk a kialakult helyzet pozitív vonatkozásait is. Számos kérdés merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy szülőként hogyan vészelhetjük át ezt az időszakot, és a gyerekeinket hogyan segíthetjük ebben.

Mit mondjunk, hogyan válaszoljuk a kérdéseikre?

Hiszen látják, hallják ők is mi történik, ha más nem, rajtunk érzik, hogy valami megváltozott. Bármilyen gyerekeinkkel kapcsolatos nehézség esetén a 0. lépés, hogy mi nagyjából jól legyünk, tisztázzuk az érzéseinket, gondolatainkat. Ennek eszköze a Kapcsolódó Nevelésben a Páros meghallgatás. A helyzet kapcsán sok-sok megdolgozandó téma merülhet fel, pl. halál, tehetetlenségérzés, hogyan kérjek segítséget. Ha mindezen túl vagyunk, vagy legalább elkezdtük, akkor fogunk tudni jól segíteni a gyerekeinknek.

Mint minden nehéz témára, erre is igaz, hogy érdemes az ő szintjén, tabuk nélkül beszéljünk. Válaszoljunk minden kérdésére (ha mást nem, annyit, hogy nem tudom, de utánanézek, gondolkodni fogok rajta), de nem kell olyan részletekbe belemenni, amire nem kérdezett rá. Szerencsére sok jó videó, képregény, infógrafika van a neten, ami segít nekünk ebben. Fontos, hogy a pánikkeltő tartalmaktól óvjuk meg őket (és magunkat is). De biztos, hogy mindtől nem fog sikerülni, hiszen most minden erről szól. Ezért érdemes már egész kicsi kortól beszélni nekik (az ő szintjükön) a média működéséről. Egész kicsik is képesek megérteni pl., hogy a reklámokban nem a teljes valóságot mondják el a termékekről. A fiam 10 éves lesz, egyik nap azzal viccelődött, hogy kinyitotta reklámújságot, és azt mondta: "Hm, semmi hogyan készülj fel a karanténra hirdetés? Na, a kézfertőtlenítő biztos nem akciós most." Ezen tudtunk egy jót nevetni együtt, ami egyébként oldja a feszültséget. (A nevetés pozitív hatásairól még lesz szó). Ne feledkezzünk meg arról, hogy a pozitívumokat is megemlítsük pl. sokan dolgoznak a védőoltás kifejlesztésén, a testünk naponta rengeteg vírussal küzd meg, vagy milyen jó, hogy most egy kicsit többet lehetünk együtt. Bármit, ami nekünk is segítő gondolat, és hitelesen tudjuk átadni a gyerekeinknek.

Amikor a higiénés szabályok fontosságáról beszélünk nekik, fontos egyúttal azt is közvetíteni, hogy ez nem az ő felelősségük. Hajlamosak azt képzelni, és ezzel túl sok felelősséget venni magukra, de nem az ő dolguk megóvni a világot a világjárványtól, vagy a nagymamájukat attól, hogy elkapja. Ha elfelejtenek a könyökhajlatukba, (vagy a térdhajlatukba :)) tüsszenteni, ne szúrjuk le őket emiatt, csak tárgyilagosan kérjük meg őket, hogy legközelebb ne így tegyenek.

A játék és nevetés szerepe

Mindkettő feszültség és félelemoldó hatású. Nem véletlen születik számtalan mém a témában, ami szuper, de figyeljünk arra, hogy ezek ne legyenek gúnyosak, kirekesztőek. A gyerekeknek nem segít, ha azt érzik, hogy bizonyos embercsoportok felelősek a probléma kialakulásáért, ha másokat hibáztatunk. Ez nem segít abban, hogy azt érezzék, a világ alapvetően egy biztonságos hely, az emberek alapvetően jók. Ha dühöt érzünk, vagy egyéb negatív érzéseink vannak, azoknak az érzéseknek helye van, de nem a gyerek előtt, hanem Páros meghallatásban. Az ártatlan vicceknek azonban nagyon jó feszültségoldó hatása lehet a gyerekeknél is, pl. a fent említett történet a reklámújsággal, vagy hogy megpróbálunk a térdhajlatunkba tüsszenteni, ahogy a Zállatorvos javasolta (nem amikor igaziból kell, csak eljátsszuk). Vagy pl. horgoltam egy koronát a lányomnak, amit koronavírusnak hívnak (ezt láthatjátok a képen).

Szuper jól használhatóak a hancúrozós játékok, birkózás, fogócska, amikor a gyerekek a fizikai erejükkel, testi ügyességükkel győzhetnek le minket. Ez növeli a biztonságérzetüket és a hatékonyságérzetüket, és a feszültségtől is meg tudnak szabadulni. Szintén jó, ha be tudunk kapcsolódni a szerepjátékukba – hiszen ez az a mód, ahogyan a gyerekek a világ történéseit feldolgozzák. Itt is felvehetjük a gyengébb szerepét, vagy gyógyító irányba terelhetjük a történeteket, ha úgy látjuk, hogy arra van szükség.

Fontos eszközünk a Gyerekidő, amikor átadjuk a gyereknek a teljes irányítást adott időben. Szintén önbizalomnövelő, illetve ebben a térben könnyebben elmondják, kijátsszák nekünk, ami aggasztja, foglalkoztatja őket. (link)

Mit tegyünk, ha karanténba kerülünk

Jelen pillanatban kijárási tilalom nincs, de az iskolákat és sok más intézményt már bezártak, és sok munkahely elrendelte az otthoni munkát. Tételezzük fel azt az ideális helyzetet, hogy legalább az egyik szülő otthon tud maradni a gyerek(ek)kel, és a munkája megengedi, hogy a gyerekre is fordítson némi időt. Ebben a helyzetben is sok kérdés merülhet fel. Megijedhetünk attól, hogy hogyan fogjuk ezt a rengeteg időt kitölteni értelmes tevékenységgel, vagy hogy a testvérek biztos egész nap ölik majd egymást. Ezek a félelmek többnyire abból táplálkoznak, hogy a szünetekben ezt tapasztaljuk. Érdemes Páros meghallgatásban beszélni arról, hogy ezt mennyire utáljuk, mennyire nehéz. Miután így kidühöngtük, kiventilláltuk magunkat, könnyebben tudunk egy kicsit pozitívabban állni a kialakult szituációhoz. Próbáljuk meg megragadni a lehetőséget a több pihenésre, kapcsolódásra, szabad játékra. A tél végén, és bőven a tanévben járva a gyerekeknek amúgy is nagy szüksége van erre, sok stresszt halmozhattak már fel eddigre, és ez a helyzet a sok bizonytalansággal, és aggódó felnőttekkel rátesz még pár lapáttal. Egy kicsit most hadd lazítsanak ők is, és játszunk velük többet.

Természetesen nem tudunk egész nap velük foglalkozni, és nem is kell! Nem baj, ha unatkoznak és nem feltétlenül egy újabb tevékenységgel, feladattal kell a segítségükre sietnünk. Sokszor ez is csak egy érzés, amin a segítségünkkel túl tudnak lenni, és újra könnyebben elfoglalják magukat.

Ha bármi miatt nyafognak, amit most nem lehet: elmarad az edzés, nem találkozhat a barátaival, elfogyott a kedvenc keksze – amellett, hogy jogos ezeken a dolgokon szomorkodni, sokszor ezek csak ürügyek az egész helyzettel kapcsolatos szorongások feldolgozására. Ha melegséggel meghallgatjuk őket, és határt szabunk, ha kell, lehetőséget adunk a kiborulásra, utána rugalmasabbak tudnak maradni a változások elfogadásában.

Itt is hasznos eszköz a Gyerekidő, ami arra is szuper, hogy könnyebben el tudjuk végezni mellettük a feladatainkat, munkánkat. Ugyanis ha feltöltődnek ebből az extra figyelmünkből, utána jobban elfoglalják magukat egy ideig.

Fontos, hogy tudjunk segítséget kérni, ha mindez már nagyon sok. Merthogy az lesz. Biztosan nehéz lesz. Nem könnyű segítséget kérni, ami mögött nehéz régi érzések húzódhatnak, illetve az az üzenet, hogy segítséget kérni a gyengeség jele. Örömmel látom az utóbbi napokban a rengeteg kezdeményezést, hogy mindenféle módokon segítsük egymást. Keressünk ilyeneket, akár hozzunk létre mi magunk: a cselekvés is fontos ellenszere a félelemnek.

Sokan persze nem a fent vázolt ideális helyzetben vagyunk, ezért ilyenkor fokozottan érvényes a Kapcsolódó Nevelés egyik alapszabálya: ha nincs erőd, időd, lehetőséged a „tankönyvi” megoldáshoz, csinálj bármit, ami beválik. Ha pl. muszáj dolgoznunk, és már nincs ötletünk, hogy a gyerek addig mit készítsen háztartási hulladékból, akkor nyugodtan ültessük le a képernyő elé, vagy adjunk neki egy zacskó zizit. Ettől nem lesz semmi baja. Ha majd több lesz az erőforrásunk, képesek leszünk határt szabni, ha úgy érezzük, hogy túl sokká vált a képernyő-, vagy édességfogyasztás. A következetesség nem azt jelenti, hogy foggal-körömmel ragaszkodjunk minden szabályhoz.

A gyerekek rugalmasak, ha mi tudunk viszonylag egyensúlyban maradni, még akár egy nagy buli is lehet számukra az otthonmaradás.

Szeparáció

Sok szülő fél attól, ha a gyereke kórházba kerül, nem mehet be vele. A jelenlegi szabályozás szerint be lehet menni, de ettől még ez maradhat egy félelem, mi van, ha egyéb szempontok majd felülírják a gyerek alapvető jogát ahhoz, hogy a szülei mellette legyenek a kórházban. Fontos tudnunk, hogy bár a szeparáció nagyon megviselheti a gyerekeket, nem kell, hogy ez maradandó trauma legyen számukra. Utólag segíthetünk neki ezt feldolgozni. Sokunknak van feldolgozatlan szeparációs története, amitől ez az egész nagyon ijesztő számunkra. A mi szüleink pl. nem lehettek ott a kórházban, esetleg nem is látogathattak. De szerencsére nekünk megvannak az eszközeink, hogy segítsünk. A gyerek biztosan megadja majd a lehetőségét, hogy ezen dolgozhassunk, pl. utána hosszúra nyúlik az altatási ceremónia, vagy nehezen tudjuk másra bízni. Amikor ezeken dolgozunk vele, azzal egyúttal a korábbi szeparációs traumáját is oldja. Mi is megdolgozhatjuk a régi traumánikat pl. a Páros meghallgatás segítségével.

Mindenkinek sok erőt, kitartást, és legfőképpen sok-sok támogatást kívánok az elkövetkezendő időszakhoz!