Ugrás a fő tartalomra

Olló, gyerek kezébe nem való?



A határszabás úgy általában nem szokott könnyű lenni, különösen ha úgy ítéljük meg, hogy veszélyes, amit a gyerkőc művel. Pl. amikor a 2 éves megkaparint egy ollót.  

A minap ez történt, a kisfiam boldogan újságolta, hogy milyen szuper ollót talált és csattogtatta maga felé fordítva. Elsőre egy picit megijedtem, aztán a szokásos módszerhez folyamodtam, amit mindig nagyon szeretek demonstrálni a tanfolyamokon, mert nagyon hatásos szokott lenni, aha-élmény annak, aki kipróbálja. Nem kezdtem el az ujjait erőszakkal lefejteni, és/vagy kikapni a kezéből az ollót, csak megfogtam, és mondtam, hogy ez veszélyes, adja oda nekem. Közben nyugodt tudtam maradni, azért is, mert rájöttem, hogy azért ez annyira nem veszélyes, olyan óriási sérülést nem tudna vele okozni (más lett volna a helyzet valami igazán éles dologgal, ilyen még eddig nem fordult elő, nem tudom akkor hogyan reagálnék.) Sírt, nem akarta elengedni. Nem rángattam, csak fogtam, és nem engedtem, hogy elrántsa. Közben mondogattam, hogy ezt le kell tenni, de adok egy másik ollót, amivel vághat. Kértem a lányomat, hogy hozzon egy gyerekollót, hozott is, de az nem kellett. Egy idő után mondta, hogy ő szeretné letenni. Elengedtem, és így is lett, visszatette oda, ahol találta, majd szorosan odabújt hozzám, és már érdekelni kezdte a gyerekolló. Vágtunk kicsit vele, aztán elment mást játszani. A másik olló pedig ugyanott maradt, továbbra is elérhető távolságban, de már nem vette el.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk