Törött keksz

Az a bizonyos "törött keksz". Annyira gyakori, hogy a gyerekek kiborulnak, ha eltörik a keksz, hogy így hívjuk, amikor óriási balhét csinálnak valami apróságon, amikor igazából csak ürügynek használnak egy kisebb jelentőségű eseményt, hogy sírhassanak egy jót. De azt hiszem a törött keksz szimbólum is, annak a szimbóluma, hogy valami végérvényesen megváltozott. Már nem lehet visszacsinálni. És ezt azért tényleg nem könnyű elfogadni, feldolgozni. 2 éves fiam egyik reggel nyűgösen ébredt, majd kért egy kekszet. Ami eltörött. Megcsinálod? - kérdezte. Ezt már nem lehet sajnos - mondtam. Sírni kezdett, és még többször nekifutott, hogy rakjam össze, én meg mondtam, hogy sajnos nem tudom. Megpróbálkoztam azzal is, hogy esetleg kér-e egy másik kekszet, de persze nem volt jó. Jól kiborult rajta, és akkor valahogy nagyon átéreztem, hogy ez a végérvényesség azért tényleg nehéz ügy. Aztán ahogy szorongatta a kekszet egyre több darabra tört, majd egyszercsak közölte, hogy majd ő megcsinálja, és szépen sorba rendezte a morzsákat, végül boldogan jelentette ki, hogy kész! Kérdeztem, hogy megeszi-e még. Nem. Akkor kidobhatom? Igen, a zöldbe (a zöld kukába.) Kidobtam, és nem is kért másik kekszet. Később volt még néhány dolog, amin a délelőtt folyamán kiborult, de már nem ilyen intenzitással, a délután pedig simán telt, pedig fárasztó napunk volt. Ez az eset egy nagyon szép példája volt annak, hogy mennyire nem az a lényeg sokszor, amin konkrétan kiborul, és hogy mennyire nem azzal segítünk a leginkább, ha megpróbáljuk megoldani a helyzetet (persze van, amikor nem tudunk mást, és ha a gyerek elfogadja, akkor halleluja, legalább nyertünk egy kis időt), hanem ha meghallgatjuk, együttérzünk vele. És akkor ők maguk jönnek rá a megoldásra, és állítják helyre a világ rendjét.