Ugrás a fő tartalomra

Törött keksz



Az a bizonyos "törött keksz". Annyira gyakori, hogy a gyerekek kiborulnak, ha eltörik a keksz, hogy így hívjuk, amikor óriási balhét csinálnak valami apróságon, amikor igazából csak ürügynek használnak egy kisebb jelentőségű eseményt, hogy sírhassanak egy jót. De azt hiszem a törött keksz szimbólum is, annak a szimbóluma, hogy valami végérvényesen megváltozott. Már nem lehet visszacsinálni. És ezt azért tényleg nem könnyű elfogadni, feldolgozni. 2 éves fiam egyik reggel nyűgösen ébredt, majd kért egy kekszet. Ami eltörött. Megcsinálod? - kérdezte. Ezt már nem lehet sajnos - mondtam. Sírni kezdett, és még többször nekifutott, hogy rakjam össze, én meg mondtam, hogy sajnos nem tudom. Megpróbálkoztam azzal is, hogy esetleg kér-e egy másik kekszet, de persze nem volt jó. Jól kiborult rajta, és akkor valahogy nagyon átéreztem, hogy ez a végérvényesség azért tényleg nehéz ügy. Aztán ahogy szorongatta a kekszet egyre több darabra tört, majd egyszercsak közölte, hogy majd ő megcsinálja, és szépen sorba rendezte a morzsákat, végül boldogan jelentette ki, hogy kész! Kérdeztem, hogy megeszi-e még. Nem. Akkor kidobhatom? Igen, a zöldbe (a zöld kukába.) Kidobtam, és nem is kért másik kekszet. Később volt még néhány dolog, amin a délelőtt folyamán kiborult, de már nem ilyen intenzitással, a délután pedig simán telt, pedig fárasztó napunk volt. Ez az eset egy nagyon szép példája volt annak, hogy mennyire nem az a lényeg sokszor, amin konkrétan kiborul, és hogy mennyire nem azzal segítünk a leginkább, ha megpróbáljuk megoldani a helyzetet (persze van, amikor nem tudunk mást, és ha a gyerek elfogadja, akkor halleluja, legalább nyertünk egy kis időt), hanem ha meghallgatjuk, együttérzünk vele. És akkor ők maguk jönnek rá a megoldásra, és állítják helyre a világ rendjét.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk