Ugrás a fő tartalomra

Törött keksz



Az a bizonyos "törött keksz". Annyira gyakori, hogy a gyerekek kiborulnak, ha eltörik a keksz, hogy így hívjuk, amikor óriási balhét csinálnak valami apróságon, amikor igazából csak ürügynek használnak egy kisebb jelentőségű eseményt, hogy sírhassanak egy jót. De azt hiszem a törött keksz szimbólum is, annak a szimbóluma, hogy valami végérvényesen megváltozott. Már nem lehet visszacsinálni. És ezt azért tényleg nem könnyű elfogadni, feldolgozni. 2 éves fiam egyik reggel nyűgösen ébredt, majd kért egy kekszet. Ami eltörött. Megcsinálod? - kérdezte. Ezt már nem lehet sajnos - mondtam. Sírni kezdett, és még többször nekifutott, hogy rakjam össze, én meg mondtam, hogy sajnos nem tudom. Megpróbálkoztam azzal is, hogy esetleg kér-e egy másik kekszet, de persze nem volt jó. Jól kiborult rajta, és akkor valahogy nagyon átéreztem, hogy ez a végérvényesség azért tényleg nehéz ügy. Aztán ahogy szorongatta a kekszet egyre több darabra tört, majd egyszercsak közölte, hogy majd ő megcsinálja, és szépen sorba rendezte a morzsákat, végül boldogan jelentette ki, hogy kész! Kérdeztem, hogy megeszi-e még. Nem. Akkor kidobhatom? Igen, a zöldbe (a zöld kukába.) Kidobtam, és nem is kért másik kekszet. Később volt még néhány dolog, amin a délelőtt folyamán kiborult, de már nem ilyen intenzitással, a délután pedig simán telt, pedig fárasztó napunk volt. Ez az eset egy nagyon szép példája volt annak, hogy mennyire nem az a lényeg sokszor, amin konkrétan kiborul, és hogy mennyire nem azzal segítünk a leginkább, ha megpróbáljuk megoldani a helyzetet (persze van, amikor nem tudunk mást, és ha a gyerek elfogadja, akkor halleluja, legalább nyertünk egy kis időt), hanem ha meghallgatjuk, együttérzünk vele. És akkor ők maguk jönnek rá a megoldásra, és állítják helyre a világ rendjét.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Piros, vagy kék kapszula?

Valahogy mostanában többször beugrott a piros-vagy-kék kapszula esete a Mátrixból. Nagyon-nagyon rég láttam, és nem is biztos, hogy jól emlékszem, a lényeg, hogy az van most a fejemben ezzel kapcsolatban, hogy ha a kéket választod, akkor minden folyik úgy, ahogy eddig. Az életed olyan, amilyen, de nem kérdőjelezed meg, hogy esetleg lehetne másképp is. Ha a pirosat, akkor viszont új módon fogod látni a világot, és soha többet nem leszel már képes a korábbi módon látni. Az juto tt eszembe, hogy amikor jöttök hozzánk tanfolyamra, lehet, hogy meg kéne kérdezzünk titeket, hogy szeretnétek-e bevenni a piros kapszulát. Merthogy ez az új látásmód azért időnként fájdalmas is tud lenni. És nem igazán van visszaút. Néha azt érzem, de jó lenne másokat hibáztatni, másokra haragudni, a felelősséget másokra áttolni, megrendíthetetlenül hinni a saját igazamban és semmilyen más szempontot, véleményt nem figyelembe venni. Azt hinni, hogy csakis én csinálom jól, mindenki más hülye, é...
1 megjegyzés
További információk