Ugrás a fő tartalomra

Sarazás vs kütyüzés



Mit gondoltok melyik gyerek boldogabb? A kérdés természetesen provokatív, és nem szoktam az lenni, de úgy látszik ehhez a témához még mindig nem tudok másképp állni, ezért is halogatom jó rég óta, hogy írjak róla. Nem is írtam volna róla, ha nem mondja a velünk nyaraló másik anyuka, amikor lefotóztam a sarazó fiamat, hogy kész az újabb posztod. Szóval valamiért engem rettenetesen irritálnak ezek az összehasonlító fotók, hogy mobilozó gyerek vs. kiscsibét simogató gyerek. Gyerekkor anno és most. Persze benne van az is, hogy hiába vagyok 99,9% meggyőződve, hogy az az út, amin mi járunk nekünk jó (nagy szabadság a kütyühasználatban, és emellett minden másban igyekszünk megadni a szabad próbálkozás lehetőségét, illetve változatos élményekkel megismertetni őket, sokféle dolgot megmutatni nekik a világból). Mégis azért némileg kritikaként élem meg, mégis milyen szülő az, aki ekkora gyerek kezébe telefont ad, aki megengedi, hogy akár egész nap a gép előtt üljön. De ami fontosabb, az az, hogy szerintem elvész a lényeg. Ha kicsapom egész nyáron sarazni és közben 2 szót nem váltok vele, attól jobb szülő leszek? Nyilván nem. A kütyü nem önmagában veszélyes, a sarazás lehetőségétől meg önmagában nem lesz senkinek felszabadult és boldog gyerekkora. Egy a lényeg, kapcsolódjunk, bízzunk benne, és magunkban. Ami persze leírva egyszerű, megcsinálni meg nagyon nehéz, de ebben segít, a Kapcsolódó Nevelés 5 csodálatos eszköze.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Érzelmi projekt - vécégondok

Alább egy cikk (nyers)fordítását találjátok: egy gyönyörű történet, hogyan segített egy anyuka a fiának a Kapcsolódó Nevelés összes eszközével legyőzni a vécézéstől való félelmét. És a  végén nem csak a kakiügy oldódott meg, hanem valami sokkal több történt. Néha a gyerekeink olyan nagy érzelmeket tartogatnak, amit nem lehet kisebb meghallgatásokkal kiengedni. Ezeket „érzelmi projektek”-nek hívjuk. Alább egy anyuka története, hogyan használta a Kapcsolódó Nevelés összes eszközét a sírás meghallgatás ától a páros meghallgatás ig, hogy segítsen a fiának legyőzni a vécétől való hirtelen fellépő félelmét. Egy nagy tengerentúli utazás után a fiam egyszer csak nem akart többet kakilni. Olyan sokáig visszatartotta, ameddig csak bírta, ezért egész nap kényelmetlenül érezte magát, és amikor kakilnia kellett, összeszorította a fenekét, lábujjhegyen járkált, félelemmel a szemében és a testében. Gyakran kijött egy kis kaki, úgyhogy naponta többször át kellett öltözte...
Megjegyzés küldése
További információk