Rendrakás. Ez is egy olyan téma, ami rendszeresen felmerül kérdésként,
hogy hogy a fenébe vegyük rá a gyereket, hogy pakolja el a játékait,
annak ellenére, hogy valószínűleg könyvtárnyi irodalma van. Én meg
időnként elgondolkodom, hogy hogy lett ebből ekkora ügy? (Hasonló a
szobatisztaság, vagy az alvás, vagy hogy köszönjön.) Valamelyik nap este
kirakóztunk a 2 évessel, és a végén mondtam, hogy most már pakoljunk
el. Mire mondta, hogy jó, és együtt kezdtük beledobálni a kirakó
darabokat a dobozba. És azt éreztem, hogy milyen jó együtt pakolni, és
vajon miért nem ilyen egyszerű és egyértelmű mindig, hogy így legyen.
Vele meg miért ilyen egyszerű ez? Ő egy különösen rendszerető gyerek
amúgy, néha már ijesztően túlságosan. Emlékszem 1 éves volt, épphogy
megtanult járni, és az udvaron sétálgatva talált egy diót, majd
célirányosan elindult vele a garázsba, és bedobta a többi dió közé a
vödörbe. Soha nem csináltunk ilyet előtte, csak korábban már látta, hogy
van a garázsban egy vödör dió. Fogalmam sincs hogy lett ilyen, talán
így született. De a másik összetevő szerintem az, hogy egyáltalán nem
vagyok ráfeszülve erre a dologra. Túl kicsinek tartom, hogy egyedül
pakoljon, egyáltalán nem várom el. Ha segít jó, ha nem, hát nem. Vajon
honnan jön sokszor az az elvárás, hogy a gyerekek minél kisebb
életkorban, lehetőleg egyedül, és lehetőleg egyetlen szóbeli
felszólításunkra rakjanak rendet? Miért vagyunk annyira ráfeszülve, ha
nem csinálják meg? Nem tudom a választ. Mindenesetre teregetés közben
amikor a férjem odajött segíteni, az jutott eszembe, hogy de hát a
felnőttek is szeretik a feladatokat együtt csinálni, beszélgetünk
közben, gyorsabban halad a nemszeretem munka is. Hogy tud a gyerekkel
ebből ilyen hatalmi játszma kialakulni, hogy márpedig pakolj el,
különben kidobom az összes játékodat, aminek a végén oda juthatunk, hogy
a gyerek dacból kidobálja a saját játékait. A gyerekeinkkel miért nem
olyan természetes, hogy együtt csináljuk a dolgokat, ő is, amire már
képes, mi pedig szívesen segítünk, ha igényli? Természetesen nem
szeretnék hibáztatni senkit, aki ilyen játszmába keveredett. Nem
tehetünk róla. Nekem is megvannak a saját játszmáim. A nagyoknak már én
is sokszor mondom hogy nem hiszem el, mi van itt, hogyhogy titeket ez
nem zavar? A Kapcsolódó Nevelésnek van is egy csomó jó tanácsa, hogy
hogyan jöjjünk ki belőle, hogyan tudjuk szelíd módszerekkel
együttműködésre bírni a gyereket. De az első és legfontosabb, mint
mindig: magunkban tisztázni. Miért szeretném, hogy rendet rakjon? Miért
kell egyedül megcsinálja? Milyen érzés nekem, amikor nem csinálja?
Amikor úgy tűnik, hogy csakazértse. Hálátlan? Még ezt is nekem kell?
Milyen ember lesz így belőle? Hogy fog tudni felelősséget vállalni a
dolgaiért? A szüleim hogy álltak ehhez a kérdéshez, és ez milyen volt
nekem? Ha ezeket helyre rakjunk, könnyeben fogunk tudni határt szabni,
amikor tényleg szükségesnek tartjuk pl. hozhatunk olyan szabályt, hogy
este el kell pakolni, vagy a nappaliba nem lehet kiszórni a legót, ahogy
nekünk élhető. Határozottan, és nyafogás nélkül tudjuk közvetíteni az
igényeinket: ha itt marad a játék, éjszaka a sötétben ráléphetek.
Vendégek jönnek, szeretném ha rend lenne. És kevésbé fogjuk
rabszolgaságnak érezni, ha segítenünk kell, vagy akár mi magunk
csináljuk meg egyedül.
Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzések
Megjegyzés küldése