Határszabás nevetéssel anyának

Kisebbik fiam 2 éves múlt, és abban a korszakban van, hogy szeret mindenféléről önállóan döntéseket hozni. Nem mondom, hogy dackorszakos, egyrészt nem találom már hasznosnak ezt a kifejezést, másrészt szerencsés vagyok, mert általában a reflexből kimondott nem után már jön is pelenkát cserélni, vagy zuhanyozni. 

Általában 3 okra vezethető vissza, amikor nem felel meg neki a felajánlott bögre, reggeli, póló, akármi. Az első az, hogy tényleg nem azt szeretné. Van ilyen. A második az, hogy jól érzi magát attól, hogy ő választhat. Igazából mindegy neki, hogy végül a zöld, vagy a fehér bögréből iszik, a lényeg, hogy ő választotta ki. Ezekben az esetekben boldog a választásával, gond nélkül folyik tovább a nap. Aztán van az az eset, amikor nem jó sehogy sem, vagy olyasmit választ, amit én nem szeretnék odaadni, vagy teljesíteni. Ilyenkor jön a határszabás. Általában könnyű dolgom van vele, kis kapcsolódás után meggyőzhető. 

Érdekes eset volt valamelyik nap, ami megerősített, hogy a kapcsolódás, a játék és a nevetés minket is lazít. Tejet kért (cumisüvegből issza még sokszor), megtöltöttem az egyik üvegét, és odaadtam. Majd közölte, hogy a másikba szeretné. Én meg úgy éreztem, hogy a francnak van kedve kimosni a másik üveget is, ne szórakozzon már velem. Mondtam neki, hogy most nincs másik üveg, ebből tudja meginni a tejet. Erre elkezdett nyafogni. Én felkaptam, megdögönyöztem, megpuszilgattam, ő nagyokat kacagott. De utána még mindig ragaszkodott hozzá, hogy a másik üvegből kéri a tejet. Én meg a közös nevetős játék után úgy éreztem, hogy végülis miért ne, igazán nem nagy erőfeszítés. Ami 2 perccel azelőtt még nyűgös feladatnak tűnt, hirtelen egy semmiség lett, amit simán meg tudok tenni a kedvéért, ha tényleg azt szeretné. Ilyen is van, anyának van szüksége egy kis kapcsolódásra, hogy utána újra jól tudjon működni.