Ugrás a fő tartalomra

Határszabás nevetéssel anyának




Kisebbik fiam 2 éves múlt, és abban a korszakban van, hogy szeret mindenféléről önállóan döntéseket hozni. Nem mondom, hogy dackorszakos, egyrészt nem találom már hasznosnak ezt a kifejezést, másrészt szerencsés vagyok, mert általában a reflexből kimondott nem után már jön is pelenkát cserélni, vagy zuhanyozni. 

Általában 3 okra vezethető vissza, amikor nem felel meg neki a felajánlott bögre, reggeli, póló, akármi. Az első az, hogy tényleg nem azt szeretné. Van ilyen. A második az, hogy jól érzi magát attól, hogy ő választhat. Igazából mindegy neki, hogy végül a zöld, vagy a fehér bögréből iszik, a lényeg, hogy ő választotta ki. Ezekben az esetekben boldog a választásával, gond nélkül folyik tovább a nap. Aztán van az az eset, amikor nem jó sehogy sem, vagy olyasmit választ, amit én nem szeretnék odaadni, vagy teljesíteni. Ilyenkor jön a határszabás. Általában könnyű dolgom van vele, kis kapcsolódás után meggyőzhető. 

Érdekes eset volt valamelyik nap, ami megerősített, hogy a kapcsolódás, a játék és a nevetés minket is lazít. Tejet kért (cumisüvegből issza még sokszor), megtöltöttem az egyik üvegét, és odaadtam. Majd közölte, hogy a másikba szeretné. Én meg úgy éreztem, hogy a francnak van kedve kimosni a másik üveget is, ne szórakozzon már velem. Mondtam neki, hogy most nincs másik üveg, ebből tudja meginni a tejet. Erre elkezdett nyafogni. Én felkaptam, megdögönyöztem, megpuszilgattam, ő nagyokat kacagott. De utána még mindig ragaszkodott hozzá, hogy a másik üvegből kéri a tejet. Én meg a közös nevetős játék után úgy éreztem, hogy végülis miért ne, igazán nem nagy erőfeszítés. Ami 2 perccel azelőtt még nyűgös feladatnak tűnt, hirtelen egy semmiség lett, amit simán meg tudok tenni a kedvéért, ha tényleg azt szeretné. Ilyen is van, anyának van szüksége egy kis kapcsolódásra, hogy utána újra jól tudjon működni.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Piros, vagy kék kapszula?

Valahogy mostanában többször beugrott a piros-vagy-kék kapszula esete a Mátrixból. Nagyon-nagyon rég láttam, és nem is biztos, hogy jól emlékszem, a lényeg, hogy az van most a fejemben ezzel kapcsolatban, hogy ha a kéket választod, akkor minden folyik úgy, ahogy eddig. Az életed olyan, amilyen, de nem kérdőjelezed meg, hogy esetleg lehetne másképp is. Ha a pirosat, akkor viszont új módon fogod látni a világot, és soha többet nem leszel már képes a korábbi módon látni. Az juto tt eszembe, hogy amikor jöttök hozzánk tanfolyamra, lehet, hogy meg kéne kérdezzünk titeket, hogy szeretnétek-e bevenni a piros kapszulát. Merthogy ez az új látásmód azért időnként fájdalmas is tud lenni. És nem igazán van visszaút. Néha azt érzem, de jó lenne másokat hibáztatni, másokra haragudni, a felelősséget másokra áttolni, megrendíthetetlenül hinni a saját igazamban és semmilyen más szempontot, véleményt nem figyelembe venni. Azt hinni, hogy csakis én csinálom jól, mindenki más hülye, é...
1 megjegyzés
További információk