Ha már múltkor merészkedtem írni róla, folytatom a kütyütémát. Hír volt
nemrég, hogy egy 11 éves lány megszökött egy közösségi alkalmazáson
keresztül megismert 15 éves gyerekkel (azt hitte, hogy fiú, majd
kiderült, hogy lány). Nagyon sok szülőnek az volt az első reakciója,
hogy na ezért nem kell a gyerek kezébe okostelefont adni. Teljesen
megértem egyébként, valóban nagyon ijesztő gondolat, hogy a mi gyerekünk
is esetleg ilyesmit csinálna. Kézenfekvőnek tűnik, hogy ha nincs lehetősége
a gyereknek ilyen oldalakon lógni, akkor nem lesz baj. Őszintén szólva
nekem is vannak olyan gondolataim a mai napig a baleset óta, hogy
játszótér nélkül is fel lehet nőni. De közben tudom, hogy erősen
korlátoznám őket, ha soha többé nem engedném őket mászókázni, és még így
se biztos, hogy el tudnám kerülni a bajt. Fogalmam sincs, hogy mi
zajlik a hírben szereplő családban, hogy jutott a kislány arra a
gondolatra, hogy jó ötlet összepakolni a bőröndjét és elindulni a
világba. (Meg hogy egyáltalán mi igaz a hírből, érdemes a bulvármédia,
sőt az egész média híreit fenntartásokkal kezelni.) Nem akarom őket
hibáztatni, azt állítani, hogy biztos valami nincs rendben, és biztos,
hogy ez nálunk nem fordulhat elő. Mégis bízok a gyerekben, és magamban,
hogy ilyet nem fog csinálni. A 9 éves fiam hiába használ olyan
alkalmazásokat, amikre hivatalosan még be sem regisztrálhatna, attól ő
még nem egy túlérett gyerek, aki 15 évesen majd megszöktet egy lányt,
hanem ugyanolyan 9 éves, mint bármelyik másik 9 éves. Sőt! Ő még mindig
szeret pl. szerepjátékozni. Délelőtt elmentünk a játszóházba, ahova majd
a legkisebb járni fog. Először nem tudta beazonosítani a helyet, nem
emlékezett rá, de amikor mondtam neki, hogy tudod, ahol az a kis bolt,
meg kiskonyha van, felcsillant a szeme. Ja, az! Az szuper! És ahogy
megérkeztünk egyből be is ült a boltba, és kiszolgált minden
kisgyereket, aki jött hozzá vásárolni.
Szóval én azt gondolom, hogy nem ezen múlik, hogy adunk-e okostelefont a
kezébe, vagy sem. Én abban hiszek, hogy meg kell tanítsam a
használatára, minél korábban. Ha valaki úgy érzi, hogy ráér, rendben
van. De abban biztos vagyok, hogy pusztán a tiltás, az elkerülés nem
védi meg őket örökké.
Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzések
Megjegyzés küldése