Ugrás a fő tartalomra

Vízbiztonság kapcsolódva



Egy angol oktatótársam osztotta meg ezt a posztot, amit nagyon hasznosnak találtam. Elsőre látszólag nincs köze a Kapcsolódó Neveléshez, de aztán rájöttem, hogy van.

Egy vízimentő anyuka posztja a vízbiztonságról, és az egyik pontban azt tanácsolja, hogy tartsunk szüneteket, nagyjából 30 percenként a gyerekek jöjjenek ki a vízből, mert nem tudunk túl hosszú ideig figyelni rájuk, elfáradunk, elkalandozunk. A legtöbb gyerek ugye szinte bármennyit képes egyhuzamban a vízben lenni, akkor is, ha már lila a szája. Én eddig olyan trükkökkel próbálkoztam kicsábítani őket a vízből, hogy jöjjenek ki dinnyét enni, vagy kártyázni. Ez vagy bevált, vagy nem. Az érdekes az, hogy magam sem jöttem rá, hogy azért szeretném, hogy kijöjjenek, mert elfáradtam a figyelésben, aggódásban. Azt hiszem ezzel a tudással könnyebb lesz határt szabnom, és egyszerűen megmondom majd nekik, hogy nem tudok rájuk tovább biztonsággal figyelni, egy kicsit ki kell jöjjenek. Az ilyesmit általában megértik, abból sem szokott gond lenni, hogy ha egyedül vagyok velük, akkor nem lehet csúzdázni, mert nem biztonságos, még úszógumival sem. És így az sem jelent majd problémát, ha éppen nem pakolok valami vonzó dolgot, aminek a kedvéért hátha kijönnek. Kíváncsi vagyok, hogy válik be. 

A másik: azt írja, hogy nincs mese, ha olyan a helyzet, a mentőmellényt fel kell venni, és minden biztonsági előírást be kell tartani. Hajlamosak vagyunk engedni, amikor a gyerek könyörög, mi meg nem akarjuk elrontani a mókát. Ehhez ad olyan ötleteket, hogy mi is vegyük fel a mellényt, tegyük menővé a mellényt. A Kapcsolódó Nevelés szemszögéből még egy dolog segít ebben: ha kitartunk amellett, hogy betartsanak valamilyen biztonsági szabályt, azzal nemcsak a fizikai biztonságukról gondoskodunk, hanem az érzelmiről is. Ha egy gyerek nagyon nem akar elfogadni egy észszerű szabályt, akkor általában arról van szó, hogy a felgyülemlett rossz érzések akadályozzák az együttműködésben. Ha szelíden, határozottan kitartunk amellett, hogy kell a mellény, hogy most nem lehet csúzdáni, és ő ezen ki tud borulni, akkor lehetőséget adunk neki arra, hogy megszabaduljon ezektől a rossz érzésektől, és utána akár sokkal jobban élvezze az egész strandolást.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk