Ugrás a fő tartalomra

Vízbiztonság kapcsolódva



Egy angol oktatótársam osztotta meg ezt a posztot, amit nagyon hasznosnak találtam. Elsőre látszólag nincs köze a Kapcsolódó Neveléshez, de aztán rájöttem, hogy van.

Egy vízimentő anyuka posztja a vízbiztonságról, és az egyik pontban azt tanácsolja, hogy tartsunk szüneteket, nagyjából 30 percenként a gyerekek jöjjenek ki a vízből, mert nem tudunk túl hosszú ideig figyelni rájuk, elfáradunk, elkalandozunk. A legtöbb gyerek ugye szinte bármennyit képes egyhuzamban a vízben lenni, akkor is, ha már lila a szája. Én eddig olyan trükkökkel próbálkoztam kicsábítani őket a vízből, hogy jöjjenek ki dinnyét enni, vagy kártyázni. Ez vagy bevált, vagy nem. Az érdekes az, hogy magam sem jöttem rá, hogy azért szeretném, hogy kijöjjenek, mert elfáradtam a figyelésben, aggódásban. Azt hiszem ezzel a tudással könnyebb lesz határt szabnom, és egyszerűen megmondom majd nekik, hogy nem tudok rájuk tovább biztonsággal figyelni, egy kicsit ki kell jöjjenek. Az ilyesmit általában megértik, abból sem szokott gond lenni, hogy ha egyedül vagyok velük, akkor nem lehet csúzdázni, mert nem biztonságos, még úszógumival sem. És így az sem jelent majd problémát, ha éppen nem pakolok valami vonzó dolgot, aminek a kedvéért hátha kijönnek. Kíváncsi vagyok, hogy válik be. 

A másik: azt írja, hogy nincs mese, ha olyan a helyzet, a mentőmellényt fel kell venni, és minden biztonsági előírást be kell tartani. Hajlamosak vagyunk engedni, amikor a gyerek könyörög, mi meg nem akarjuk elrontani a mókát. Ehhez ad olyan ötleteket, hogy mi is vegyük fel a mellényt, tegyük menővé a mellényt. A Kapcsolódó Nevelés szemszögéből még egy dolog segít ebben: ha kitartunk amellett, hogy betartsanak valamilyen biztonsági szabályt, azzal nemcsak a fizikai biztonságukról gondoskodunk, hanem az érzelmiről is. Ha egy gyerek nagyon nem akar elfogadni egy észszerű szabályt, akkor általában arról van szó, hogy a felgyülemlett rossz érzések akadályozzák az együttműködésben. Ha szelíden, határozottan kitartunk amellett, hogy kell a mellény, hogy most nem lehet csúzdáni, és ő ezen ki tud borulni, akkor lehetőséget adunk neki arra, hogy megszabaduljon ezektől a rossz érzésektől, és utána akár sokkal jobban élvezze az egész strandolást.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a

Szupertesók

Mire képes 10 perc gyerekidő ? Arra törekszem, hogy hétvégén tudjak a gyerekeimmel 30-30 percet gyerekidőzni, ez az a rendszer, amit többé-kevésbé tartani tudunk. De mostanában sűrű napokat, heteket élünk, én is fáradtabb, türelmetlenebb vagyok a szokásosnál. Ez meg is látszik középső gyermekem viselkedésén. Tegnap reggel nem akart elengedni a dolgomra, ami már jó régen nem fordult elő. Rászántam az időt, hogy egy darabig még vele legyek (erről írok majd külön), majd megígérte m neki, hogy este gyerekidőzünk. Ezt természetesen nem felejtette el, és be is akarta hajtani, én viszont mire odáig jutottunk, már nagyon fáradt voltam, majd leragadt a szemem. Úgyhogy a szokásos 30 perc helyett 10-et ajánlottam neki, ami először nem igazán tetszett neki, de aztán belement. És aztán olyan különösebb nem történt ebben a 10 percben, legalábbis látszólag, játszottunk, kapcsolódtunk. Ezután volt még egy közös kiabálós feszültséglevezetős játék a tesójával, aki szintén nem volt a