Ugrás a fő tartalomra

Büntetés helyett kapcsolódás



Egy történet arról, hogy milyen szuperül beválik a fenyegetőzés. Amikor fáradt vagyok, és csak gyorsan túl akarok lenni egy helyzeten, akkor bevetem. Tegnap este megbeszéltük a két naggyal, hogy vacsora és fürdés után a legkisebbet apa elviszi aludni, én pedig még játszok velük. Már ott tartottunk, hogy mind a három gyerek tisztán, törölközőbe csavarva, de valahogy nem tudtak eljutni a következő lépésig, hogy pizsama legyen rajtuk. Hiába kértem többször, csak idétlenkedtek, aztán amikor a fiam odacsapott a törölközőjével a lányomnak, mondtam, hogy na jó, akkor te nem játszhatsz. Szuper ötlet volt, mert innentől neki már mindegy volt, ha úgysem játszhat, minek öltözzön. Mondtam, hogy még más büntetés is lesz, ha nem öltözik. Rendkívül motiválta.
Aztán csak felöltözött, de amikor mondtam, hogy még a fogukat is mossák meg, amíg én befejezek valamit, leült a számítógép elé, és közölte, hogy ő tökre ráér, úgysem játszhat. Innen elmehettem volna abba az irányba, hogy még több büntetést helyezek kilátásba, de beláttam, hogy nem ez lesz a jó út, hanem a kapcsolódás. Mondtam, hogy nem gondoltam komolyan, természetesen én is szeretnék vele játszani. Elég kedvetlenül játszott, kérdeztem, hogy most nincs kedve ezzel játszani, vagy mi a baj? De, minden rendben, mondja. Erre unott, vontatott hangon, faarccal elkezdtem ilyeneket mondani: én is nagyon élvezem ezt a játékot, még életemben nem szórakoztam ilyen jól. Ezen nevettek, de még nem oldódott fel teljesen. Később, amikor elveszített egy partit, duzzogni kezdett, mire én: én sem nyertem, mégsem sírok - majd teátrális sírásba kezdtem. Újabb nevetés, de még mindig nem volt az igazi a hangulat. Aztán a mesénél nagy nehezen kiderült, hogy az a baj, hogy nincsen kedve másnap mamához menni. Valóban, az utóbbi időben sokat voltak ott, nekem más dolgom volt, vagy nem voltam jól. Én is éreztem már ezt, és már éppen újra el is kezdtem bébiszittert keresni (így kevesebb időt töltenek nélkülem, ha dolgom van, mert a mamás verzióban az a praktikus, ha egész nap ott vannak) - ezt el is mondtam neki. A másnapi találkozót már nem tudtam lemondani, de egy másikat a héten lemondtam, hogy ne kelljen megint menniük. Büntetés helyett kapcsolódás, mindig ez a megoldás.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk