Anya-lánya nap

Tegnap végre egy egész délutánt kettesben töltöttünk a középsőmmel. Bevallom, kicsit nehéz volt ráhangolódnom, de aztán összességében nagyon jó volt. Először is érte mentem a táborba, előre mondtam neki, hogy mivel egyedül megyek, nyugodtan előadhatja a szokásos nem jövök haza, elbújok műsort. Élt is ezzel a lehetőséggel, de nevetős játék volt az egész, semmi kiborulás, hát naná, hiszen teljes figyelmemmel ott voltam neki, se kistesó, se nagytesó, se rohanni nem kellett sehova. Aztán megebédeltünk ott, ahol ő szeretett volna. (Gyorsétterem.) Próbáltam rábeszélni a hulladékcsökkentés jegyében, hogy ne kérjük el a dobozt, de azt mondta az neki kell, készít belőle valamit. Tudtam, hogy nem fog, de mindegy, nem feszültem rá. Aztán eljött velem a gyógytornára, ahol kiegyengették a hátamat. Ez neki elvileg egy uncsi program, de azt mondta, máskor is eljön velem. Utána fodrászhoz akartunk menni, ez nem sikerült, nem volt már hely, úgyhogy helyette beugrottunk a turiba a fiúknak úszógatyát venni, mondtam, hogy ő is választhat valamit. Végül 2 ruha maradt, ami közül nem tudott dönteni. Én mondtam, hogy az egyik szerintem túl szép, legfeljebb esküvőre tudná felvenni, oda meg nem megyünk mostanában. A másikat viszont sok helyre felveheti. Már tette is vissza a szép ruhát, és mondta, hogy reméli még itt lesz, ha esküvőre megyünk. Mondtam, hogy nem valószínű, de hasonló biztosan lesz. Ez máskor sokszor úgy zajlik, hogy csupa olyasmit szeretne, ami szerintem hülyeség, vitatkozunk, egyezkedünk, aztán vagy bekeményítek, vagy ráhagyom. Hát, nem a legjobb megoldás egyik sem. Mondhatnám, hogy erős akaratú, tudja mit akar, és ez milyen szuper, és igen, ez is benne van, de az ilyen jellegű nyűglődések nagy része azért nem erről szól. Hanem arról, hogy én ideges vagyok, nem tudok eléggé figyelni rá, ő meg próbál mindenáron kontrollt szerezni bármi felett. Nem az a lényeg, hogy elfogadta, amit mondtam, hanem hogy én is normálisan el tudtam mondani az álláspontomat, ő meg képes volt megfontolni. Utána elmentünk még fagyizni egy új fagyizóba, ahol végtelen ideig gondolkodott, hogy mit is szeretne, erre se feszültem rá, (hozzátartozik, hogy rajtunk kívül nem volt senki. ) Miközben ettük a fagyit, kérdezte, hogy otthon tudunk-e még játszani. Mondtam, hogy igen, de szeretnék még előtte megcsinálni valamit. Kérdezte, hogy nem lehetne-e utána. Én meg tök normálisan el tudtam neki mondani, hogy én szeretem előbb a feladatomat elvégezni, hogy ne nyomasszon játék közben. Simán beleegyezett. Na ez se mindig így zajlik normál esetben, valahogy nem jutott eddig eszembe ezt így elmondani nekik, pedig az ilyesmit meg szokták érteni. Olyan sok a feszültség a mindennapi helyzetekben, amikor ott van 3 gyerek, egy csomó teendő és még valahogy pihenni is szeretnék, hogy sokszor csak a katonás stílusra marad energia, amit persze utálok. Aztán mégsem tudtunk játszani, mert közben hazajött a legkisebb, apának meg dolga volt. De megbeszéltük, hogy ha elalszik, utána még játszhatunk. Amikor elvittem aludni a kicsit, kértem, hogy rakjon rendet a szobában. Hát, olyan szép rend fogadott, még a kanapé alól is kiszedett mindent! Mondanom sem kell, hogy ez sem így szokott lenni egy átlagos napon. Ja, és még megjegyezte, hogy milyen sokat autóztunk ma, nekem meg fel sem tűnt, annyival könnyebb 1 db gyerekkel utazni, aki önállóan becsatolja magát, nem veszekszik, hogy ki ül be először, és énekel teli torokból idióta dalokat. Szóval feltöltődés volt neki is, nekem is, és nagyon szeretnék ebből rendszert csinálni! Ja, még egy dolog: előre felkészültem, hogy majd lesz nyafogás a végén hogy de nem is csináltunk ezt meg azt, mert ez ilyenkor tök normális. Hogy majd megpróbálom játékba átvinni, ha nem segít, akkor meg igyekszem meghallgatni a sírását. De szerencsére nem kellett, huh