Ugrás a fő tartalomra

Essen csak le az a gyerek?



A fejemben már megírtam egy posztot ezzel a cikkel kapcsolatban, amikor a férjem azzal jött haza a gyerekekkel a játszóházból, hogy a 2 éves furán tartja az egyik karját, mintha nem használná, és időnként éktelen sírásba kezd. Először nem volt egyértelmű, hogy mi történt, ha kérdezgettük, következetesen állította, hogy nem a keze fáj, hanem a hasa. De a kezéhez hozzányúlni se engedett, szóval irány a baleseti. Akkor azt gondoltam, hogy ha 1 éven belül 2 gyerekemnek is eltörik a karja, ráadásul pont nyáron, engem semmilyen cikk nem fog meggyőzni arról, hogy a gyerekeknek szükségük van a veszélyre. Aztán szerencsére kiderült, hogy csak kificamodott könyöke, egy mozdulattal helyrerakták, utána azonnal jól lett. Na de vissza az eredeti gondolatomhoz. Szóval a cikknek a címétől is kiráz a hideg. Amikor a gyereked annyira megijed és olyan fájdalma van, hogy azt hiszi, hogy meg fog halni, az kemény. Amikor a gyereked a balesete után 1 évvel pánikba esik, nehogy a kistestvérének is azt kelljen átélnie, amit neki, az nagyon kemény. A cikk amúgy szuper, és természetesen dolgozok rajta, hogy ne fosszam meg a gyerekeimet fontos élményektől és tapasztalásoktól a saját félelmeim miatt. Csak azt akarom mondani, hogy ha túlféltő szülőt láttok, gondoljatok arra, hogy valószínűleg nem gonosz szándékból korlátozza a gyerekét. És igaz ez bármire. Nem tudhatjuk, hogy a 4 éves miért van babakocsiban, hogy az anyuka miért veszi meg a boltban a földön fetrengő gyereknek a kilós gumicukrot, hogy az étteremben miért adja oda evés közben a gyereknek a mobilját. Szóval több empátiát szeretnék kérni a szülők felé az ilyen "rossz" nevelési gyakorlatokat bemutató írásokban. Köszönöm!
 

https://index.hu/techtud/2019/05/15/essen_csak_le_az_a_gyerek
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk