Ugrás a fő tartalomra

De hát én nem is teszek rá nyomást...



Szűk 1 hét múlva fognak a gyerekeim először vizsgázni magántanulóként. Eddig nem igazán készültünk rá célirányosan, de az elmúlt pár hetet próbáltuk erre szánni. Küzdünk vele, főleg a fiammal, utálja a feladatlapozást, és több területen elég kicsi az önbizalma. Én azt hittem, elég lesz az, ha mi, a szülei lazára vesszük, ha azt közvetítjük felé, hogy sem a tudását, sem őt magát nem minősíti semmiféle tesztlap és vizsga. Nem értettem, hogy miért nem megy át ez az üzenet, szomorú és csalódott voltam miatta. 

Aztán ma reggel rájöttem, hogy mi lehet az oka. Azt álmodtam, hogy dolgozatot írok, és a teszt tele van értelmetlen kérdéssel, amire nem tudom a választ. És amikor a tanár szól, hogy mindjárt lejár az idő, észreveszem, hogy a lapok hátoldala is tele van feladattal, amikhez még hozzá sem szagoltam. Tipikus szorongásos álom, szerintem sokatoknak ismerős. Pedig 10 éve jártam utoljára olyan képzésre, ahol ilyen jellegű vizsgát kellett tennem. Igaz, életem legrosszabb élményei közé tartozik. És úgy látszik még mindig erősen érezteti a hatását. Igazság szerint én is szenvedek amikor feladatlapozunk. Az a sok fantáziátlan, értelmetlen feladat, kétértelműen megfogalmazott kérdés. És hogy sokszor én sem tudom a választ. Nem azért, mert olyan nehéz az anyag, hogy szinte már egy felnőtt sem tudja, hanem mert azt érzem, hogy több válasz is lehetséges, és sehogy sem tudok rájönni, "mire gondolhatott a költő", vagy egyszerűen nem beszélem azt a titkos nyelvet, amit a feladatokat megfogalmazók.

Nem akarok elmenni az iskolarendszer ostorozásának irányába, a lényeg az, hogy ha én ilyen érzésekkel vagyok, azt nem tudom eltitkolni. Hiába tudom tudatosan, hogy ez nem számít, sőt, teljes szívemből hiszek benne, ha ilyen szorongató érzéseim vannak, azt a gyerek megérzi, és naná, hogy parázni fog. Sokszor mondjuk, hogy én ugyan nem várok el ilyesmit a gyerektől, nem teszek rá nyomást, nem szorongok miatta, nem is értem, miért viselkedik így. Hááát, érdemes mélyebbre ásni. Dolgoznom kell még ezen is.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk