Ugrás a fő tartalomra

Tipikus fiú?



Legkisebb majdnem 2 éves fiam mostanában imád autózni. Szinte egész nap tologatja, rendezgeti, hurcolássza őket. Van, hogy az ágyba is beviszi. Emiatt sokszor megkapom, hogy igazi fiú. Általában nem szólok rá semmit, de a mosolyom nem őszinte. Nem szeretem, hogy már egészen pici korban kezdődik a sztereotipizálás. Nem akarom tagadni a létező különbségeket (amik csak csoportszinten érvényesek), de az is tény, hogy van olyan pszichológiai kísérlet, ahol a felnőttek ugyanazt a babát mérgesnek írták le, ha fiúnak hitték, és szomorúnak, ha lánynak. Gondoltam, hogy mutatok nektek egy olyan fotót is Regőről, ahol babát tol babakocsiban, vagy főzőcskézik. Aztán rájöttem, hogy nem is ez a lényeg, hogy ő nem csak autózni szokott, hanem babázni is. Hanem az, hogy ha kizárólag autókkal szeretne játszani, akkor se mondja rá senki, hogy tipikus fiú. Mert mit is jelent ez? Jónak kell lenni matekból, keménynek lenni, és soha nem sírni? És ha nem elég fiús, akkor mi van? Sajnos a 2 nagyobb gyerekemen már erősen érződnek a külső hatások, amiket annyira szerettem volna kivédeni, ellensúlyozni. Amikor a 9 éves azt mondja, hogy anya, ezt ne mondd el senkinek, mert ki fognak csúfolni, az nagyon-nagyon szomorú. Nagyon jó lenne mindenkit a saját egyediségében elfogadni. Persze tudom, az emberi agy kategóriákban tud hatékonyan gondolkodni. Azért bízom benne, hogy egyre többen látjuk majd, hogy ez mennyire bekorlátoz mindannyiunkat.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk