Ugrás a fő tartalomra

Az irigység ronda dolog?



Pár napja egy angol oktatótársam lefotózta azokat a gyereknevelési könyveket, amik a leginkább hatottak rá. Az egyiknek ez volt a címe: It's OK not to share. (Vagyis rendben van nem osztozkodni.) Jó vaskos könyv, kíváncsi lettem, mit lehet erről a témáról ennyit írni. (Egyszer talán elolvasom.) Hiszen az egész ügy nagyjából ezzel a mondattal el is intézhető, ha nem erőltetjük és kapcsolódva érzik magukat, a gyerekek szívesen osztozkodnak. 

Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. A játszótéren, vagy bárhol, ahol több gyerek fordul meg, nap mint nap folyton hallom ezeket a mondatokat: Enyém! Ne jöjjön ide! Csak megnézi. Ne légy irigy! Nyilván rengeteg érzés és gondolat van ezek mögött a mondatok mögött a szülők és a gyerekek részéről is. A szülőknél pl. valószínűleg nagyon erős lehet az a hiedelem, hogy irigynek lenni valami nagyon ronda dolog, és persze, hogy nem szeretnénk, hogy a gyerekünknek olyan tulajdonságai legyenek, amit mindenki megvet. Ma olvastam egy posztot arról, hogy miért nem tudunk örülni mások sikereinek, mindenki csak irigykedik. Ha valaki be merte írni, hogy ő bizony szokott irigy lenni, de igyekszik felülemelkedni rajta, hát kapott rendesen. 

A tavalyi nemzetközi oktatótalálkozón tanultam ezzel kapcsolatban valamit, ami számomra nagyon előrevivő volt. Az angol nyelvben 2 szó van az irigységre, az envy és a jelaous. Az egyik azt jelenti, hogy én azt szeretném, hogy neked valami ne legyen. A másik azt, hogy én is szeretném, ami neked van, és közben rendben vagyok azzal, hogy neked is van. Ez utóbbi teljesen rendben levő érzés, olyan értelemben, hogy senkinek sem árt. Se magamnak, se a másiknak, se a kapcsolatunknak. Nyugodtan engedjük meg magunknak és a gyerekeinknek, hogy vágyakozzunk valamire, ami másnak van, (tárgy, elismerés, lehetőség, bármi), és ezzel tökéletesen megférhet az az érzés, hogy örülök neki, hogy a másiknak van. Bevallom szoktam irigy lenni a "rossz" értelemben, de próbálok átkapcsolni, hogy attól mert neki van, nekem is lehet. És természetesen nagyon érdemes Páros meghallgatásban utánajárni az egész gyökerének, miért érzek így, vagy úgy.

(A gyerekekkel pedig játsszuk azt, hogy Enyém! felkiáltással elvesszük a dolgaikat és duzzogjunk, amikor visszaveszik - imádják!)
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk