Ugrás a fő tartalomra

Újévi fogadalmak



A Kapcsolódó Nevelés fő oldalunkon egy rendhagyó cikket osztottunk meg ma: Marie Kondó-ról, és a selejtezési módszeréről, aminek látszólag nincsen köze a gyerekneveléshez. A szemlélete viszont nagyon is közel áll hozzánk: egyrészt praktikus ötletek, amiket bárki meg tud valósítani, másrészt lelki támogatás, hogy ez valóban sikerüljön is. Engem magával ragadott a könyve, és nincs (túlságosan nagy) bűntudatom amiatt, hogy csak lassan haladok a megvalósítással. És mivel minden mindennel összefügg: ha kipucoltunk egy csomó mindent a valóságban és átvitt értelemben is, ha nyugodtabbak vagyunk és jobban érezzük magunkat a bőrünkben, akkor ez a gyerekeinkkel való kapcsolatunkra is jó hatással lesz. Ilyen értelemben nagyon is köze van a gyerekneveléshez is. Ugyanebből a szempontból ajánlok nektek egy magyar bloggert, akit valószínűleg nagyon sokan ismertek már: urban eve, vagyis Farkas Lívia. Szintén nincs köze a gyerekneveléshez, viszont sok-sok praktikus ötletet oszt meg az élet különböző területeiről, és mellé teszi a bűntudatcsökkentést és a szorongáskeltő elvárások leépítését. (Most egy kicsit azért beszorongtam, ahogy nézegettem az oldalát, hogy milyen elképesztően sok cikk van rajta, amit még nem is olvastam. ) Egy környezetvédelemmel kapcsolatos cikket hozok most tőle, mert nekem sokat segített a témával kapcsolatos bénultságom enyhítésében. Tegnap a babaklubban többek között az újévi fogadalmakról beszélgettünk, és azzal kezdtem, hogy nekem nagyon tetszik az a szemlélet, amit mostanában több helyen olvastam, hogy ne fogadjunk meg semmit, nem kell görcsösen változnunk, hiszen eddig is szuperek voltunk. És aztán ebből az elfogadásból fogunk tudni mégis egy picit még jobbak lenni. A cikknek is ez az egyik alapgondolata: vedd észre, hogy mi az, amit máris teszel! Nekem borzasztó bűntudatot okoz nap mint nap minden kidobott dolog. És hogy olyan dolgokra kell ivóvizet használjak, amire más is jó lenne. Utálom, hogy már nem használok mosható pelenkát. De nézhetem ugyanazzal a szemlélettel is, amit a gyereknevelésről szoktunk mondani a szülőknek: nem baj, ha nem tudod mindig meghallgatni, már azzal is sokat tettél, amikor sikerült. Ha csak 5 perc, akkor annyi. Szóval hogy igen, növelem a szemétkupacot az eldobhatóval, de azért valamennyit mégiscsak kiváltottam belőle. Ha nincs akkora bűntudatom, nagyobb az esély, hogy egyszer visszatérek a moshatóra. Lehet, hogy paradoxnak hangzik, de hiszek benne. Szóval az én (egyik) újévi fogadalmam az, hogy próbálok (újra) többet tenni a környezetünkért, és kevésbé ostorozni magam, amiért "csak" ennyit teszek. És ez aztán remélhetőleg több szinten is jó hatással lesz a gyerekekre.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...