A Kapcsolódó Nevelés fő oldalunkon egy rendhagyó cikket osztottunk
meg ma: Marie Kondó-ról, és a selejtezési módszeréről, aminek látszólag
nincsen köze a gyerekneveléshez. A szemlélete viszont nagyon is közel
áll hozzánk: egyrészt praktikus ötletek, amiket bárki meg tud
valósítani, másrészt lelki támogatás, hogy ez valóban sikerüljön is.
Engem magával ragadott a könyve, és nincs (túlságosan nagy) bűntudatom
amiatt, hogy csak lassan haladok a megvalósítással. És mivel minden mindennel
összefügg: ha kipucoltunk egy csomó mindent a valóságban és átvitt
értelemben is, ha nyugodtabbak vagyunk és jobban érezzük magunkat a
bőrünkben, akkor ez a gyerekeinkkel való kapcsolatunkra is jó hatással
lesz. Ilyen értelemben nagyon is köze van a gyerekneveléshez is.
Ugyanebből a szempontból ajánlok nektek egy magyar bloggert, akit
valószínűleg nagyon sokan ismertek már: urban eve, vagyis Farkas Lívia.
Szintén nincs köze a gyerekneveléshez, viszont sok-sok praktikus ötletet
oszt meg az élet különböző területeiről, és mellé teszi a
bűntudatcsökkentést és a szorongáskeltő elvárások leépítését. (Most egy
kicsit azért beszorongtam, ahogy nézegettem az oldalát, hogy milyen
elképesztően sok cikk van rajta, amit még nem is olvastam. )
Egy környezetvédelemmel kapcsolatos cikket hozok most tőle, mert nekem
sokat segített a témával kapcsolatos bénultságom enyhítésében. Tegnap a
babaklubban többek között az újévi fogadalmakról beszélgettünk, és azzal
kezdtem, hogy nekem nagyon tetszik az a szemlélet, amit mostanában több
helyen olvastam, hogy ne fogadjunk meg semmit, nem kell görcsösen
változnunk, hiszen eddig is szuperek voltunk. És aztán ebből az
elfogadásból fogunk tudni mégis egy picit még jobbak lenni. A cikknek is
ez az egyik alapgondolata: vedd észre, hogy mi az, amit máris teszel!
Nekem borzasztó bűntudatot okoz nap mint nap minden kidobott dolog. És
hogy olyan dolgokra kell ivóvizet használjak, amire más is jó lenne.
Utálom, hogy már nem használok mosható pelenkát. De nézhetem ugyanazzal a
szemlélettel is, amit a gyereknevelésről szoktunk mondani a szülőknek:
nem baj, ha nem tudod mindig meghallgatni, már azzal is sokat tettél,
amikor sikerült. Ha csak 5 perc, akkor annyi. Szóval hogy igen, növelem a
szemétkupacot az eldobhatóval, de azért valamennyit mégiscsak
kiváltottam belőle. Ha nincs akkora bűntudatom, nagyobb az esély, hogy
egyszer visszatérek a moshatóra. Lehet, hogy paradoxnak hangzik, de
hiszek benne. Szóval az én (egyik) újévi fogadalmam az, hogy próbálok
(újra) többet tenni a környezetünkért, és kevésbé ostorozni magam,
amiért "csak" ennyit teszek. És ez aztán remélhetőleg több szinten is jó
hatással lesz a gyerekekre.
Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése