Ugyan már anyuka, ne aggódjon annyira!

„Az a jó szülő, aki összeszorított foggal akkor sem megy oda lekapni a gyereket a mászókáról, ha abból leesés lesz.” - írja egy cikk. Ezek szerint akkor én jó szülő vagyok... Majdnem biztos voltam benne, hogy le fog esni, mégis megengedtem, hadd próbálja ki. De mi van akkor, ha ebből az esésből nagyobb baj származik, úgy eltörik a gyerek keze éppen a nyár közepén, hogy műteni kell, egy csomó mindenből kimarad a nyáron, és még 2 hónappal később ebben a szép őszi időben is kímélnie kell magát. A sok fájdalomról és félelemről már nem is beszélve, ami ezzel az egésszel jár. Igen, túlféltő lettem, tudom, érzem, és a cikk arról már nem szól, hogy ilyenkor mit tegyünk. Illetve ha eleve túlféltők vagyunk, annak is megvan a jó oka, amin nem olyan egyszerű csak úgy túllépni, nagyon nem. Tegnap voltunk játszótéren, és a fiam megkérdezte, hogy lecsúszhat-e a tűzoltó rúdon, én meg rávágtam, hogy nem. Egy anyuka úgy nézett rám, mint valami őrültre (Az orvos sem javasolta még egyébként az ilyesmit.) Akkor megfogadtam, hogy nem fogok ezentúl még csak gondolni sem rosszat azokról a szülőkről, akik számomra túlféltőnek tűnnek. Biztosan megvan a saját történetük, ami ezt indokolja. Azt hiszem sokat fogok még a baleseten sírni páros meghallgatásban és megpróbálom majd többször részletesen elmesélni, hogy is történt, egyelőre még idáig sem jutottam el. Viszont a jó hír, hogy a fiamnak már nincsen tériszonya, azt hiszem ő egy kicsit gyorsabban halad