Ugrás a fő tartalomra

Nincs kedvem...



Szoktam mondani, hogy amikor nem vagyok a topon, túl fáradt, vagy ideges vagyok, akkor inkább képes vagyok az utolsó erőmmel valami játékos megoldást bedobni, mint hogy nyafogást, vagy sírást kelljen meghallgatnom (vannak, akik meg éppen fordítva). Így volt ez a hétvégén is. Összejöttünk több kapcsolódós családdal, hogy próbáljuk egy kicsit pótolni a "falut", ami a jelenlegi életformánkból annyira hiányzik. A gyerekek lelkesen készültek, szeretik az ilyesmit. De ott aztán a fiamnak mégis nehezére esett részt venni a játékokban, nehezen oldódott. Illetve őrlődött: szeretett is volna bekapcsolódni, mesét mondani, beszélni a kedvenc dolgairól, de közben zavarban is volt, és félt, hogy senkit nem fog érdekelni. Ezen többször kiborult, duzzogva bevonult a szobánkba telefonozni, panaszkodott, hogy unatkozik, meg inkább hazamenne. Őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy hagyjuk a francba az egészet, tényleg menjünk haza, ennek így semmi értelme. Aztán erőt vettem magamon, valamennyit sikerült is meghallgatnom a sírásából. Aztán úgy nagyjából a negyedik ilyen epizód után odafeküdtem mellé, és elkezdtem túldramatizálva panaszkodni, hogy mennyire borzalmasan unalmas ez a hely, nincs mit csinálni, és micsoda hülye itt mindenki, mit akarnak ezekkel az idióta játékokkal, stb. Ezen aztán nagyon nevetni kezdett. Nem mondom, hogy ezután lelkesen belevetette magát mindenbe, de több játékban is részt vett, a végén közölte, hogy összebarátkozott az egyik fiúval, és megadta az egyik lánynak a címét. Engem pedig már kevésbé zavart, amikor az erdei sétára nem akart velünk jönni, és rájöttem, hogy csak az én túlzott elvárásom volt, hogy minden pillanatban fergetegesen jól érezze magát.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzés küldése
További információk

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a
Megjegyzés küldése
További információk

Szupertesók

Mire képes 10 perc gyerekidő ? Arra törekszem, hogy hétvégén tudjak a gyerekeimmel 30-30 percet gyerekidőzni, ez az a rendszer, amit többé-kevésbé tartani tudunk. De mostanában sűrű napokat, heteket élünk, én is fáradtabb, türelmetlenebb vagyok a szokásosnál. Ez meg is látszik középső gyermekem viselkedésén. Tegnap reggel nem akart elengedni a dolgomra, ami már jó régen nem fordult elő. Rászántam az időt, hogy egy darabig még vele legyek (erről írok majd külön), majd megígérte m neki, hogy este gyerekidőzünk. Ezt természetesen nem felejtette el, és be is akarta hajtani, én viszont mire odáig jutottunk, már nagyon fáradt voltam, majd leragadt a szemem. Úgyhogy a szokásos 30 perc helyett 10-et ajánlottam neki, ami először nem igazán tetszett neki, de aztán belement. És aztán olyan különösebb nem történt ebben a 10 percben, legalábbis látszólag, játszottunk, kapcsolódtunk. Ezután volt még egy közös kiabálós feszültséglevezetős játék a tesójával, aki szintén nem volt a
Megjegyzés küldése
További információk