Ugrás a fő tartalomra

Nincs kedvem...



Szoktam mondani, hogy amikor nem vagyok a topon, túl fáradt, vagy ideges vagyok, akkor inkább képes vagyok az utolsó erőmmel valami játékos megoldást bedobni, mint hogy nyafogást, vagy sírást kelljen meghallgatnom (vannak, akik meg éppen fordítva). Így volt ez a hétvégén is. Összejöttünk több kapcsolódós családdal, hogy próbáljuk egy kicsit pótolni a "falut", ami a jelenlegi életformánkból annyira hiányzik. A gyerekek lelkesen készültek, szeretik az ilyesmit. De ott aztán a fiamnak mégis nehezére esett részt venni a játékokban, nehezen oldódott. Illetve őrlődött: szeretett is volna bekapcsolódni, mesét mondani, beszélni a kedvenc dolgairól, de közben zavarban is volt, és félt, hogy senkit nem fog érdekelni. Ezen többször kiborult, duzzogva bevonult a szobánkba telefonozni, panaszkodott, hogy unatkozik, meg inkább hazamenne. Őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy hagyjuk a francba az egészet, tényleg menjünk haza, ennek így semmi értelme. Aztán erőt vettem magamon, valamennyit sikerült is meghallgatnom a sírásából. Aztán úgy nagyjából a negyedik ilyen epizód után odafeküdtem mellé, és elkezdtem túldramatizálva panaszkodni, hogy mennyire borzalmasan unalmas ez a hely, nincs mit csinálni, és micsoda hülye itt mindenki, mit akarnak ezekkel az idióta játékokkal, stb. Ezen aztán nagyon nevetni kezdett. Nem mondom, hogy ezután lelkesen belevetette magát mindenbe, de több játékban is részt vett, a végén közölte, hogy összebarátkozott az egyik fiúval, és megadta az egyik lánynak a címét. Engem pedig már kevésbé zavart, amikor az erdei sétára nem akart velünk jönni, és rájöttem, hogy csak az én túlzott elvárásom volt, hogy minden pillanatban fergetegesen jól érezze magát.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk