Ugrás a fő tartalomra

Csikizés? - Inkább ne!



Csiklandozás: mi a Kapcsolódó Nevelés szellemében nem javasoljuk, az alábbi cikkben részletesen el tudjátok olvasni, hogy miért. Nekem vannak rossz élményeim, szóval engem erről meggyőzni nem kellett, de sokszor úgy tűnik, hogy a gyerek szereti, és olyan egyszerű és tuti befutó módja a gyerkőc felvidításának, megnevettetésének. A két nagynak is hiába mondtam, hogy ni csikizzék a kistesójukat, süket fülekre találtam. "De hát nevet!" - mindig ez a válasz. Odáig még rendben is van, amikor ez még inkább csak simogatás, de amikor nem érik el a kívánt reakciót, akkor elkezdik egyre durvábban böködni a hasát. És hát valóban, van, amikor még ezen is nevet. Én viszont nagyon nem szeretem és nem gondolom, hogy ez jó. Volt, hogy dühömben jó durván megcsikiztem a fiamat, és mondogattam közben, hogy "De hát szereti, nevet rajta!". Ő persze nem vallotta be, hogy ez neki nem jó, de amúgy sem javaslom semmiképpen, hogy hasonló problémákra mutassuk meg a gyereknek, hogy milyen is ez, nem szokott célra vezetni. Biztos vagyok benne, hogy addig is tisztában volt vele, hogy a csikizés lehet kellemetlen is. A védőnőnk pl. folyton csikizi őket, rendszeresen így próbálja felvenni velük a kapcsolatot, amikor ők még nincsenek készen erre. Egyik alkalommal miután elment, azt játszották, hogy az egyik csikizi a másikat, aki próbálja minél tovább kibírni. Végül rugdosódásba fajult ez a játék, ami amúgy nagyon nem jellemző rájuk. Volt, hogy olyasmit csináltam velük ugyanígy, ami csak picit volt kellemetlen, és düh nélkül, játékosan - ebből legalább valódi nevetés kerekedett. De a durva csikizést csak nem hagyták abba. Tegnap a fiam távolból, jedi erővel csikizte a picit (mostanában nagyon népszerű nálunk ez a jedi erő téma), amin ő nagyon nevetett, aztán csinálta ő is velünk, mi pedig rángatóztunk és kérleltük, hogy ne csikizzen tovább. Ezen aztán még jobban nevetett és nagyon sokáig játszottuk ezt. Pontosan ez az, amit javasolni szoktunk, hogy ha a gyerek kéri a csikizést: csak tegyünk úgy, mintha csikiznénk, de ne érjünk hozzá. Nagyon örülök, hogy a gyerekek maguktól találtak rá erre a játékra. Én azt mondom, hogy nem érdemes kockáztatni, hogy esetleg kellemetlen élménybe fordul a csikizés, annyi más módja van még a testkontaktusnak, és a gyerekek megnevettetésének!
https://kapcsolodoneveles.hu/miert-ne-csiklandozzuk-a-gyer…/
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk