Ugrás a fő tartalomra

Kis szemtanúk



A balesetről még mindig nem szeretnék írni, viszont szeretnék kérni Tőletek valamit, ami a szemtanú gyerekekkel kapcsolatos. A sors iróniája, hogy éppen a baleset előtti napon írtam egy anyuka kérdésére egy fiktív példát, ami másnap be is következett. Hogy bármilyen szuperül csinálunk mindent, vannak helyzetek, amik kivédhetetlenek, és nem is arra gondoltam, hogy balesetet szenved a gyerekünk, hanem csak lát egy komolyabb balesetet, ahol nagy az ijedtség, és a nagy kavarodásban senki nem veszi észre, hogy ő is nagyon megijedt. És ettől a feldolgozatlan élménytől simán lehet, hogy elkezd tök hülyén viselkedni, mi meg nem értjük, hogy miért. Szóval azt szeretném kérni, hogy ha balesetet láttok, és a baleset elszenvedője és az esetleg pánikba esett szülő már megkapta a megfelelő segítséget, akkor fordítsátok figyelmeteket a szemlélődő gyerekek felé. Próbáljátok megnyugtatni őket, elmagyarázni nekik, hogy mi történik. Legyen az a sajátotok, vagy akár másé. (Mert az gondolom evidens, hogy próbálunk segíteni a bajba jutott gyerek szülőjének, bár voltam már olyan szituációban is, amikor egy ordító, vérző fejű gyerekkel, és egy totyogóval voltam, és senki nem kérdezte meg, hogy segíthet-e valamit.) Óriási szerencsémre 10 percen belül megérkezett szuper oktató- és anyatársam, Balogh Fruzsi, akinek jó szívvel át tudtam adni megrémült másik két gyerekemet, és nem sokkal később az apukájuk is megérkezett. De jó lett volna, ha addig is foglalkozik valaki velük, mondjuk a baleseti jegyzőkönyv felvétele helyett...
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzés küldése
További információk

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a
Megjegyzés küldése
További információk

Szupertesók

Mire képes 10 perc gyerekidő ? Arra törekszem, hogy hétvégén tudjak a gyerekeimmel 30-30 percet gyerekidőzni, ez az a rendszer, amit többé-kevésbé tartani tudunk. De mostanában sűrű napokat, heteket élünk, én is fáradtabb, türelmetlenebb vagyok a szokásosnál. Ez meg is látszik középső gyermekem viselkedésén. Tegnap reggel nem akart elengedni a dolgomra, ami már jó régen nem fordult elő. Rászántam az időt, hogy egy darabig még vele legyek (erről írok majd külön), majd megígérte m neki, hogy este gyerekidőzünk. Ezt természetesen nem felejtette el, és be is akarta hajtani, én viszont mire odáig jutottunk, már nagyon fáradt voltam, majd leragadt a szemem. Úgyhogy a szokásos 30 perc helyett 10-et ajánlottam neki, ami először nem igazán tetszett neki, de aztán belement. És aztán olyan különösebb nem történt ebben a 10 percben, legalábbis látszólag, játszottunk, kapcsolódtunk. Ezután volt még egy közös kiabálós feszültséglevezetős játék a tesójával, aki szintén nem volt a
Megjegyzés küldése
További információk