Ugrás a fő tartalomra

Kis szemtanúk



A balesetről még mindig nem szeretnék írni, viszont szeretnék kérni Tőletek valamit, ami a szemtanú gyerekekkel kapcsolatos. A sors iróniája, hogy éppen a baleset előtti napon írtam egy anyuka kérdésére egy fiktív példát, ami másnap be is következett. Hogy bármilyen szuperül csinálunk mindent, vannak helyzetek, amik kivédhetetlenek, és nem is arra gondoltam, hogy balesetet szenved a gyerekünk, hanem csak lát egy komolyabb balesetet, ahol nagy az ijedtség, és a nagy kavarodásban senki nem veszi észre, hogy ő is nagyon megijedt. És ettől a feldolgozatlan élménytől simán lehet, hogy elkezd tök hülyén viselkedni, mi meg nem értjük, hogy miért. Szóval azt szeretném kérni, hogy ha balesetet láttok, és a baleset elszenvedője és az esetleg pánikba esett szülő már megkapta a megfelelő segítséget, akkor fordítsátok figyelmeteket a szemlélődő gyerekek felé. Próbáljátok megnyugtatni őket, elmagyarázni nekik, hogy mi történik. Legyen az a sajátotok, vagy akár másé. (Mert az gondolom evidens, hogy próbálunk segíteni a bajba jutott gyerek szülőjének, bár voltam már olyan szituációban is, amikor egy ordító, vérző fejű gyerekkel, és egy totyogóval voltam, és senki nem kérdezte meg, hogy segíthet-e valamit.) Óriási szerencsémre 10 percen belül megérkezett szuper oktató- és anyatársam, Balogh Fruzsi, akinek jó szívvel át tudtam adni megrémült másik két gyerekemet, és nem sokkal később az apukájuk is megérkezett. De jó lett volna, ha addig is foglalkozik valaki velük, mondjuk a baleseti jegyzőkönyv felvétele helyett...
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk