Egy újabb készülődős szösszenet: sietnénk, mert sok az intéznivaló, a
gyerekeknek fürdés reggel, a lányomnak szép ruhába öltözés fotózásra, a
kicsi cuccát összepakolni stb. Én rohangálok, mint a mérgezett egér,
közben osztogatom az utasításokat. A konyhából kiabáltam a fiamnak, hogy
szálljon már ki a kádból, amikor észrevettem a résnyire nyitott ajtón
keresztül, hogy már törölközik. Kijött, én elmentem mellette, mintha nem
venném észre, és elkezdtem veszekedni az üres káddal, hogy azonnal
szálljon ki, ezt nem hiszem el, persze, elbújtál a víz alá, gyere csak
ki! Jót nevetett rajta, még 20 perccel később is, amikor újra eszébe
jutott.
Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzések
Megjegyzés küldése