Ugrás a fő tartalomra

Teleshop

Araszoltunk a dugóban, a fiam (8) meglátott egy óriásplakátot egy "rendkívüli" ajánlattal. Jött az ötlet, lányommal (5,5) elkezdték saját gyártású teleshop-os reklámokkal szórakoztatni magukat és egymást. Ilyenek voltak: "Elege van abból, hogy a szendvics teteje mindig kisebb, mint az alja? Itt a szendvicstető-nagyobbító. Bármilyen szendvicsre illeszkedik. Soha többé nem lesz a szendvics teteje kisebb, mint az alja. Rendelje meg most!." "Elege van abból, hogy a kisgyereke plüsse folyton elszakad, és ő ezért szomorú? Itt a szupercérna2000, örökké tartani fog, soha nem szakad el." Ez nagyon vicces volt, de a hangerő egy kicsit sok volt nekem, és kezdtek egymás szavába vágni, nem kivárni, amíg a másik befejezi, úgyhogy kaptam az alkalmon, én is beszálltam: "Elege van abból, hogy a gyerekei hangoskodnak, nem fogadnak szót? Küldje őket katonai iskolába! Az éves tandíj csak egymillió forint, igazán megéri!". Tudtam, hogy mi következik, nem csalódtam: "Elege van abból, hogy az anyukája folyton veszekszik a testvérével (!)? Itt a szájzár! Enni-inni, beszélni továbbra is tud majd, de kiabálni nem!" Hát, nem volt olyan kellemes hallgatni, de számítottam rá, hogy valami ilyesmi lesz és teljesen igazuk volt. A kicsi nevében is mondtam még egyet: "Elege van abból, hogy nem mehet be a testvérei szobájába? Folyton becsukják az ajtót ön előtt? Itt a szuperfelszerelt saját szoba. Bármit a szájába vehet, amit csak szeretne!". A pici ezt még nem értette (1 éves lesz), de a nagyok jót nevettek ezen is. Így érkeztünk meg a játszótérre, nevetve, jó hangulatban, a feszültségünkből kiadva, az egymás iránti kritikánkat játékosan megfogalmazva. (És nem mellesleg örültem neki, hogy a gyerekeim ilyen kritikus médiafogyasztók, tisztában vannak ezeknek a reklámoknak az abszurditásával )
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk