Vásárolni indultunk a legnagyobbal és a picivel. Így télen különösen
problémás az időzítés, hogy mindenki egyszerre legyen teljesen
felöltözve, senki ne süljön be, amíg a többiekre vár. Öltöztettem a
picit, a nagy meg folyton elkalandozott nem öltözött. Már untam a saját
hangomat, hogy folyton csak azt ismételgetem: "Légy szíves öltözz fel."
És akkor beugrott egy játékötlet: robothangon elkezdtem ismételgetni:
"Légy szíves öltözz fel. Légy szíves öltözz fel. Ez az üzenet akkor fog
végetérni, ha felöltöztél. Légy szíves öltözz fel." Nevetett, rohant a
kabátjáért, én pedig ügyeltem, hogy a szó közepén érjen véget a
szövegem, amikor kész volt az öltözéssel, hogy még viccesebb legyen 
Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok! Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése