Egy egyszerű de nagyszerű játék hogy biztosítsuk gyerekünket
szeretetünkről és ragaszkodásunkról. Gyerekidő végén a lányom nem
szívesen engedett el, szeretett volna még egy kört a kitalálós játékból,
amit játszottunk. Én belementem azzal, hogy most már az én szabályaim
szerint játszunk. Ezután odaült az ölembe, majd közölte, hogy ő az én
anyukám és elmegy dolgozni. Én kaptam az alkalmon, hogy még egy kicsit
töltsem a szeretettankját: nem engedtem el, és ahogy próbált kiszabadulni,
kapkodtam utána, és sírtam, amikor elment. Amikor hazatért a munkából
és újra megölelt, még mindig sírnom kellett. Kérdeztem, miért. Mert
hiányoztam, és még mindig szomorú vagy. Ugye milyen gyakran várjuk el,
hogy a gyerek azonnal nyugodjon meg, vígasztalódjon meg amikor már ott
vagyunk, a baj elhárult, a fájdalom elmúlt, stb? Pedig az érzés még ott
van, még kell rajta sírni, dühöngeni. Amikor elindult a munkába és én
nem akartam elengedni, olyanokat mondott, hogy mennem kell, különben nem
lesz játszóház, nem lesz csoki. Már máskor is volt ilyen, hogy amikor ő
volt az anyukaszerepben, tökéletesen tudta a racionális érveket. De ez
mit sem ér akkor, amikor felfokozott érzelmi állapotban van, amikor a
prefrontális kérge lekapcsol és nem tud hozzáférni ezekhez az
információkhoz. Jó volt ezeket újra tudatosítani magamban.
Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzések
Megjegyzés küldése